Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

1967-es tárgyakat és a hozzájuk tartozó történeteket várja a jövőre 50 éves szentendrei Skanzen. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum különleges kiállításokkal ünnepli 2017-ben az alapításának ötvenedik évfordulóját, ehhez kérik a látogatók emlékeit. A Skanzen Galériában megrendezendő rendhagyó múzeumtörténeti kiállításon ötven történet révén elevenítik fel a múltat, a Magtárban pedig különleges életmódtárlattal várják a közönséget, megidézve azt a kort és világot, amelyben a múzeum létrejött.

MTI

1967 sok emléket idézhet. Ekkor vetette papírra Gabriel García Márquez a Száz év magány című regényét, a cannes-i filmfesztiválon Kósa Ferenc Tízezer nap című filmje nyerte a legjobb rendezés díját, a budapesti házibulikban pedig az Illés együttes Ezek a fiatalok című bakelitjét játszották – említette fel Sári Zsolt, intézmény általános főigazgató-helyettese, hozzátéve, hogy Magyarország már akkor is rendkívül sokarcú volt.”Néprajzkutatók, értelmiségiek találták ki, hogy Magyarországon is kell egy olyen típusú múzeum, amely megmutatja a paraszti világot. Kicsit mintha műfalut kreáltak volna, miközben a másik oldalon ott volt a már neonfényekkel villogó Budapest. Ezt a kettősséget szeretnénk megjeleníteni” – részletezte a szakember.

A kiállított tárgyak nagyobb része 1967-ből származik a múzeum gyűjteményéből válogatva, és a felhívás is ehhez kapcsolódik, mert olyan tárgyakat várnak, amelyek, ha nem is pontosan 1967-ből származnak, de a hozzájuk kapcsolódó történet ehhez az évszámhoz kötődik. Ilyen például egy női ruha, amelyet egy ’67-es bálon viseltek. A közönség megismerheti a ruha történetét, de a beküldő hozzá fűződő érzelmeit, élményeit is. Nagyon fontos eleme a kiállításnak a személyesség – hangsúlyozta a szakember -, mert ezen keresztül jelenik majd meg a korszak, és egy szöveg- és történetfüzéren keresztül kívánnak korrajzot készíteni.

A közönségtől érkezett tárgyak, történetek egy része bekerül a kiállításba, a kimaradókkal pedig az intézmény nyitott raktárában és egy blogon lehet majd találkozni. Harmadik, utazótárlatot is készít az évfordulóra a Skanzen – folytatta a főigazgató-helyettes -, a vándorkiállítás helye maga is műtárgy, hiszen a következő években egy Robur autóbusz járja majd végig azokat a településeket, ahonnan a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba áttelepített épületek származnak. Különlegessége, hogy a kiállítás folyamatosan változik, mert mindig az adott helyszínről kapott tárgyat mutatnak be. A szakember hozzáfűzte, hogy virtuálisan szeretnék visszaadni a településeknek azokat a tárgyakat, elemeket, amelyek ott gyűjtöttek, az adott településhez kapcsolódnak, így például építészeti felméréseket, néprajzi gyűjtések anyagát, az áttelepített épület minden információját. A Skanzen január végéig várja a jelentkezéseket a történetekkel és emlékekkel.

fotó:skanzen.hu

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •