Március 13-án lép fel a Barba Negra Music Clubban a Honeybeast. Ennek apropóján beszélgettünk az utóbbi évek legnagyobb magyar slágereit (A legnagyobb hős, Egyedül, Maradok, Portugál) üzembiztosan szállító zenekar énekesnőjével, Tarján Zsófival.
PÁN – 061.hu
Ahhoz képest, hogy van négy olyan dalotok, amik általában csak néhány évente jön össze egy „popnemzetnek”, szerény a jelenlétetek a médiában. Másképpen: lehet, hogy a dalaitok sokkal népszerűbbek, mint amilyen maga a zenekar?
A kérdésben ott rejlik a válasz. A dalaink a fontosak, nem mi. Egyébként az a jelenség – a zene ismertebb, mint a mögötte álló alkotó – általánosan igaz azokra a zenekarokra, akik hirtelen törnek elő az ismeretlenségből és nem a kitaposott ösvényeket járják. A dalaink nem habkönnyűek és nem követünk divathullámokat. Arra törekszünk, hogy mindig minőségi munkával álljunk elő, kevesebbet törődünk a külsőségekkel. Próbálunk önmagunkból és saját gondolatainkból építkezni a szövegekben és hangszerelésben egyaránt. Szerintem ez az út nehezebb, de tovább visz.
Mit szóltak a feminista lobbi az Egyedül című dalhoz? Vagy: volt, hogy a vélt konzervativizmus miatt hívtak el benneteket mondjuk egyházi fesztiválokra?
Igyekszünk távol maradni mozgalmaktól, ideológiáktól, politikától, nem veszünk részt az ezekhez kötődő rendezvényeken. A zenekarral szimpatizálók tábora mindenféle szempontból rendkívül heterogén. Nem tartozunk egyik “táborba” sem. Ami tőlünk és a munkánktól független, hagyjunk a maga útján haladni. A dalok beszélnek, de csak a dalok.
Benne van a pakliban, hogy ahogy a Quimby egy-egy száma feltűnt esküvőkön (és temetéseken), úgy a ti dalaitokat is részei lesznek a családi eseményeknek. Mi volt a legkülönösebb helyszín, esemény, ahol viszont hallottatok egy-egy Honeybeast-dalt?
Csengőhang és kötelező lagzi darab (sőt, hallottam olyat, hogy vőfély beépítette a mondókájába…), buszon mellettem énekli hangosan valaki… Szalagavatón is elhangzott már a Maradok az iskola kórusának előadásában, egy szál zongorán szvingben a Portugál, családi nyaralós videó alatt, mint kísérőzene. Voltak érdekes esetek. Főleg A legnagyobb hőst “használják”, de a többi is feltűnik itt-ott. Minden ilyen alkalomnak megvan a különlegessége. Nekünk talán azok a legkedvesebbek, amikor valaki időt és fáradságot nem sajnálva megtanulja, felveszi és felrakja a netre valamelyik dalunkat. Volt, hogy az előttünk játszó zenekar nyomta el (nekünk!) a Hőst… Az egyik buli után odajött a helyi előzenekar egyik tagja, és némi lesajnálással a hangjában valami ilyesmit mondott: “azért a ti koncerteteken is csak a feldolgozásokra indult be a közönség…” Aha. Kizárólag saját dalokat játszunk!
Hallható a hangszerelésből és a hangképekből, hogy részint indie-popon nőttek fel a zenészek. Van, hogy nagyon elszálltok próbán, és vissza kell jönnötök a „realitásba”, a sláger-szerű zenei formákba…
Ez inkább régebben volt jellemző. A Honeybeastben az országos ismertség óta nagyon tudatos és céltudatos munka folyik. Amikor lemezt csinálunk, egy nagyobb koncertre vagy turnéra készülünk, általában szűk a határidő és egyszerűen nincs időnk másra. Azért néha jó “elszállni”, ilyenkor megváltjuk a világot, és nagyon büszkék vagyunk magunkra. És az is előfordul, hogy ezek az örömzenék, improvizációk bekerüknek a koncertműsorba. Viszont elég régóta csináljuk ahhoz, hogy ne legyenek kétségeink afelől, hogy kiknek és miért is akarunk zenélni. Azt akarjuk, hogy sokan jöjjenek koncertre, sokan hallgassák a dalainkat és sokan értsék, hogy mit akarunk mondani. Azt gondolhatnánk, hogy ez durva kompromusszumokat jelent. Szerintem azoknak nem, akik jól csinálják. És mi jól szeretnénk csinálni.
Nem nehéz észrevenni, hogy néha megszalad a szövegíró keze, és egészen lírai sorokat ír le… Milyen a viszonyotok a költészettel? Van, hogy turnébuszban éppen verseket olvastok?
Bencsik-Kovács Zoltán írja a szövegeket és szerzi a dalokat. Bölcsészdiplomája van, otthon van a költészetben és a szépirodalomban. Nem szoktunk felolvasást tartani a buszban, de például az új lemezünk dalszövegeiben számos alkalommal merített Zoli a nagy költők verseiből, például több dalban idéz József Attilától.
Ha egy zenekar régóta pályán van, és egyszer csak nagyon beindul, ott észnél kell lenni, mert mindenkit másképp érint meg a nyakába szakadt siker. Ti lakonikusan vettétek tudomásul, azzal a felkiáltással, hogy annyit melóztunk, hogy már nem szállunk el tőle, vagy pont azért lehet elszállni, mert megdolgoztatok érte…
Az ismertséggel minden megváltozott. Hirtelen egy ország kezdte dúdolni a dalainkat, rengeteg koncertfelkérést kaptunk. A sikerrel jött a felelősség is, ez nem engedte, hogy elszálljunk. Annak ellenére, hogy rengeteget dolgoztunk az ismertségért, fel kellett hozzá nőnünk. Minőséget kell adni akkor is, amikor hullafáradtak vagyunk. A kemény munka a földön tart.
Egy death-metál zenekarban kezdett énekelni. Hallgattok-e a turnébuszban pusztító metált? Milyen a viszonya ma ehhez a szubkultúrához?
Nem hallgatunk zenét a buszban, max egyénileg, amúgy jópáran hallgatunk metált.
Mennyire érzitek úgy, hogy a nagy slágereitek úgymond agyonnyomnak benneteket? Elvárás irányotokban, hogy olyan melodikus és slágerlistás dalokat írjatok, mint az Egyedül?
Nem érzünk ilyesmit. Inkább motivál bennünket, hogy egyre többen kíváncsiak ránk. Ahogy te is említetted, nem vagyunk agyonsztárolva. A legnagyobb hős után sokan azt hitték, hogy a gyors sikert gyors bukás követi majd. Nem így történt, sőt, most jóval erősebb a produkció, mint két éve volt. A dalok meg csak úgy jönnek maguktól.
Hogy vette a közönség A legnagyobb hősre a Kaukázusból ismert Kardos Horváth Janó “apás” verzióját, az Apa, a legnagyobb hőst? Felvettétek a repertoárba?
A rajongóknak tetszett, és nagyon bejött nekünk is ez az átirat, de nem tervezzük, hogy bevesszük a repertoárba. Tőlünk nem ezt várja a közönség. Kardos-Horváth Janóval amúgy jó kapcsolatot ápolunk, talán egyszer csinálunk közösen valamit.
Milyen különlegességgel készültök a Barba Negrás koncertre?
Éppen egy hosszú próbaidőszakon vagyunk túl, apró részletekben vettünk át mindent. Sok meglepetéssel készülünk zeneileg és vizuális téren egyaránt, de ez maradjon titok a koncertig. Azt mindenesetre megígérhetem, hogy aki megtisztel minket március 13-án, nem fog csalódni.