Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 170
  •  
    170
    Shares

Március 8, a nemzetközi nőnap, amikor a világ egy pillanatra megáll, és hajbókol egyet a gyengébbik nem előtt. A férfiak által uralt történelemben különösen nagy tiszteletet jár azoknak az asszonyoknak, akik a saját szakmájukban mertek elsők lenni. Képzeljük csak el, milyen lehetett egy törékeny nőnek férjét követve, az ismeretlen fekete kontinenst felfedezni, a szabályokkal és az előítéletekkel szembemenve, orvosként praktizálni vagy épp a háború ellen harcolni. Portálunk most ezekre a hölgyekre emlékszik. 

061.HU 

Sass Flóra- az első magyar felfedezőnő

Az Erdélyben, nemesi családban született Sass Flóra életét veszélyek sorozata jellemezte. Szüleit és fivérét 1848 őszén a magyarok ellen fellázadt román parasztok meggyilkolták. A kislány csak úgy maradt életben, hogy ugyancsak román dajkája a magáénak vallotta. Az árvát egy jószívű örmény família vette magához. A szabadságharc bukása után Törökországba menekült az egész család, ám Vidinben a kislány Flóra eltűnt. Tíz év múlva Samuel White Baker angol mérnök egy rabszolgapiacon megvásárolta és feleségül vette a szép szőke leányt, aki ettől kezdve hűséges társa lett egy életen át.

Baker nem kívánt azonnal a hazájába utazni. Elhatározta, hogy előbb Afrikába tesznek egy vadászkirándulást. Ám végül úgy határozott, hogy vadászút helyett a Nílus forrásának felderítésére utazik ifjú feleségével, a saját költségén felszerelt expedícióval. Kairóból 1861-ben indultak felfelé a Níluson, s életveszélyes megpróbáltatások után három esztendő alatt jutottak el ahhoz a tóhoz, amelyet ők fedeztek fel és neveztek el Viktória királynő elhunyt férjéről. Az Albert-tóban vélték megtalálni a Nílus második forrását, ám a tudomány jóval később, csupán 1934-ben tisztázta teljes egészében a folyam eredetét.

A házaspárt 1864-ben nagy ünnepléssel fogadták Londonban, a királynő Bakert lovaggá ütötte, ám nején – valószínűleg annak „kétes” származása, rabszolga-múltja, vitatott érvényességű házassága miatt – az uralkodó „átnézett”, jóllehet Sass Flóra (immár Lady Florence Baker) felfedezői érdemeit hivatalosan is elismerték. A walesi herceg kérésére 1889-ben ismét útra keltek. London szerette volna meghódítani a Szudántól délre fekvő afrikai királyságokat és ebben kérte Samuel Baker segítségét. Küldetésük csak részben volt eredményes, a rabszolgaságot sem sikerült megszüntetniük.

Utazásuk történetét, kalandjait, viszontagságait Sass Flóra naplója tartalmazta, amely csak mintegy száz év múltán bukkant csak elő. Jóllehet gondolatait nem a nyilvánosságnak szánta, ennél hitelesebb és életszerűbb leírás a fekete kontinens életéről, gyarmatosításáról, az ott élő bennszülöttek hétköznapjairól párját ritkítja.

Dr. Torma Zsófia- az első magyar régésznő

Torma Zsófia (1832-1899) a világ legelső, terepen dolgozó, ásató ré­gésznője. Az Erdélyben született nemes lány tárta fel az újkőkori (kb. i.e. 5000-3000) tordosi kultúrát, amelyet ma a világ vezető régészei ismertetnek, anélkül, hogy Torma Zsófia nevét megemlítenék. A családi tradíciót követve, Zsófia Erdély ősmúltjának a kutatását választotta abban az időben, mikor még mindig fenntartással szemlélték, ha egy nő tudományos munkát folytatott. Zsófia egy egyedülálló ősrégészeti gyűjteményt hozott létre, melyet az Erdélyi Múzeum Egylet vásárolt meg 1891-ben.

Párhuzamosan az ősrégészeti tárgyak gyűjtésével, állandóan képezte magát, és elvégezte a tárgyakkal kapcsolatos kutatásokat. Leleteivel bebizonyította a sumér nyomok jeleit Erdélyben, és elsőnek tárta fel az újkőkori tordosi kultúrát, mely során meglepő következtetéseket vont le. Elszántsága és kitartó kutató munkája végül meghozta a későn jött elismerést: 1899. május 25-én a Kolozsvári Ferencz József Egyetem császári engedéllyel tiszteletbeli doktorává választotta.

Több, mint 11.000 rovásjeles agyagkorong is a leletanyagába tartozik, amely feltételezésem szerint azt bizonyítja, hogy őseink már az újkőkorban feltalálták az iskola in­tézményét. Torma Zsófia hatalmas gyűjteményének jelentős darabjait horvát, román régészek hordták szét. Tudományos írásai ma sincsenek rendszerezve, ki­adva. Az emigrációba kényszerült Fehérné Walter Anna az anyagi gon­djai ellenére is megjelentette Torma Zsófia műveinek rövid összefoglalóját Buenos Airesben, 1972-ben.

Hugonnai Vilma- az első doktornő

Hugonnai Vilma 1847. szeptember 30-án született Nagytétényben. Magyarországon a nők az ő idejében nem járhattak egyetemre. Újsághirdetésből tudta meg, hogy a zürichi egyetem orvosi fakultásán tanulhatnak külföldiek és nőket is képeznek. Családi ékszereiből finanszírozta 1872-ben kezdődő tanulmányait. Az egyetem elvégzése után a zürichi klinikán másfél évet dolgozott.

1879-ben hazatért. Diplomáját Magyarországon nem ismerték el hivatalosan, csak bábaasszonyként dolgozhatott. Ismeretterjesztő előadásokat tartott. Egyik alapítója volt az Országos Nőképző Egyesületnek, ahol ingyen oktatott egészségtant, gyermekgondozást, betegápolást. Egy ideig az ő vezetése alatt működött a Magyar Bábák Egyesülete. Könyveket, cikkeket írt, többek között „A ragadós betegségekről és azok ellen való védekezésről”. A nők képzéséért szállt síkra, amikor „A nőmozgalom Magyarországon” című tanulmányát publikálta. 1895-ben a király elhatározásaként engedélyezték, hogy nők is látogathassák az egyetemi előadásokat orvosi, gyógyszerészi és bölcsészeti fakultáson.

Újból kérvényezte diplomájának elfogadását, de ismét vizsgáznia kellett. Vilma ugyanolyan örömmel vetette magát a tanulásba, mint az egyetemi éveiben. Kitűnőre vizsgázott mindenből. Az avatásra 1897. május 14-én került sor. Egyetlen nő volt a rengeteg felavatandó diák között, de a padokban már ott ültek az első- és másodéves diáklányok is.  Hivatalosan 50 évesen kezdhette meg orvosi munkáját, több mint húsz évvel a diploma megszerzése után. 1907-ben jelent meg „A nő mint háziorvos” című fordítása. 1922. március 25-én szívszélhűdésben halt meg. 

Bédy-Schwimmer Rózsa- az első magyar nőjogi és békepárti aktivista, újságíró

Bédy-Schwimmer Rózsa (Rosika Schwimmer, Schwimmer Róza), a magyar feminista mozgalom vezéralakja, akit Nobel-békedíjra is jelöltek.  Budapesten született 1877-ben, de 1921-től 1948-ban bekövetkezett haláláig az Egyesült Államokban élt. 1897-ben a Nőtisztviselők Országos Egyesületének elnökeként kezdett a nők politikai egyenjogúságának elismertetésén fáradozni. 1904-ben, külföldi példáktól inspirálva, Glücklich Vilmával közösen megalapították a Feministák Egyesületét. A szervezet 1913-ban nemzetközi konferenciát tartott Budapesten, melyről a korabeli nemzetközi sajtó elismerően nyilatkozott.

A háború előtt Bédy-Scwimmer már világszerte elismert békeharcos és feminista volt. 1914-ben a Nemzetközi Szüfrazsett Szövetség nemzetközi sajtótitkáraként és európai újságok tudósítójaként dolgozott Londonban. Az Egyesült Államokban ő nyújtotta át Wilson elnöknek azt a nemzetközi petíciót, mely a hadviselő felek közötti békekonferencia összehívását célozta. 1918-ban egy ideig a Nemzeti Tanács Intéző Bizottságának tagja volt. Károlyi Mihály, minthogy Bédy-Schwimmernek rendkívül jó kapcsolatai voltak a nemzetközi politikai életben – egyedülálló módon – svájci nagykövetnek nevezte ki. 1919-ben Európa-szerte agitációt folytatott a magyarországi fehérterror ellen.

1921-ben az USA-ba költözött, ahol folytatta feminista és békepárti tevékenységét. 1929-ben megtagadták tőle az amerikai állampolgárságot, mert nem volt hajlandó aláírni, hogy szükség esetén fegyverrel is szolgálja új hazáját. 1937-ben világbékedíjat kapott; neve többször szóba került a Nobel-békedíjra jelöltek között is.

Lomb Kató- a világ első szinkrontolmácsa

1908-ban született. Kilenc-tíz nyelven tolmácsolt (négyen felkészülés nélkül is), illetve hat nyelven fordított szakirodalmat és olvasott szépirodalmat. A publicisztikai szövegeket további kb. tizenegy nyelven tudta megérteni. Mint fogalmazott, összesen tizenhat nyelvvel keresett pénzt (angol, bolgár, dán, francia, héber, japán, kínai, latin, lengyel, német, olasz, orosz, román, spanyol, szlovák, ukrán). E nyelveket javarészt önerejéből, autodidaktaként tanulta meg. Önmagát legszívesebben „lingvistának” nevezte (szembeállítva a „nyelvész” kifejezéssel), olyan emberre utalva, aki praktikus célokból, érdeklődésének kielégítése végett sajátít el több nyelvet. Vezetéknevét férjétől, Lomb Frigyestől vette át.

Hosszú életét  (94 évet élt)  saját bevallása szerint  nem is a nyelvtudás, hanem a nyelvtanulás világította be.[6] Ennek örömét több kiadást megért műveiben, (rádiós és nyomtatott) interjúkban, beszélgetéseken próbálta átadni újabb és újabb generációknak. Tolmácsként mind az öt kontinenst bejárta, a világ negyven országában megfordult, s utazásai során szerzett élményeiről, átélt kalandjairól külön könyvében számolt be


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 170
  •  
    170
    Shares