A múlt héten mutatták be a mozik a Testvérlövészek című filmet Joaquin Phoenix és John C. Reilly főszereplésével. És ezzel meg is indokoltuk, miért listáztuk hat kedvenc (neo)westernünket.

061.hu

Fegyvertársak (2003)

Az Oscar-gálákat nagyjából azóta nem illik túl komolyan venni, hogy a nem létező kollektív bűntudat feltámadásának jegyében 1991-ben a Farkasokkal táncolót, Kevin Costner indiánsuttogós, szerelemmel és drámával felhizlalt – egyébként egészen jó – filmeposzát fürösztötték meg Scorsese gengszterfilmjének, a Nagymenőknek járó díjesőben. A Fegyvertársak a karrierje Mariana-árkából kikecmergett Costner dicsőséges visszatérése a western műfajához. Egy nyugodt tempójú, intim, klasszikus vonalvezetésű bosszúfilm, amely a vadnyugat egyik központi konfliktusát játssza újra: a szabadlegeltetők és a nagybirtokosok harcát a földért. Robert Duvall alakítja a kemény, de nemes szívű marhapásztort, Costner pedig a sötét múltú segítőjét, akik belovagolnak a városba, hogy igazságot tegyenek, miután az emberüket orvul meggyilkolták.

Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford (2007)

Az ausztrál Andrew Dominik háromórás filmkölteménye szintén a lassú sodrású, karakterorientált kortárs western remekművei közé sorolható. Jesse James híres-hírhedt ikonja az amerikai népléleknek: az 1870-es évek celebhercegét, az egykori konföderációs katonát a vadnyugati Robin Hoodnak tartották, aki bandájával azért fosztogatta a pénzintézeteket és rabolt ki vonatokat, hogy a zsákmányt a szegényeknek adja. Az erősen spoileres és zavaróan hosszú cím nem utal mítoszrombolásra, pedig a hipnotikus képsorokban, Nick Cave zseniális zenéje alatt éppen ez történik: a film hidegvérű gyilkosként ábrázolja a legendás banditát (Brad Pitt), amire az őt körülrajongó segítője, Ford (Casey Affleck) annyira lassan döbben rá, hogy csak a végére jutunk el az címben foglalt sajnálatos eseményig. De elsősorban az aprólékos lélekrajzoknak köszönhetően addig sem bánkódunk, hogy a spagettiwesternekhez képest ezúttal kevesebb jut a lövöldözésből. 

Az ajánlat (2005)

Nemcsak az amerikai vadnyugat, a végeérhetetlen marsbéli tájat idéző, mégis hívogató és a legősibb energiáktól lüktető ausztrál outback is kellő háttérként szolgál a westernek légyzajos, vérmocskos történeteihez. John Hillcoat, Az út és a Fékezhetetlen rendezője itt forgatta le az új évezred egyik legjobb westernjét a filmzenét is jegyző Nick Cave helyszínre szabott, fordulatos és totál klisémentes forgatókönyvéből. Már a felütés rávilágít, hogy nehéz és kegyetlen alkotással, Cave újabb gyilkos balladájával van dolgunk. Hősünknek (Guy Pearce) saját törvényen kívüli bátyját kell levadásznia és megölnie, hogy megmenthesse öccsét az akasztófától. A pszichopata és kiszámíthatatlan bratyónak azonban saját bandája és szövetségesei vannak, és a törvény emberében sem lehet feltétlenül megbízni. Ahogy Stanley kapitány (Ray Winstone nagyot megy) és a haramiák, úgy a barbárság és a civilizáció között is elmosódik a morális határvonal, amiben az ausztrál történelem is terítékre kerül őslakos abókkal és a földfoglalókkal, akiknek leszármazottai egészen a közelmúltig azzal indokolták a világ legősibb élő népének és kultúrájának kíméletlen pusztítását, hogy ők betonoztak először.

A félszemű (2010)

A John Wayne főszereplésével készült 1969-es film remake-je helyett a Coen testvérek inkább a kor szellemét és karaktereit remekül megragadó, humorban is gazdagabb irodalmi alapműhöz, Charles Portis regényéhez nyúltak vissza, amihez A nagy Lebowski címszereplőjét is újra bevetették. Ebben a kézjegyeiktől javarészt megfosztott régi vágású modern filmklasszikusban pedig Jeff Bridges alakja a cégér, ami rávilágít, kinek a műhelyében is készült az alkotás. Az iszákos és cinikus Cogburn rendőrbíró egyszerre a Töki vadnyugati alteregója és negatívja, akit egy tűzről pattant kamaszlány (Hailee Steinfeld) bérel fel, hogy segítsen neki megtalálni apja gyilkosát. A két nehéz természetű, betonfejű főszereplőt tökéletesen kiegészíti a Matt Damon által alakított önelégült Texas ranger, a lassan hömpölygő westernben pedig az ő emlékezetes hármasuk adják a film fő élvezeti forrását.

Börtönvonat Yumába (2007)

James Mangold westernje Elmore Leonard már az ötvenes években megfilmesített novellájának újrafeldolgozása Christian Bale és Russel Crowe főszereplésével. A banditavezér Ben Wade-et egy postakocsi rablás után a törvény emberei elkapják, de a bekasztlizása nehézségekbe ütközik. Ahhoz, hogy a csirkefogót felrakják a 3 óra 10-es vonatra, amely a yumai börtönbe viszi, el kellene jutni a vasútállomásig. A városig azonban hosszú az út, pláne Wade nyomukban loholó vérszomjas bandájával. Fizetség fejében a kis csapathoz egy csóró farmer családapa csatlakozik, aki útközben összehaverkodik a kíméletlen és ravasz, de nem velejéig romlott haramiával. Dísztelen, egyszerű vonalvezetésű a műfaj hagyományait tiszteletben tartó régi vágású neowestern, ami bebizonyítja, hogy egy remek alkotó- és színészgárdával, a kornak megfelelő látványtuninggal vígan életben tartható az egyik legrégibb filmes műfaj, amit már évtizedekkel ezelőtt eltemettek.  

Csontok és skalpok (2015)

Bár a filmek világában ritkán sikerül egymástól távol eső műfajokat frigyre léptetni, amikor mégis összejön, a vadházasságból többnyire kultikus alkotás születik. S. Craig Zahler a westernt és a kannibálhorrort próbálta háziasítani bemutatkozó filmjében saját Black List-győztes forgatókönyvéből, az eredmény pedig egy szinte aprópénzből összerakott bravúros zsánerhibrid, amelyhez foghatót eddig egészen biztosan nem láthattunk. Kurt Russel Tarantino Aljas nyolcasának forgatásáról beesve, szinte ugyanazzal a fizimiskával huppant át az öregedő kisvárosi sheriff szerepébe. A rendfelügyelő egy kicsiny önkéntes csapattal a helyi orvos feleségének megmentésére indul, akit otthonukból elrabolt a hegyekben élő ismeretlen indián törzs. Zahler lomhán hömpölygő westernje végig precízen tapossa a klasszikusok nyomvonalát, az utolsó fél órában aztán sokkoló erővel vált műfajt, miközben egy pillanatra sem veszíti el a kohéziót vagy válik nevetségessé.