Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nemzetközi mesemondó, Zalka Csenge Virág, aki mert egy nagyot gondolni, és összegyűjtött a világ minden tájáról olyan népmeséket, amelyek a városi gyerekek számára felismerhető, mindennapi dolgokhoz kötődnek: a játszóterekhez, a parkok fáihoz, vagy épp a szobrok fején gubbasztó madarakhoz. A meseolvasóknak immár a ginkófa nemcsak dísznövény, hanem tündér is, és ha egymást szimatoló kutyákat vesznek észre, bizonyára eszükbe jut, hogy mint mindenről, erről is van egy mese.

LSZF- 061.hu

Miért gondolod azt, hogy a városi gyerekeknek egy újszerű megközelítésben kell tálalni a hagyományos népmeséket?
Onnan ered ez az ötlet, hogy gyermekkoromban sok időt töltöttem falun, a nagyszüleimnél. Ott bárhova mentünk, körbe voltunk véve mesével, rengeteg történetet hallottunk, akár séta közben egy házról, a benne lakókról, a mezőn legelő állatokról, a környezetről.  És az jutott eszembe, hogy

a nagyvárosi környezetben sajnos elvesznek a népmesék, az emberek nem azonosítják ezt a műfajt a nagyvárossal. Ezt az élményt szerettem volna megadni a városi gyerekeknek, illetve felnőtteknek is, hogy ha körülnéznek, látnak egy növényt, egy állatot vagy valamilyen városi jelenséget, akkor arról legyen egy kész történet.

A meséket igyekszem úgy válogatni, hogy jó legyen a sztori, legyen, izgalmas, érdekes. Nyilván a másik kritérium az volt, hogy megjelenjen benne az adott állat, növény vagy jelenség, természetesen pozitív minőségben. A kötetet Orosz Annabella illusztrálta. A kérésem felé az volt, hogy a kötetben szereplő állatok, növények a képeken felismerhetőek legyenek. Szerintem gyönyörűen ötvözte az élethű rajzokat a mesei elemekkel ezekben a kis illusztrációkban.

Miért külföldi népmeséket választottál a kötetbe? És hogyan ment ez a speciális kutatás? Gondolom, nem a Google-be írtad be a hívószavakat. 
Azért válogattam a világ minden tájáról a meséket, mert szerettem volna tartani magam a fent említett kritériumokhoz, és ez meglepően nehéz volt. Egy laikus azt gondolja, hogy milyen egyszerű lehet például egy gesztenyefás mesét találni, de hogy az minden elvárásomnak megfeleljen, úgy már nehezített a pálya. A keresés az szinte tényleg a Google-ben kezdődik, pontosabban a Google Booksban. Ez egy kifejezetten könyves kereső, ahol számos néprajzi kiadvány, népmesés kötet van, ezekbe szoktam beleásni magam, forrásokat kutatok. Például pont a gesztenyefás mese az ír néprajzi archívumból származik, ami digitális formában online is kereshető. Itt olyan népmesék és néphiedelmek vannak, amiket Írországban az 1920-as, ’30-as években egy nagy néprajzi gyűjtés keretei között szedtek össze, és írtak le. Ezt sok esetben gyerekek végezték, akiket elküldtek a nagyszülőkhöz, hogy írják le a meséiket, és ezeket szolgáltatták be ebbe a folklór archívumba. 
 
Mennyi hasonlóságot lehet találni egyes nemzetek és a magyar mesék között? Van, ami kifejezetten hasonlít hazánk népmesei világára?
Nagyon sok párhuzamot fedezek fel ezekben. Persze izgalmas, amikor egy mese egyedi és színes, kapcsolódik ahhoz a kultúrához, amiben született. Igazából a néprajzosok mesetípusokról beszélnek, a mesék váza nagyjából ugyanaz, csak ezeket adott tájegységenként másképp öltöztetik fel, díszítik ki. Például itt a Hamupipőke-típusú mese, amikor van egy lány, akit a mostohája gyötör, és elszökik. Ám van ahol a bálba szökik, van ahol templomba, valahol a jótündér keresztanyja öltözteti fel, valahol az édesanyjának a szelleme, valahol egy fa, valahol ezüst ruhája van, valahol arany.
 
Ön nemzetközi mesemondó, a magyar népmesékre mennyire csodálkoznak rá más nemzetiségűek?
Akárhova viszem a magyar meséket, akár angolul, akár spanyolul, nagyon szeretik hallgatni őket, mert mind egzotikum. Sajnos kevés angol nyelvű kötet van a magyar népmesékből, és még azok is nehezen hozzáférhetők. Ezért is adtam ki egy magyar népmesegyűjteményt angol nyelven, ugyanis sokan kérték, hogy “ezt a mesét én is szeretném mesélni, hol találom meg?” Így van lehetősége a külföldi mesemondóknak arra, hogy hazánk meséit továbbvigyék magukkal.
 
Jó, hogy felhoztad ezt a témát, mert érdekelne az, hogy a nyelvi falakat hogyan lehet a leghatásosabban ledönteni? Azt gondolnám, hogy a jó ízes magyar kifejezéseket lehetetlen helyettesíteni. 
Egyrészt az angol és a spanyol nyelvnek is megvannak a mesei fordulatai, ezeket át lehet venni. Másrészt nekem a mesemondásban a sztori átadása a lényeg, és nem az, hogy mennyire pontosan tudok egy szöveget tolmácsolni. Amúgy vannak olyan magyar kifejezések, amiket le szoktam fordítani szóról szóra, ekkor nevetnek rajta egyet, vagy egyszerűen elmondom magyarul az adott kifejezést. A külföldi közönség szereti hallani az adott nyelvet. 
 
 
Ön hogyan értelmezi azt a mondatot: a könyveket, történeteket a maguk korában kell értelmezni. Kell egy népmesét modernizálni? Vagy ez teljes egészében a mesélőre van bízva, hogy a saját szájíze szerint alakítsa?
Szerintem ez nagyban függ attól, hogy mi az ember célja a mesével. Ha én egy néprajzkutató vagyok, aki be akarja mutatni, hogy a hagyományos magyar falusi környezetben hogyan hangzott egy mese ötven évvel ezelőtt, akkor nyilván szó szerint átemelem azt, amit ötven éve gyűjtöttek. Benne hagyok mindent úgy, ahogy a mesemondó mondta. Ha mesemondó vagyok, aki mesékkel szeretné szórakoztatni a közönségét, és azt szeretné, hogy a mese passzoljon a közönséghez, akkor pedig azt csinálom, amit minden mesemondó évszázadok óta: fogom a sztorit, és úgy alakítom, ahogy az nekem és a közönségnek tetszik. Itt nem súlyos formálásról van szó, például olyanról, hogy a hercegkisasszony inkább kikosarazta a herceget, és elmegy egyetemre, szerintem ez nagyon didaktikus.
Ám a mai közönségnek már nem mesélek olyat, hogy a szegény ember jól elverte a feleségét, és az így tanulta meg, hogy dolgozni kell. Az én értékrendemmel, és remélem hogy a közönségével sem egyezik az asszonyverés.
A másik meg az, hogy nagyon sok néprajzi gyűjtésben a népmesék töredékesen maradtak ránk, mivel amikor gyűjtötték, akkor elszakadt a magnószalag, a mesemondó belezavarodott, a gyűjtő fejből írta le, és rosszul emlékezett. Így amikor olvasod, egyszerűen nem érted. A hagyományos szöveget annyira ki kell fésülni, hogy gördülékeny legyen, és hogy egy kerek sztori legyen belőle. A modernizálással kapcsolatban azt gondolom, hogy az irodalomban az lenne a helyes irány, hogy legyen egyenlő mennyiségű olyan modern történet, ami már direkt úgy íródott, hogy megfeleljen az adott kor értékrendjének. Az, hogy visszamenőleg átírunk valamit, az kevésbé célravezető, mint az, hogy friss kötetekben olvasunk, és beszélünk róla.