Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

A láthatatlan ember örök toposz, a gyermeki fantázia része, regények, filmek tucatjai készültek e témakörben, ahogy volt már faljárónk is, azaz olyan hősünk is, aki át tudott menni egy téglafalon. A Bosszúállók és a Szövetség című mozikban a különleges képességű lények egész légiója tűnik fel, de a kevesebb több, szerencsésebb ha egy este egyetlen emberfeletti képességet ismerünk meg a thriller nevű revüszínházban.

PZL – 061.hu

Éhezzük az alacsony költségvetésű, klasszikus felépítésű thrillereket, amiknek a nyolcvanas évek második felében, illetve a kilencvenes évek elején volt a fénykoruk, és most valahogy a low-budget horrorok reneszánsza idején áramvonalasítva visszatértek a filmes tömegtermelésbe. Rendben is lenne, hiszen a zsánerben van némi lélektan, klasszikus krimi-vonal, legalább egy váratlan fordulat és sok esetben csipetnyi misztérium is. Kérem, itt most a történet is rendesen el lett mesélve, Leigh Whannell rendező kb. mindent kihozott a műfajból, a film 125 percében  szinte végig tapintható a feszültség, ahogy látjuk a láthatatlan ex-férj leheletét is a hűvös hajnalon. Már a nyitó jelenet is egy menekülés, Cecila Kass (Elisabeth Moss) elszökik a modern luxusbörtönéből, mert nem bírja elviselni a bántalmazó férjét, aki eszelős manipulátor és lelki terrorista is egyben.

És afféle őrült tudós is, aki az optika terepén ér elé kiváló eredményeket, de ő nem viszi be találmányát Pomezsánszky György Felkínálom című műsorába, inkább egy ördögi tervet eszel ki arra, hogy megbüntesse a nejét, akinek volt bátorsága otthagyni őt. A nyit képsorról – a tenger hullámaiból kirajzolódó cím – kapásból az jutott eszünkbe, hogy a Jason Blum horror producer és gyártó valami olcsó, kiolvasztott szoft-horrorral készült, de A láthatatlan ember kimondottan korrekt, klasszikus thriller, elegáns környezetbe telepítve. Az olcsó horrorok például nem játszódnak építészeti nívódíjas modern luxusvillákban, de ennél is fontosabb, hogy maga a film tele van váratlan húzásokkal, és maga a néző is legalább három alternatív befejezést is el tudott volna képzelni, sőt a film egyszer úgymond véget ér, és aztán kiderül, hogy mégsem.

Olcsó, eleve tévéknek gyártott retro thrillerekben nincs építészeti demófilmes betét, de elsővonalbeli színész is ritkán, most viszont itt van Elisabeth Moss, akit legtöbben A szolgálólány meséjéből ismerhetnek. Persze, hálás szerep a megbomlott elméjű, éppen idegösszeroppanást kapó Ceciliát eljátszani, és Elisabeth Moss bámulatosan hozza a karaktert, a fülsiketítő, atmoszféra-zene mellett az ő játéka teremti meg a film kivételes feszültségét. Amikor megtudja, hogy a férje öngyilkos lett, azonnal gyanút fog. Ambiciózus és szociopata exe, Adrian (Oliver Jackson-Cohen) sosem vetne véget önkezével az életének, tehát egy játszma kezdődik el, aminek a tétje az, hogy Cecilia meg tudja-e úszni ép elmével a férj bosszúját. De szerencsére nemcsak az özvegy örökösödési szerződésében van apróbetűs rész, hanem a történetben is, így ez a szórakoztatóan szemét mozi tele van meglepetésekkel.

A láthatatlan ember
amerikai thriller
szereplők: Elisabeth Moss,
Aldis Hodge, Harriet Dyer
rendezte: Leigh Whannell
bemutató: 2020. február 27.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •