Taylor Hickson beperelte legutóbbi filmje produkciós cégét, mert maradandó sérüléseket szerzett a Ghostland című film forgatása során. Az arcán lévő hosszú vágást a különböző kozmetikai és plasztikai kezelések sem tudták eltüntetni, ezért valószínű kevesebb szerepet kap majd.

Deadline – 061.hu

A baleset 2016-ban történt, amikor Hickson még csak 19 éves volt. A Ghostland forgatása során, Winnipegben, Kanadában, az egyik utolsó forgatási napon egy érzelemmel teli jelenetben dühösen ütnie kellett egy üvegajtót. A rendező, Paul Laugier azt kérte, hogy üsse erősebben és erősebben, ezért a jelenet közben Hickson megkérdezte, hogy ez biztonságos-e. A film egyik producere, és a rendező is azt válaszolta, hogy biztonságos. Ennek ellenére a színésznő nem a rendezőt, hanem az Incident Productions nevű produkciós céget perli.

A következő próbálkozásnál az üveg összetört, és Hickson fejjel előre átesett az ajtón. Az arcát felvágta az üveg, ezért azonnal kórházba szállították, ahol hetven öltést kapott. A filmen dolgozó egyik nő “szalvétákkal tartotta egyben az arcomat. Egy csomó szalvétát elhasznált, olyan sok vér volt” – mondta el a színésznő a Deadline nevű portálnak.

A baleset óta Hickson számos kezelésen esett át: lézerrel, szilikonnal kezelték az arcát, de egy évvel a baleset után maradandó vágásnyom maradt a bal oldalán. A színésznő a Ghostland előtt szerepelt többek között a Deadpoolban, karrierje felfelé ívelt volna, de a kezelések alatt nem tudott dolgozni, és valószínűleg a jövőben hátrányba kerül majd a feltűnő szépséghiba miatt.

A vádiratban szerepel, hogy az Incident Productions-nak tudnia kellett, milyen veszélyes helyzetbe teszik a színésznőt, és előre kellett volna látniuk a következményeket. Nem tették meg a szükséges megelőző lépéseket sem, hiszen nem a filmes világban használatos biztonsági üveget használták, ami látványosan törik össze, de nem esik éles darabokra, hanem sima üveget. Nem biztonsági üveghez pedig kaszkadőrt kellett volna hívniuk, de ezt sem tették meg.

Ironikus, hogy a film plakátján egy összetört arcú nő látható.