Van, amiről nem illik beszélni Heltai Jenő kapcsán – Interjú Győrei Zsolt irodalomtörténésszel

Sokak számára okozott örömöt, hogy Négy fal között címen megjelent Heltai Jenő 1944-45-ben vezetett naplója a Magvető Kiadó gondozásában (itt írtunk róla). Ugyanakkor a hatvan éve elhunyt szerzőre irányuló figyelem kérdéseket is felvet, és hiányérzetet ébreszt. Miért nem kerül közelebb a szerző a mai olvasókhoz? A Heltai-életművet és annak utóéletét – előbbit mélységében, utóbbit saját bőrén megtapasztalva – ismerő Győrei Zsoltot faggattuk a Mert végtelen Allah hatalma című kötet meg nem jelenése kapcsán.

HAHO GROZDITS – 061.hu

Heltai Jenő alakja mintha kezdene kibontakozni a feledés homályából. Miért érdemes a figyelemre?Nyolcvanhét évet élni már önmagában is kaland lehet, de 1871 és 1957 között, Magyarországon különösképpen az – pláne zsidó származású, később meg „polgári csökevénynek”számító íróként… Heltai fiatalon nemcsak élvezte, de verseivel, regényeivel alakította is a századforduló nyüzsgő, eleven világát. Bohémregényeiből tanulta ismerni magát Budapest, és erotikus verseiből is tanulták a szabadosságot a kor zsurnalisztái és masamódjai. Ady előtt járt másfél évtizeddel, és nagyjából ugyanazok a körök háborodtak fel a versein. Lenyűgözően termékeny volt íróként, újságíróként és fordítóként egyaránt – százötvennél több színdarabot fordított magyarra –, megírta a János vitéz dalszövegeit… amit aztán visszatekintve nem nagyon kedvelt. Sokat dolgozott a Vígszínháznak, még dramaturg-igazgató is volt egy ideig. Kabarét is igazgatott egy évig, Molnár Ferenccel. Flirt címmel könnyed, erotikus lapot – a korabeli kifejezéssel: képes szalonélczlapot – szerkesztett… Ennek a modern és gazdag világvárosnak minden adottságát kihasználta… nagy gyönyörűséggel. Lubickolt.

Mit keresett Sztambulban?
Az első világháború kitörése után a Pesti Hírlap kiküldte Konstantinápolyba haditudósítónak. 1914 őszén és a következő év tavaszán néhány hónapot töltött ott. Amikor hazajött, visszatért az irodalomhoz, ennek egyik legjelentősebb eredménye az 1919-ben megjelenő 111-es című regénye. Ezután tíz évvel pedig ő írja meg az egyik legkesernyésebb regényt az első világháborút túlélt Budapestről: az Álmokházát.

A két világháború között – eleinte – jól ment sora, nem?
A húszas-harmincas években feltétlenül. Miközben ír rengeteg novellát, néhány regényt, a korábbinál jóval kevesebb verset és hébe-hóba egy-egy színművel is jelentkezik, aközben bérel és igazgat színházat, Miklós Andor felkérésére vezeti az Athenaeum könyvkiadót, és ő a Színpadi Szerzők Nemzetközi Egyesületének, és egy ideig a Magyar Pen Clubnak is az alelnöke. Ötvenes-hatvanasként az „Elnök úr”, ahogyan nevezték, beérkezett ember, aki művészi igényeiből soha nem enged jottányit sem.

Ehhez képest veszít el mindent…
…amikor a származása miatt mindentől megfosztják – kivéve természetesen a tehetségét és a munkakedvét. Az újabb háború éveiben rendületlenül ír, és közben túlél. Ebben vannak egészen feszült pillanatok is, például amikor a Gestapo elhurcolja a Szociális Testvérek Társaságának menedékéből, Slachta Margit pedig érte megy, és társaival együtt a Svábhegyről, a nyilasoktól megmenti. Aztán ’45-től van három jó éve, amikor reménykedik abban, hogy rendbe jönnek a dolgok: 1945 májusában írja a híres Szabadság című verset. Ekkoriban mond nemet a Korda fivéreknek, akik Londonba hívják dolgozni. Nem hajlandó elmenni, és ezt később akár meg is bánhatná: mint a felesége egyik, Rákosinak küldött leveléből tudhatjuk, majdnem éhen hal az újabb fordulat utáni, kényszerű szilencium alatt. A nyolcvanadik születésnapja apropóján kicsit hűhóznak körülötte, megengedik, hogy régi novelláiból összerakjon egy kötetet. Ez a Talált pénz. Megbízást kap a Szarvaskirály című mesedarab átdolgozására, ami nagy sikerrel ment a moszkvai bábszínházban Azután 1954-ig megint nem nagyon találkozni a nevével. ’55-ben Ladányi Ferenc eléri, hogy újra bemutassák A néma leventét, ennek több repríze arat országszerte sikert. Ruttkai Éva Zilia-alakítása legendává nő.

Élete utolsó esztendejében, miután túlélte 1956-ot is, megkapja a Kossuth-díjat 1957-ben… éppen harminc évvel a Francia Becsületrend után. Egész élete alkotásban és szervezésben telt, hihetetlenül sokat dolgozott, és íróként és irodalomszervezőként is felmérhetetlen a jelentősége.

Amikor meghalt, azonnal elkezdődött a felejtés?
Nem. Igazából sosem feledték el, csak nála is – mint sok más írónál – kialakult egy „törzsanyag”, amelyet többször kiadtak, viszont ami abban nem szerepelt, az mintha nem is létezne. Halála után a Szépirodalmi Könyvkiadó elindított egy Heltai-sorozatot. Ebben megjelent két drámakötet, egy nagyon erős, kétkötetes novella-válogatás, karcolatok, regények… és egy, Dr. Gábor György (1902–1973) által szerkesztett versválogatás. Ez utóbbi igényes és gazdag munka, annyi vele a baj, hogy összes versként szilárdult meg a köztudatban. Ez a címke több okból sem pontos. Egyrészt Gábor György – főleg a korai kötetekből – számos verset kihagyott, arra sem törekedett, hogy a kötetben meg nem jelent versek megmutatkozhassanak, illetve azokban a forrásokban (például korabeli kabaréantológiákban, kottákban) megjelent versekkel sem törődik, amelyeket Heltai nem illesztett bele a Fűzfasíp című kötetébe.

Motiváló volt felfedezni a verseskötet hiányosságait?
Az én érdeklődésem Heltai iránt nem ezzel a könyvvel kezdődött. A színműveiből írtam a doktori disszertációmat, ami azután könyvként is megjelent, az elfeledett darabokból pedig az Európa jelentetett meg a szerkesztésemben egy kötetet, A masamód címmel. Amikor azután nekiláttam a Száztíz év című verseskötetnek (száztíz évvel Heltai első verseskönyvének megjelenése után, 2002-ben jött ki), még magam sem sejtettem, hogy közel száz olyan, önálló címmel jelölt verset találok majd, amely a „klasszikus” Heltai-verseskötetből kimaradt. Ebből lett aztán a baj, mert a kötet utószavában megbíráltam az akkori szerkesztői munkát, az utószót pedig a kiadó megmutatta a jogörökösnek… Akiről kiderült, hogy Gábor György leánya.

Ajaj.
Nagyon zokon vette mind a kritikát, mind pedig az újraszerkesztési szándékot. Emlékszem például arra az érvére, hogy a kabaréversek nem méltók Heltaihoz – ilyen minőségű észrevételekkel amennyire lehetne vitatkozni, annyira nem érdemes. Azonnal le is tiltotta a kötetet, és azzal a lendülettel a Budapesti Negyed kétkötetes Heltai számát is, amelyet szintén én szerkesztettem – holott abban semmi nem volt, ami sérthette volna Gábor György emlékét. Akkor a Budapesti Negyed főszerkesztője úgy döntött, hogy kitart a megjelenés mellett, és áll a jogi következmények elébe.

Lettek ilyenek?
Végül nem lett pör, de Gábor György leányánál természetesen egy életre elástam magam. Még tizenöt év után is, amikor egy színházban felmerült egy Heltai-est terve, kikötötte, hogy én nem dolgozhatom benne. Közben több kötet megjelent a szerkesztésemben, például egy válogatás az író budapesti témájú műveiből, vagy most ezt a török-perzsa-arab mesevilágba kalauzoló gyűjtemény, de mindegyik – akárcsak a Száztíz év – kereskedelmi forgalomba nem hozható, kis példányszámú könyvként. A hölgy pedig felbukkan, olyan megbízhatóan, mint a Mikulás, csak ő fenyegetéseket hoz a puttonyában.

Nem lehet kitérni az indulatai elől?
A Heltai jogoknak négy örökösük van, de a jogok több mint fele Gábor György lányához tartozik, úgyhogy nem megkerülhető ebben a történetben. Bizonyosan létezik olyan szempont, amelyből nézve védhető ez a szemellenzős és hozzá igencsak agresszív hozzáállás, de egy bizonyos: nem Heltai Jenő érdekeit képviseli vele, pedig ezért kellene felelősséget éreznie. A kiadó: Kemény András, régi Heltai-rajongó, aki ez előtt az affér előtt maga is jogtisztán adott ki több Heltai-könyvet, többször próbált egyezkedni vele, a jogdíjat természetesen kifizetné, de ő hajthatatlan. Tudni sem akar ezekről a könyvekről, és András megkeresésére mindössze annyit üzent, hogy az hagyjon fel a jogsértő magatartással. Holott ha – kissé fellengzősen – azt tekintjük egy író örök jogának, hogy újra és újra olvasói elé kerülhessen, sokkal inkább ő lenne elmarasztalható a jogsértésben.

Ezek szerint a Mert végtelen Allah hatalma című kötet, amit a kezemben tartok, van is meg nincs is?
Igen, ez is mindössze száz példányban jelent meg, és bele van nyomtatva, hogy „kereskedelmi forgalomba nem kerül”.

Megéri ezzel bíbelődni?
Hogyne, gazdag és izgalmas anyag, és a hatása messzire vezet a Heltai-életműben. Az irodalomtörténet számon tartja, hogy a szerző haditudósító volt Konstantinápolyban, de eddig senki nem kereste elő a haditudósításait. Én elkezdtem utánanézni, melyik lapnak írt, azután kikerestem a szövegeket a Pesti Hírlapból. Egyrészt hihetetlenül élvezetes pillanatképek ezek, még ha a kötelező háborús tematika és optimizmus jegyében íródtak is. Másrészt, és ez talán még fontosabb, hogy Heltaira itt és ekkor tett nagyon nagy hatást ez a kultúra…

Bővebben?
1915 tavaszán hazajött – Szófia érintésével – Konstantinápolyból, 1917-ben pedig Hamduna címen megírta első keleti tárgyú egyfelvonásosát, egy olyan saját meséje alapján, amely eredetileg nem keleti környezetben játszódott – a darabot az Apolló Kabaré mutatta be, és a Nyugatban jelent meg. És nagyjából ekkortól, egész életén át, vissza-visszatérnek a török, arab, perzsa témák a legkülönbözőbb műfajokban: mesékben, novellákban, versekben – sőt 1938-ban egészestés darabot is ír, Az ezerkettedik éjszaka címen.

A mostantól sem kapható kötetben a haditudósítások vannak?
Ez a kötet úgy állt össze, hogy egyrészt szemezgettem a haditudósításokból, másrészt pedig azokból a későbbi, szépirodalmi szövegekből – terjedelmi szempontok szerint teljes egészükben vagy szemelvényként –, amelyekben felfedezhető ez a keleti hatás. Nem kronológiai sorrendben sorakoznak a szövegek, hanem egyfajta laza, tematikus láncolatban, viszonylag szabad asszociációk mentén feleselgetnek egymásnak.

Akkor itt egy majdnem hozzáférhető kötet, ami miatt annak sem kell szomorkodnia, aki nem jut hozzá, hiszen tíz éven belül lejárnak a jogdíjak, s akkor már szabadon megjelenhet.
Szomorú ez a helyzet: számolgatni kell, mikor jár le a hetven év, ahelyett, hogy a kiadó kifizetné a jogdíjakat, és megjelentetné a könyvet. Azért nem dolgozhatom egy klasszikussá ért magyar író szövegeivel, mert kritizáltam a jogutód édesapjának a munkáját? Vagy mert a jogutód ízlésének nem felelnek meg az író kabaréversei, és most rendet rak? Abszurdum.

Azért a borongás közepette csak-csak örömmel tölt el a napló megjelenése…
Feltétlenül. A napló erős írás és fontos kortörténeti dokumentum, Tamás Zsuzsanna pedig nagyszerű jegyzeteket írt hozzá, mindenestül remek könyv lett belőle. Mostanában Kőrizs Imre is izgalmas tanulmányokat kezdett írni Heltai-versekről. Minél többen foglalkoznak Heltaival, annál jobb, egy ilyen színvonalú írónak már régen a kritikai kiadásnál kellene tartania. Hogy ehhez végül én gyűjtöm-e egybe a verseit, vagy más, az másodrendű kérdés. A fő, hogy a lehető leggazdagabb gyűjtemény legyen – és, horribile dictu, az összes kabarévers is helyet kapjon benne.

2018-10-18T20:43:13+02:00 2018. február 4.|