Szerencséje a novembernek, hogy Fotóhónappá választották, így nem utálják szegényt annyian a természete miatt. Az idei évben a kiállítások, installációk központi témája ráadásul a dokumentumokból visszafejthető, újraértelmezhető, újrafelhasználható múlt – illik a novemberhez. Az igazán széles kínálatból elsőként a Nullahategy.hu valami Budapesthez köthetőt kerestünk, így jutottunk el a városvédők kiállítására, amely az épületfotózás egy egészen különös műfajával ismertet meg.
SUSÁNSZKY MÁTYÁS – Nullahategy
Az archív dokumentumok köré szőtt tematika akaratlanul is fölveti a fotó funkciójának kérdését. Ebben az esetben az esetleges művészi tartalom mellett, helyett, vagy azon túl elsősorban az erős kompozícióra, témára koncentrálunk, azaz a valóság egy olyan egyedülálló pillanatára, amely valamiért jellemzővé válik. Ilyenkor az értelmünk azt a problémát ízlelgeti, hogy a képen látható dolog valóság volt valamikor. Nem visszaemlékezés, nem utánzás, hanem igazi valóság. Ezeken a fotókban valahogy a gyakorlatiasság kémiája dolgozik, a fény anyaggá változtatásának praktikája, és mindig van valami mögöttes szándék. Az ilyen fotó akció, tett, mert célja van, mégpedig éppen a mulandósággal és az idővel szembeszegülő szándéka. A városvédők Eötvös utcai kiállítása pedig éppen egy ilyen ellenállás története képekben.
A kiállítást megnyitó Ráday Mihály felidézte azt az időszakot, amikor a városvédők elhatározták, hogy egy önálló fotós csoport létrehozásával – az Önkormányzatok munkáját is részben átvállalva – a város egyes épületeiről rendszeresen fényképeket készítenek. A céljuk ezzel tulajdonképpen nemcsak a dokumentálás, hanem egy olyan egyre bővülő, enciklopédia-szerű anyag létrehozása, amely segíthet a rekonstrukcióban. Ennek köszönhetően mára 150 helyi értékvédelem alá vont ház sorsát követik figyelemmel. A folyamatos állapotfelmérés azonban nemcsak a homlokzat időről-időre történő lefényképezését jelenti. A fotókon megjelenik a ház belső élete, atmoszférája, a lakók, a funkció, a környezet. Ezeken a fotókon keresztül kerül rögzítésre az épületek tulajdonképpeni életrajza, a változásokra adott reakciói, belső formálódása.
Ez egy cselekvő, aktív munkafolyamat, amely végsősoron kérdéseket tesz föl számunkra a változásokkal, azok helyes, vagy helytelen voltával kapcsolatban. Másrészről akaratlanul azt is dokumentálja, ahogyan az általunk létrehozott, fölépített világ fokozatosan átszellemül, története lesz. Ahogyan velünk együtt vagy párhuzamosan elkezd önálló életet élni, ahogy átragad rá az életünk. Az ezekről az épületekről készült fotókon épp ezeket az élet-nyomokat keressük, és azok működnek közülük leginkább, ahol ezek fölfedezhetőek. Ezek a fotók nemcsak egy korszakot jellemeznek. Ezek a fotók jellemzőek ránk is.
A Fotóhónap számtalan különböző ágát mutatja be a fotózásnak, és az épületfényképezés nem feltétlenül a fényképezés legizgalmasabb területe. Sőt, a kiállítás is puritánnak mondható, húsz-egynéhány montázs épületekről, terekről, különböző korokból. A kiállításnak azonban éppen ezzel a szerénységgel, alázattal sugallja azt, hogy ide csak ezt a munkát csak megérteni jön az ember. Hiszen odakint megvan ez az épület nagyban, meg lehet nézni, föl lehet fedezni, és oda lehet figyelni rá. Nyomon lehet követni az életét, és gondoskodni lehet róla. A városvédőknek ez a célja, és ez a kiállítás ezt üzeni számunkra. Hogy bárkiből lehet egy épület életrajzírója…
