Csaknem 70 koncerttel ünneplik Johann Sebastian Bach születésének évfordulóját Budapest belvárosában, az állatkertben és központi templomokban március 19-én és 20-án a Bach mindenkinek nevű programsorozaton.

061.HU

2016. március 19–20. között második alkalommal rendezik meg hazánkban a 2010-ben New Yorkból indult sorozatot, amelynek fő gondolata, hogy Bach születésnapja környékén zenéjével töltsék be – jelen esetben – Budapest főbb tereit, aluljáróit, templomait, és a Fővárosi Állat- és Növénykertet. A kétnapos rendezvényen közel hetven koncerten lesznek hallhatók a barokk mester művei.

Március 19-én, szombaton a Deák téri evangélikus templomban nyilvános János-passió-főpróba volt, a Szent István téren közös Bach-koráléneklésre várták az érdeklődőket, a Szabadság téri református templomban kamarazenei hangversenyt, a Kálvin téri református templomban orgonakoncertet rendeztek. A nap folyamán félórás koncertek helyszíne volt a Fővám téri vásárcsarnok, a Kálvin téri aluljáró, az Astoria aluljáró, a Deák Ferenc tér és a Szent István tér. 

No gallery template found!

Március 20-án, vasárnap a Fővárosi Állat- és Növénykertben lesznek koncertek; a március 20-i programok az állatkert vendégei számára ingyenesek. (Részletekért kattintson IDE.)

Az esemény főszervezője a Zeneakadémia Doktorandusz Önkormányzata. A fellépők között több budapesti zeneiskola és zeneművészeti szakközépiskola képviselői mutatják meg tudásukat Zeneakadémiát végzett művészek, doktoranduszok mellett.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula