A szerdán kezdődő 4. Magyar Filmhét elismeréseinek ünnepélyes átadóját március 11-én rendezik meg. A Magyar Filmdíjakra nevezett munkák közül a filmakadémia tagjaitól legtöbb szavazatot kapott alkotások és alkotók összesen 23 kategóriában versenyeznek majd. Az akadémia tagjai által nominált filmekből több vidéki városban is szerveznek vetítéseket.

MTI

 A Filmhét február 7-én Szabó István 1979-ben készült Bizalom című alkotása digitalizált és felújított változatának vetítésével veszi kezdetét. Az Oscar-díjas magyar rendezőt a film operatőre, Koltai Lajos köszönti majd. Február 8. és 11. között a Corvin moziban 150 filmet vetítenek, köztük olyan dokumentumfilmeket, tévéfilmeket, kisjátékfilmet és animációkat is nagy vásznon nézhet meg a közönség, amelyeket korábban csak a televízió sugárzott.

Csütörtökön délelőtt két dokumentumfilmes blokk fut majd párhuzamosan, látható lesz többek között Böszörményi Zsuzsa 580 méter (Kárai Sándor “Keszeg” bányásznaplója) című filmje, amely a szénbányákban folyó nehéz munkáról szól. A kisjátékfilmes válogatásban rendezőként fog bemutatkozni Pusztai Ferenc producer, aki L.U.F.I. című munkájában egy groteszk, szürreális világba kalauzolja a nézőket. Délután az animáció szerelmesei nézhetnek meg egy válogatást, amelyben szerepel Jankovics Marcell Árpádok emlékezete című ismeretterjesztő rajzfilmsorozatának második része is.

A filmhét versenyprogramjában öt kategóriában összesen 131 alkotás szerepel, köztük 59 dokumentumfilm, 4 tévéfilm, 21 kisjátékfilm és 29 animáció, valamint mind a 18 tavaly bemutatott magyar nagyjátékfilm. Az eseményt a Magyar Filmakadémia Egyesület szervezi, a Magyar Nemzeti Filmalap és az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa támogatásával – írják.

A közlemény szerint 2017 igazi sikerév volt a magyar filmgyártás számára, több mint 1,3 millió ember váltott jegyet magyar filmre, és több nagyjátékfilm ért el százezres nézettséget.

Képforrás: filmtekercs.hu