Vásáry Tamást köszöntötte 90. születésnapján pénteken a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara; a Kossuth-díjas zongoraművészt, karmestert vasárnap hangversennyel is ünneplik majd a Zeneakadémián.
A rádiózenekar 1992. december 19-én adta az év utolsó nyilvános, emlékezetes hangversenyét a Budapesti Kongresszusi Központban, a koncerten Vásáry Tamás vezényelt és zongorán közreműködött. A hangversenyt megelőző, a Magyar Rádió 6-os stúdiójában zajló próbákon talált egymásra Vásáry Tamás és a rádiózenekar, amelynek így kezdődött egy fontos korszaka – mondta Devich Márton, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezetője, a Bartók Rádió csatornaigazgatója a 90 éves karmestert köszöntő beszédében a 6-os stúdióban. Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy Vásáry Tamás a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek fontos személyisége, olyan nemzeti kincs, akire a közmédia is tisztelettel és büszkén tekint.
„Büszkék vagyunk rá, hogy vezényel, irányít, részt vesz a közmédia életében”
– mutatott rá a vezérigazgató.
Hozzátette: a legendás 6-os stúdióban egy bensőséges ünneplésen szeretné a közmédia nevében is köszönteni Vásáry Tamást. Devich Márton elmondta, hogy az 1992-es koncerten, amelyen megszületett a csoda, Chopin Andante spianato és Grand Polonaise, az f-moll zongoraverseny és Brahms 1. szimfóniája hangzott el. Emlékeztetett, hogy a két nap próbasorozatát tekintik a rádiózenekari Vásáry-mítosz kezdőpontjának. A sikeres hangversenyt követően ugyanis a zenekarban aláírásgyűjtés kezdődött Vásáry felkérése érdekében. Vásáry Tamás az ünnepségen kiemelte, hogy életében sok örömöt szerzett a rádiózenekar és énekkar. Az ajándékba kapott porcelán karmesteri pálcáról elmondta: ez is azt szimbolizálja, hogy feladata szolgálni a zenekart, az országot, s minél jobb produkciókkal gazdagítani Magyarország hírnevét.
Vásáry Tamást ünnepi hangversenyen köszöntik vasárnap este a Zeneakadémián, ahol Beethoven 9. szimfóniáját vezényli. A kultikus remekmű immár 199 éve talány hallgatóknak és előadóknak egyaránt. Minden korszakot túlél és mindenféle értelmezés előtt nyitva áll. Vásáry Tamás vallja, hogy Beethoven 9. szimfóniája „az emberiségről szól, de a lehető legfelsőbb szinten, valamilyen mélységes szeretettel átitatva”. A Vásáry Tamás 90. születésnapja tiszteletére rendezett hangversenyen közreműködnek a Magyar Rádió Művészeti Együttesei. A koncertet a Bartók Rádió élőben közvetíti 19.30-tól, az M5 kulturális csatorna pedig aznap 21 órai kezdettel tűzi műsorára. A Magyar Szent István Renddel kitüntetett Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, Vásáry Tamás augusztusban ünnepelte 90. születésnapját. Pályafutása alatt több mint 100 zenekarral dolgozott együtt, és 1993-2004 között a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának főzeneigazgatója volt, jelenleg elnök-karmestere.
Forrás: MTI