David Bowie a nyolcvanas éveket 1980-ban már lezárta a Scary Monsters című zseniális new wave zsánerű albumával, így a Beatles mellett a legjelentősebb és legnagyobb hatású popprodukciókat készítő Bowie-nak ki kellett találnia, hogy mit kezdjen az előtte lévő évtizeddel, hiszen már járt ott, részben maga teremtette meg. A nyolcvanas években magát szórakoztatta, főleg popalbumokkal (a bravúros Let’s Dance-szel, a fáradt és tanácstalan Tonight-tal és a szenvedélyesen semmitmondó Never Let Me Down-nal), és olyan világ körüli turnékkal (Serious Moonlight, Glass Spider), amelyeken a játszópajtásai nemcsak zseniális zenészei voltak, hanem a közönsége is.

PZL – 061.hu

Nemrég bemutattuk az újra megjelent nyolcvanas éveket reprezentáló sorlemezeit, most a Let’s Dance albumhoz kapcsolódó Serious Moonlight tour vancouveri állomásán rögzített hanganyagát és a Glass Spider turné montreali koncertjét mutatjuk be. Ne keressünk misztikus titkokat a Serious Moonlight turné címe mögött, a Let’s Dance slágerből idézett sort, a Serious moonlight-ot az albumot felügyelő Nile Rodgers ihlette, a producer szavajárása volt a serious... A show az 1979-es Lodger Look Back In Anger című slágerével indul, jön a Heroes majd a What In The World a Low-ról, amit a Golden Years majd a Fashion követ…. Ebből is látszik, hogy ez egy minden igényt kielégítő ún. best of show, arról nem beszélve, hogy az 1983-as Let’s dance is felsorolt számos slágert, így aztán nem csoda, hogy sokaknak ez a koncert volt a tökéletes Bowie-műsor.

David Bowie Serious Moonlight tour 1983 (Fotó: Milton Keynes)

Let’s dance volt Bowie utolsó olyan munkája, amely igazi popslágereket tartalmazott, később már “csak” magas minőséget alkotott, egyértelmű slágerek nélkül, maga a turné is egy minden szempontból csúcson lévő művészt mutat, így aztán a dokumentum érteke mellett a művészi értéke is magasabb az egyértelmű válságterméknek minősíthető Never Let Me Down-ra építő 1987-es shownál. A szexi és arisztokratikus Bowie ezúttal egy underground Sinatrát hozott, annyi lazasággal és eleganciával, hogy azokat is meggyőzte, akik sosem hallották mondjuk a Ziggy Stardustot. A Serious Moonlight-turné sikeres volt, Bowie olyan sok pénzt keresett vele, hogy azt a saját nyugdíjlapjának nevezte. Az undergound legnagyobb ikonból milliárdos globális popsztár lett. Ez ma már természetes ügy, a U2-ra is „eleve” úgy tekintünk, mint milliárdos sztárokra, de 1983 körül a pop, az underground és a biznisz egyértelmű összekapcsolódása korántsem volt ilyen magától értetődő.

A turnén Carlos Alomar lett a zenekar vezetője, akit Bowie vérig sértett (ahogy Tony Visconit is), amiért hanyagolta a Let’s dance felvételekor, de Bowie nagyvonalú volt, fizetett  neki a lemezért, pedig nem is játszott rajta.  Viszont a szintén zseni és a lemezen óriásikat játszó Stevie Ray Vaugh-t kirúgta, ha minden igaz, azért, mert kikötötte, hogy a turnén nem használhatnak stimuláló szereket, és ezt Ray Vaugh képmutatónak találta… Alomar a legtöbb dalt újrahangszerelte, a fúvós szekcióval poposította, feszesebbé tette a hangzást, így a Serious Moonlight műsor kimondottan esztrád show lett, amit később fotóalbum, videófilm és természetesen lemez is dokumentált. Egy szavunk sem lehet, Bowie hozta azt a perszónáját, zsánerét, ami mindig is benne volt, csak most nem tartotta el magától a sztárt, hanem azzá vált, ami valójában mindig is volt: csillaggá. Csillagporból született, csillag lett, majd a halála előtt Blackstarrá vált.

Így kerek a történet, de mi most még a nyolcvanas években járunk, már 1987-ben, amikor is Bowie betöltötte a 40. életévét. Úgy gondolta, hogy ezt lemezzel és egy világkörüli turnéval ünnepli meg. Nos, sem a Never Let Me Down, sem a hozzá kötődő Glass Spider Tour nem sikerült igazán. A Glass Spider turné nem tudta megismételni a Serious Moonlight tour önfeledtségét, lazaságát, Bowie rockszínházat akart, cirkusz, varietét, de aztán egy rosszul lokalizált erőfitogtatás lett belőle, viszont Bowie dalai túl intimek, elgondolkodtatóak ahhoz, hogy a tömegvonzás igézetében működni tudjanak.

Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy a Wembley-ben megtartott egyik koncertjén Diana hercegnő is megjelent. A setlist sem volt annyira slágercentrikus, de aki a sikerdalokra hajt, az is megkapja a magáét, hallhatjuk Carlos Alomar felejthetetlen koncertintrója után a China Girlt, a Rebel Rebelt, a Fashiont, a Heroest, a Fame-et, az új lemezről a nagyszerű Time Will Crawlt és a Loving The Alient… A koncert fő vizuális motívuma természetesen maga az üvegpók, amit értelmezhetünk úgy is, hogy Bowie-t teljesen behálózta maga a szórakoztatóipar, viszont szerencsére ez sem számít, mert a dalok nagyszerűek.

David Bowie
Serious Moonlight (Live ’83)
Warner
13+8 szám 120 perc

David Bowie
Glass Spider (Live Montreal ’87)
Warner
12+13 szám 130 perc