“Végre abból lehet fogalmazni, ami én vagyok” – Interjú Szilágyi Csengével, a Mágnás Miska főszereplőjével

“Álmomban sem gondoltam volna, hogy ezt a szerepet valaha eljátszhatom. Azért is jelent sokat, mert Marcsa belépőjével, a Fáj, fáj a szívemmel felvételiztem annak idején a Színművészetire” – mondja Szilágyi Csenge, akit az egyik legismertebb hazai operett, a Mágnás Miska főszerepében láthatunk a Vígszínházban. Az 1916-os operett vígszínházi változatát Eszenyi Enikő és Vörös Róbert készítette, az operettet, amely valószínűleg az évad egyik sikerdarabja lesz, szombaton mutatták be.

MM – 061.hu

Ez egy nagyon izgalmas és fontos premier, mert egy olyan műfajról van szó, ami húsz éve nem volt a Vígszínház repertoárján. Volt benned félelem, amikor megtudtad, hogy egy operettben fogsz játszani?
Félelem nem volt bennem, maximum az éneklés miatt. Zenés színész osztályban végeztem a Színművészetin, ahol volt operett kurzusunk, és nagyon vágytam is már arra, hogy ebben a műfajban is kipróbálhassam magam, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ezt a szerepet valaha eljátszhatom. Azért is jelent sokat, mert Marcsa belépőjével, a Fáj, fáj a szívemmel felvételiztem annak idején az egyetemre. Emlékszem, amikor Selmeczi György azt mondta nekem az első rostámon, hogy érezzük, hogy ez ott belül megvan magának, de vokális téren még vannak hiányosságok. Nem akarom magam alábecsülni, de azért én nem úgy énekelek, mint a régi színművészetis osztálytársaim, nagyon sok fejlődni valóm van ezen a téren. De Marcsa egy csodálatos szerep, olyan, amire mintha kiskoromtól készültem volna. Végre abból lehet fogalmazni, ami én vagyok. Próbálom lélekkel megtölteni a szerepet, remélem, hogy sikerül.

A megszokottnál koncentráltabb felkészülést igényelt ez a darab?
Abszolút, teljesen más, mint amit eddig bármikor csináltam. Van egy huszonöt fős zenekar, a kórus, ott vannak a partnerek, a táncosok, a dalok, és emellett a prózai jelentekben is szeretnék maximálisan helyt állni. Semmihez sem hasonlítható gépezet kell ahhoz, hogy összeálljon egy ilyen próbafolyamat. De nagyon nagy élmény volt. Két közönség előtt már lement a darab, elképesztő katarzist tud adni az embernek ez az egész, olyan pillanatokat, amitől azt érzem, ezért érdemes színházat csinálni.

Szerinted mennyire sikerült mai, érvényes formát adni ennek a műfajnak?
Nagyon is. Az idősebb korosztály ki van éhezve az operettre, hiszen az Operettszínházon kívül más budapesti színházban nem nagyon van jelen ez az amúgy kihalófélben lévő műfaj. Pedig nagyon színpadra való, és sokat tud nyújtani az embereknek. Csütörtök délelőtt a nyugdíjas, este pedig a pedagógus közönség előtt játszottuk el a darabot, és azt éreztem, hogy ha az ember kiteszi a szívét, akkor arra mindenki befogadó, műfajtól függetlenül. Vannak, akik óckodnak az operettől, el se akarnak jönni, de úgy érzem, ha az ember színészként és emberként egyaránt jelen van, akkor mindenkinek értékes dolgot tud nyújtani.

A Vígszínháznak kiemelt célja a fiatalok megszólítása, szerinted ők mennyire tudnak rácsatlakozni egy Mágnás Miskára?
A Vígnek már van egy olyan fiatal közönsége, egy olyan biztos bázis, akik annyira szeretik az egész társulatot, hogy már nem csak a zenés darabokra, vagy a sikerdarabokra, a Pál utcai fiúkra, vagy A nagy Gatsbyre váltanak jegyet, hanem a prózaiakra is. Kialakult egyfajta körforgás, aki tetszett nekik egy darabban, azt egy másikban is meg fogják nézni.

Mennyire van meg Marcsa szerepe, hogy érzed?
Küzdök az elemekkel, rengeteg mindenre kell figyelnem. Egy prózai szereppel szemben, ez az előadás sokkal összetettebb jelenlétet igényel,  küzdök a testi fájdalmaimmal is, rengeteg sérülésem van. Próbálok vigyázni a hangomra is, ez nem mindig megy. Jó lenne egészséges emberként játszani ezt az előadást! (nevet) A szerep pedig… tényleg olyan, minthogyha kislány korom óta erre készültem volna.

Vezető kép: Dömölky Dániel