A veréb is madár – A vörös veréb című filmről

„Minden ember a szükségletei kirakójátéka”, hangzik el többször is a Vörös veréb című alapvetően Budapesten forgatott kémjátszában. Ebben a kirakósban azonban nem a vágyakat kell összerakni, hanem magát a szétesett személyiségeket. A verebeknek, azaz a szexualitásukat is fegyvernek használó kémnőknek nem mikrofilmeket kell megtalálniuk, hanem saját magukat, a múltjukat, egykor életüket, amit elvett tőlük az orosz állam.

PZL- 061.hu

Minden kornak megvannak a maga kémfilmjei, a Bond-szériáktól a Bourne-ságáig, ismerünk szocialista kémtörténetek (pl. Álarcban-sorozat, A tavasz tizenhét pillanata), vígjáték sorozatok is (Nem kell mindig kaviár), szóval, kémekkel Dunát, Névát és Temzét lehet rekeszteni. És akkor milyen egy kémfilm 2018-ban? Milyen a Vörös veréb? Afféle kémfilm-pornó, amiben arra tanítják a poszt-szovjet kémnőket, hogyan tudják a testi adottságaikat kihasználni az információk szerzésére. Az osztály előtt kell szexelniük, miközben a kápóra emlékeztető tanárnő magyaráz. Nyílvánvaló, hogy ez a legócskább szexfilmek szubkultúrájában oké, de vajon működik-e a motívum egy, a globális kapitalizmus világában játszódó történetben?

Nos, alapvetően igen, bár tegyük hozzá hogy a Vörös veréb nem tudja tartani az izgalmi állapotot, nincs meg az a dimanizmusa, ami egy Bourne-filmnek, és minek is tagadnánk: többször leül, nincsenek benne autós üldözések és egy sor olyan műfaji elem, ami igazán áramvonalassá tenné a mozit. Zárójeles megjegyzés: meglepő, hogy mind az amerikai és az orosz kémnők budapesti szállásain ócska bútorokat, fantáziátlan entreiőröket láthatunk, mintha Budapest úgy nézne ki, mint Kelet-Berlin 1988-ban. Pedig hát a kémek világában megszoktuk a rongyrázást. Viszont a Vörös veréb annyira komolyan vette a szoció érzelmességét, hogy alulpozícionálta Budapestet, még akkor is, ha a külsőkön felismerhetőek a helyszínek a New York palotától a Calas kávézón át egészen a Keleti melletti bérlakásokig. Amiben mégis hitelesebb a film James Bond-féle luxury fantáziáknál, az az hogy Dominika Jegorováról (Jennifer Lawrence) nem akart szuperhőst kreálni.

Ő egy esendő, szerencsétlen lány, aki sodródik az eseményekkel, ki akar szállni. és semmi nem érdekli, mint a beteg anyja, és a balett világa. Egy baleset miatt véget ér a táncos karrierje, és ekkor feltűnik az orosz nemzetbiztonság, és nem túl elegáns módon beszervezi. A filmben nincs két és félóra munició, simán meg lehetett volna vágni 100 percesre, és akkor egy pörgősebb, élvezhetőbb mozit kapunk, de az alkotói szándék szerint a film eléggé alámerült a szocióban, pedig szerencsésebb lett volna inkább néhány akciójelenetre fókuszálni, és azok köré szervezni a filmet. A mese csak a szex ígérete miatt maradt némileg izgalmas, és persze, az egészben az egy szem megvalósult szexjelenet volt a leghiteltelenebb, de ez is mellékes, sokkal izgalmasabb a számtalan eredménytelen együttlét, amelyek vagy toroknyiszálással vagy egy fej szétverésével értek véget.