Ruy Ritchie mindig is pop-kulturális szemétből épített várat magának, most a fantasy-thrashből, a Xena, és más, a TV2-őn délután futó kosztümös-misztikus mákonyból kevert egy szexi koktélt. Arthur királyról minden évben készül legalább egy tucat televíziós film, tízévente látványos mozi, lásd a Antoine Fuqua 2004-es verzióját Clive Owennel a főszerepben.

PZL- 061.hu

A legtöbben persze a Magyarországon is meglepően gyorsan moziba került Excalibur – Vér és mágia (1981) című John Boorman-filmre emlékeznek, de ha a Gyalog galoppot is ebbe a kategóriába soroljuk, akkor nyilván Terry Gilliam és Terry Jones vígjátékára emlékeznek a legtöbben, de a leghíresebb kétségtelenül Tay Garnett Egy jenki Artúr király udvarában című 1949-es alkotása Bing Crosbyval a főszerepben. Aki azt hitte, hogy Guy Ritchie egy afféle paródiafilmet forgatott, az tévedett, a rendező elvállalt egy bérmunkát, amiben minden elnagyolt, és ezzel a gesztussal persze el is tartotta magától a mozit. Ha harci elefántot látunk, az olyan nagy, mint egy katedrális, ha feltűnik egy kígyó, az hosszabb, mint a La Manche csatorna, és ha katonai díszszemle van, az hatásosabb, mint az 1934-es nürnbergi pártnapok nagygyűlése.

A fiatal Arthurt alakító Charlie Hunnam a szegény ember Brad Pittje, nyilván ha a Brad-et akarta volna, akkor kevesebb toronyra, alacsonyabb elefántokra futotta volna, és különben is, Charlie Hunnam remekül felrakja a figurát, bár kétségtelen, hogy minden beállítás olyan, mintha nem is egy lovagot, hanem sokkal inkább egy rocksztár pózait hozná. Tegyük gyorsan hozzá, hogy fickósabb, szerethetőbb a karaktere, mint a kissé bamba Clive Owen-féle Arthur. Már az is vagány, ahogy Ritchie a kora középkori Londoniumából egy afféle mágikus Gotham Cityt csinált, kis, közepes és nagy bűnözőkkel, csak a felhőkarcolók helyett vártornyok és katedrálisok tornyai fúrják át az eget. Arthurt utcalányok neveltél fel, akit anno kirakták a bordély bejárata elé, így a nevelői prostituáltak voltak, nem pedig angolkisasszonyok.

Egészen addig éli a csavargók népmesei fordulatokkal teli vagabund életét, mígnem útját állja egy szikla, amelyben történetesen beleszúrtak egy excalibur kardot… Miután kihúzza, nem kétséges, hogy azok után már tényleg az igazi prostikkal lesz dolga, akiket úgy hívnak, hogy politikusok. Persze, a kora középkorban nem bizottsági meghallgatásokból és interpellációkból állt az élet, hanem hidra fejek nyiszogatásából, kígyók másvilágra tessékeléséből és a tróbitorlók megleckéztetéséből.

Innen azt gondolhatnánk, hogy a film megfeleltethető a mondakör motívumaival, de csak kb. annyira, mint ahogy egy netflixes sorozat utal az eredeti filmre, amiből néhány karaktert és a helyszínt vették át. Guy Richie filmjében közös nevezőre hozza a keleti harcművészeti mozikat, a fantasyk turbófolk giccsével, és néha olyan érzésünk van, mintha animáltak volna a Valhalla Páholy fantasy könyvsorozatainak borítóit. Mégis Ritchie megemeli, újrarakja és felpörgeti ezt a világot. Magát a kardot a vágószobában is használta a mester, mert valójában a film egy kétórás videó klip egy sosem volt opera-metál zenekar best of albumához.

Arthur király – A kard legendája
amerikai fantasy kalandfilm
Rendezte: Guy Ritchie
Szereplők: Charlie Hunnam, Annabelle Wallis, Katie McGrath, Jude Law, Eric Bana,