Vida Péter színművész vehette át az idén a Karinthy-gyűrűt, amellyel a Rádiókabaré kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotóit és előadóit díjazzák.

MTI 

A 44. alkalommal kiosztott kitüntetést Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Vaszily Miklós, a  Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója adta át Vida Péternek a Magyar Rádió Márványtermében. Aradi Tibor humorista a díjátadó ünnepségen elmondta: a Karinthy-gyűrűt 1975 óta minden évben, Karinthy Frigyes születésének évfordulója alkalmából ítélik oda, és adják át a közmédia szórakoztató műsoraiban nyújtott kiemelkedő teljesítményekért, szerzőknek, előadóknak, a szatirikus és a humoros műfaj kimagasló szereplőinek.

Mint ismertette, 1907 tavaszán jelentkezett először a Nagy Endre-féle kabaré, amelyet a Rádiókabaré szellemi elődjének tekint. A rádió már egy hónappal első megszólalása után, 1925 szilveszterén vidám bált közvetített a stúdióból. Az ezt követő évtizedekben rengeteg szatirikus műsor, kabaréjelenet és rádiószínházi vígjáték készült, de a Rádió Kabarészínháza 1969 márciusától indult. Ezt követte négy évvel a rádió Karinthy színpada, majd 1974-ben a Humorfesztivál, amelynek akkori és későbbi fellépői közül többen a Karinthy-gyűrű díjazottjai.

Az idei díjazott, Vida Péter 1973-ban született Miskolcon. A Színház- és Filmművészeti Főiskolára 1992-től 1996-ig járt, elvégzése után a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött, majd a szolnoki Szigligeti Színház, a budapesti Nemzeti Színház és ismét a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt. A Rádiókabaré állandó közreműködője, számos hangjáték szereplője. 2012-től a Thália Színház színművésze. Aradi Tibor a díjazottat méltatva kiemelte: Vida Péter 2003-ban lett a Rádiókabaré állandó tagja, konferál, szerepet játszik, jeleneteket ír. Mint mondta, a humoristák legnagyobb kitüntetését elnyerő Vida Péter megérdemli az elismerést, a Rádiókabaré felvételeit felidézve a motiváltságát, odafigyelését és alázatosságát méltatta. Mint fogalmazott, Vida Péter mindig minden körülmények között gondoskodik arról, hogy egy jelenetből a maximumot hozza ki. “Ez a legnagyobbak ismérve” – fogalmazott.

Vida Pétert a díjat tavaly elnyert Aranyosi Péter humorista is méltatta, szintén miskolciként közös élményeiket idézte fel. Kiemelte: 14 éves kora óta ismeri a díjazottat, mint mondta, mindig is tudták, hogy Vida Péter nagy tehetség. A művészt Fábry Sándor író, humorista is köszöntötte, felidézve, hogy a Karinthy-díjat Marton Frigyes alapította. Vida Péter munkáját méltatva kiemelte: megbízható, felkészült, emellett kitűnő improvizatőr, gyakran remek saját történetekkel és frappáns asszociációkkal fűszerezi szövegét.

Vida Péter az MTI-nek elmondta, hogy nagy megtiszteltetést és boldogságot jelent számára a díj elnyerése, hiszen humorista ennél magasabb rangú elismerést nem kaphat. Köszönetet mondott stand-upos és színházi kollégáinak, a Thália Színház művészeti vezetésének. Kiemelte: fontos számára az elismerés azért is, mert színésznek ritkán ítélik oda. Szakmai támogatásáért köszönetet mondott mások mellett Benedek Miklósnak, Müller Péter Sziáminak, Selmeczi Györgynek és Schwajda Györgynek.