A könyvhétre jelent meg a nyíregyházi Nagy Zsuka legújabb, Pigment című verseskötete. Könyvéről, szenvedéstörténetekről és Ratkó Józsefről is kérdeztük a költőt.

 AYHAN GÖKHAN / IZSÓ ZITA – 061.hu

Az Orpheusz Kiadónál tavaly megjelent Küllők, sávok című versesköteted után az idei könyvhéten jött ki a Pigment című könyv. Indokolt, hogy ilyen hamar jön a következő?
Szorongtam, hogy mit fognak szólni az olvasók, és tessék, az első kérdésed erre vonatkozik. Hehe. Szóval, ez a kézirat már tavaly augusztusban készen volt. Aztán már csak sűrítgettem, minimalizáltam a verseket. És elküldtem a kiadónak, aki fogadta, és kiadta. Ennyi.  A lényeg, hogy mikor a Küllők, sávok versanyagát összepakoltam, közben születtek új versek, amik megjelentek különböző folyóiratokban, és ezeket rendeztem kötetbe. Hogy van-e átfedés?Talán ’sötétebb’, nyomasztóbb lett ez a könyv, mint a Küllők, de az alapszemlélete megmaradt. Az elesettekre, a periférián élőkre való figyelem.

Könyvhétre megjelenő versesköteted Branül című ciklusa Borbély Szilárd A testhez című kötetét idézi. Tartogat még kihívásokat, érdekességeket a testtel és szenvedéssel, mint metaforával való „játék”?
Nekem nem jutnak eszembe művek, se klasszikusok, se kortársak, amikor írok. Írom, amit látok, ami foglalkoztat, ami kívánkozik. Nem tudom azt megállapítani, hogy tartogat-e meglepetéseket… Engem az emberek érdekelnek, és nekik lelkük és testük van. Ezek nálam nem olyan tudatos dolgok, ha jó ez így, ha nem.  De persze, mindenki úgy értelmezi, ahogy szeretné. Borbély Szilárdot nagyra becsülöm, mély tabukat boncolgatott, borongatott. Az új kötetben található Branül-ciklus két mentálisan sérült ember kapcsolatát írja le, Borbély Szilárdnál nem szűkül le a nézőpont szoba-és kórkamerákra. Tán tágasabb valókat ír meg.

Említetted a periférián élőket. A vidéki lét velejárója a kiszolgáltatottakkal, elesettekkel szembeni szolidaritás? Mint költő, kötelességednek tartod, hogy erről írj, ezeket a témákat, létállapotokat járd körül?
Igen, azt hiszem, hogy ha van kötelesség(em), mint költő, ez az. Valahogy így van összerakva a „énkamerám”, miszerint leginkább ezekre a dolgokra fókuszál, ezekre az emberekre, helyzetekre reagál. Olyan megrendítő látvány egy elesett ember, úgy belefészkeli magát a tudatomba, hogy nem tudok tőle szabadulni, leülök és megírom, amit láttam, amit érzek velük kapcsolatban.

Az elmúlt időszakban többek között Rakovszky Zsuzsa és Lackfi János is méltatta a verseidet. Tapasztalsz változást olyan szempontból, hogy jobban a figyelem középpontjába került a költészeted? A díjakról mit gondolsz, számítanak?
Egyszer fent, máskor lent, egyébként meg ott, ahol. De persze, nagyon is megtisztelő, nagyon is nagy öröm, hogy Rakovszky Zsuzsa írt a dolgaimról. Szorongok is, meg izgulok, hogy nehogy méltatlan legyek hozzá… A rád irányuló figyelem pedig… hamar elmúlik, nem szabad építeni rá. Csinálni kell, amit tud és akar az ember, és majd lesz valami. (Vagy nem.) A díjak? Hitelkártyát készítettem, mikor kijöttem az iskolából, ahol tanítottam félállásban, hogy írhassak, féltem, hogy nem fogok tudni megélni. Lakáshitel, rezsi, élet, satöbbi. És úgy alakult, hogy most még nem kellett volna. A díjak így számítanak. Segítenek élni a köznapokban. Meg tán kicsit többen ismerik az ember nevét. (Nem az írásait.) És néha azt gondolják az emberek, hogy meg tudom nekik mondani a tutit, ha ilyen meg olyan (ismert, nem ismert) díjam van. És nem. Ezért sokszor szégyellem magam. És persze, azért az embernek egy visszajelzés is, hogy figyelnek rá, hogy értékelik azt, amit csinál. Természetesen, Lackfi Jánosnak is köszönöm a figyelmét. Jó érzés és megtartó erő az ilyesfajta visszajelzés is.

Múlt decemberben Ratkó József-díjban részesültél. Mostanában mintha kevesebb szó esne a költőről, látod-e esélyét, hogy több figyelmet szenteljenek az életművének? Személy szerint neked mit jelent Ratkó költészete?
Mindenek és mindenkinek megvan a maga ideje, divatja, támogatója, ellenzője. A kánon sokszor igazságtalan, nem teljességben gondolkodik. Azért, mert egy szerzőnek nincs reklámja, nagyobb képviselete, ezért vagy azért, még a kulisszák mögött folyik a munka. Bár nem látványos, nem trendi,  nem sikeres (és lehet, nem is akar az lenni)  de vannak, akik most is foglalkoznak például a ratkói örökséggel is. Az úgynevezett Hetek nemzedékének legismertebb, legerősebb tagja volt. Hogy mit jelent nekem? A vidéket, a röghöz kötöttséget, a kívülállást, valamiféle csendes lázadást, valami helyi értéket, ami nemcsak lokális, azt, hogy innen van legeslegmesszebb az ég, és ugye, verssorokat:  „Vad kutyák, ajtóba kitett/ söprűk a szegénységet őrzik itt, /mint a vagyont./Mert a szegénység megmarad/ és itt marad meg, jöhetnek/akármilyen csodák, itt megmarad. /Földbe hiába ássák, megfogan, kihajt, / öntözi könny, májusi eső, /villám csap bele, verheti jég is,/megmarad, keserű gyom lesz belőle, /megszagolja, nem eszi meg az állat.” Meg azt, hogy: „Szeretlek,  – Isten előttről./ Ahogy kő alatt bogár, /olyan csöndesen élek én./ A kemény éjszaka alá/ szivárog lucskosan a fény. /De elgördíti az eget/fölülem az Úr. S rám tapos./ Kétségbe vagyok esve.”

A Vörös Postakocsi Online egyik munkatársa vagy. Igyekszik valamiben jóval másabb lenni az oldal a megszokottól, a környékhez kötődő szerzők megismertetése mellett egyéb izgalmakat is felmutatni? 
Tíz éves volt a tavalyi évben a Postakocsi. Annak idején az volt a cél, hogy itt a keleti részeken is legyen egy helyi értékeket felmutató, de országosan ismert, elismert minőségi folyóirat. Eleinte tematikus számokkal jelentkezett a lap, aztán internetes felülete is lett, és később már csak netes felületen volt elérhető. Pont ettől az évtől kezdve újra nyomtatott, negyedéves lap is lesz a VP az internetes fórum mellett.  A folyóirat ugyanúgy fókuszál a nagyon fiatalokra, mint a jóval idősebb korú szerzőkre. És kifejezetten figyel arra, hogy mindenféle értéket képviseljen. Ne legyen ’oldalazó’. A vizuál rovat tartozik hozzám. Itt a képeket és a verseket hozzuk össze. Fotók, versek, verspiktogrammok jelennek meg a felületen. A Móricz Zsigmond Színház dolgozóival készült sorozat is tán valami új a palettán, Zsöllye rovatcímmel. Zeneesztétikai, filmkritikai munkák is jelen vannak a szépírás és a könyvkritika mellet, és még tárlatmegnyitók, miegymás is. Kulin Bori és Kürti Laci (fő)szerkesztésében és ízlésében. E mellett állandó munkatársak is segítik a munkát, Kováts Judit és Kováts Dénes személyében. Szóval, úgy, ahogy kell, van egy kicsi stáb a lap mögött szorosabb és kevésbé szorosabb tekintetben, de mindenképpen elkötelezve a lapnak.

Nyíregyházán születtél és jelenleg is ott élsz. Kulturálisan is izgalmas hely, nagyobb érdeklődés járna a városnak?
Krúdy Gyula azt mondta, hogy itt van a világ közepe.  Mármint Nyíregyházán, Sóstón. Akkor én mit is mondhatnék.  És ugye, van egy jó kis színház itt, aki a napokban a POSZT-on az Illatszertár című előadásával elnyerte a Közönségzsűri különdíját, a Színészzsűri különdíját pedig a legjobb férfi alakításért Horváth Attila László vehette át. Itt van a Verebes István által megálmodott VIDOR fesztivál, ami minden évben augusztus végén van, ingyenes hazai és világzenei koncertekkel a főtéren, a színházban fővári színházak legjobb előadásai mennek, szépirodalmi programokkal együtt. És itt alakult, és itt dolgozik a világhírű Cantemus kórus, a Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas karnaggyal, Szabó Dénessel, a Kodály-módszer elkötelezett hívével. Évente több külföldi meghívásnak tesznek eleget. Japánban imádják őket. És a múzeumban nemrég látható volt a Seusó-kincs kiállítás, most pedig Munkácsy-kiállítás lesz. Valamint a Nyíregyházi Állatpark, Európa egyik legnagyobb állatállománnyal rendelkező állatparkja. És hát nyíregyházi például Fucsovics Márton is, a világhírű teniszező, akinek most igen jó szezonja van. Említhetném még a népi táncot, a bábszínházat, képzőművészeteket, könyvtári programokat. Végre a kézműves söröző is egy jó kis helyre költözött a belvárosba. Jó, hogy egyre több a bringaút. Szóval, ha egy ’kívülállónak’ talán nem is találni benne olyan sok egyedülállót, azért én büszke vagyok a városomra, minden esendősége mellett is. Tudod, ilyen ez a szülőváros dolog.  De persze, elvágyódás is van azért. Mert úton lenni jó, és hazajönni is. Pont az Ünnepi Könyvhéten járt itt Rakovszky Zsuzsa, és azt mondta, hogy úgy érzi magát itt, mintha külföldön lenne, egy mediterrán kisvárosban. Jó volt hallani.

Képek: Nagy Zsuka archív