Thália Színház szervezésében idén a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg szeptember 3-9. között a 7. Vidéki Színházak Fesztiválját, ahol nyolc nap alatt hét vidéki színház mutatkozik be – mondta Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója az M1 aktuális csatornán pénteken.

MTI

Ez a fesztivál lehetőséget biztosít a budapesti nézők és a vidéki művészek találkozására, az előadásokat közönségtalálkozók követik, amelyeken az érdeklődők nemcsak színészekkel, hanem a színházi szakmai más elismert képviselőivel is beszélhetnek majd – fűzte hozzá. Lantos Anikó fesztiváligazgató elmondta a zenés műfajoktól kezdve egészen a kísérleti darabokig széles repertoárral készülnek. Szeptember 3-án Anton Pavlovics Csehov Három nővér című művét láthatja a közönség a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadásában. Emellett Kecskemétről a Csárdáskirálynő, Győrből A vád tanúja, Zalaegerszegről a Caligula helytartója című dráma, Miskolcról az “Ahogytetszik” és Békéscsabáról a Hajnalban, délben, este című vígjáték, Pécsről a Veszedelmes viszonyok című színmű és Nyíregyházáról A név: Carmen című előadás érkezik a fesztiválra.

Kép: Mohácsi Szilvia moderátor, Varga Klári, Herczeg Adrienn és Kosik Anita színművészek, Lantos Anikó fesztiváligazgató és Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója / Fotó: Kállai-Tóth Anett