A Nemzeti Színház következő évada a Szenvedélyek Színháza címet viseli. Amikor Vidnyánszky Attilát a tervekről faggattuk, ő tűzijátékot és hastáncot ígért. Mesélt arról, miként tekint vissza az áprilisi nemzetközi színházfesztiválra, és milyen szerepet szán vendégeinek: Eugenio Barba és a kaposvári színihallgatók egyaránt a jövő évadot gazdagítják.

CSETE BORBÁLA- 061.hu

A MITEM nemzetközi fesztivál idén harmadszor hívta meg Európa rendezőinek krémjét. Jól sikerült a 2016-os fesztiválhét?
Az eredeti szándék szerint kétévente szerveztük volna meg, de mivel hasonló volumenű esemény nincs ma Magyarországon, úgy gondoltam, létjogosultsága van évente a megrendezésének. A környező országokban, Romániában, Lengyelországban, Szlovákiában, Szerbiában több hasonló fesztivál is van. A jövő évi találkozó megrendezése anyagilag biztosított. Az volna a cél, a MITEM gyökeret verjen, és a Nemzeti Színház művészeti vezetőjének a személyétől függetlenül sok éven át működhessék. 

Változott-e az indulása óta? Idén mintha népszerűbb lett volna nemcsak a szakmai közönség előtt is?
Nagyon izgalmas volt, és határozott áttörést látunk a nézőszámokban, érdeklődésben. Az első két MITEM-en még voltak gondok, de valószínű, az az attitűd is hozzájárult, hogy elfogadóbb, nyitottabb lett a közönség, értik, érzik, hogy a Nemzeti tágra nyitotta a kapuit a világ színházai előtt. A több mint húsz előadásból kettő nem volt telt házas.  

Vidnyánszky Attila Nemzeti Színház igazgatója 2016.05.06. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

Mit szólt az Ostermeier Sirályának botrány-epizódjához?
A Sirály a Vidy-Lausanne-i Színházból érkezett, és mivel Ostermeier ma az egyik legnagyobb név a színház világában, hatalmas volt a várakozás és az érdeklődés. Vidáman figyeltem az intermezzót, tanulságos epizód volt. Tavaly az osztrákok biztosítottak cirkuszi elemeket, hőzöngést, szintén egy Sirály előadás alkalmával. Ostermeier maga nem volt olyan érdekes, viszont kipukkasztotta az előadást a közjáték, a hatalmas várakozás visszájára fordult. A Jakutföldről érkezett szaha nyelvű Titus Andronicus viszont elementáris erővel hatott, a román Silviu Purcarete Gullivere pedig csodálatos, lenyűgöző varázslat volt. 

Tervez az Ahogy tetszik után Purcarete előadást a Nemzetiben?
Purcarete a 2017-es évadban jön ismét, nem mondd címet, kínálgatni kell ötletekkel, darabokkal, fél éve levelezgetünk. Nagyok sok rendezővel állunk kapcsolatban, alakulnak, fejlődnek a tervek… 

Vidnyánszky Attila Nemzeti Színház igazgatója 2016.05.06. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

Már három előadást próbálnak is a jövő évadra…
A Tóth Ilona, az 1956-ban kivégzett orvostanhallgatóról szóló darab, a Gulág virágai próbái zajlanak, ahogyan az Ingmar Bergmann forgatókönyve alapján készülő Szenvedély című előadás is javában készül. Folyamatos a munka, de nem is tudom másképp elképzelni az életemet. Megyek Szentpétervárra rendezni, Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését színre állítani Szentpétervárott nagy kihívás. Remélem, a magyar közönség is láthatja majd, ha elhozzuk a Nemzetibe. Ez attól függ, úgy sikerül-e. A színházi világ üzemi ritmusa belekényszeríti a rendezőket, eszeveszett tempóban dolgozzanak, ami az alkotás természetével ellentétes. Ilyen volt a korábban említett Ostermeier Sirály, melyet az elkészülte előtt értékesítettek a svájciak. Vagyis a bemutató előtt lekötötték a turnékat – ez így szokás, és így jártunk el mi is. Ez is egy tanulság: hiába a nagy név, csak olyan előadást szabad egy fesztiválra elhívni, amely már bizonyított. 

Számos társulatot vendégül látnak a Nemzetiben. Mi indokolja döntésüket?
A Nemzeti Táncszínház arra vár, hogy a Millenárison elkészüljön az új játszóhelyük, természetes, hogy segítünk nekik, és nálunk is tarthatnak előadásokat. Továbbra is befogadó színházként is működik a Nemzeti, és vendégül látunk vidéki és a határon túli produkciókat, ami az én felfogásom szerint a Nemzeti Színház egyik alapfeladata, nagy szóval: küldetése. Hatalmas megtiszteltetés, hogy a 20. század második felének nagy színházi újítójának színházával, az Eugenio Barba által vezetett Odin Teatrettel kooperálhatunk. A nemzetis János vitézből készítünk Holstebróban egy verziót, és ők nálunk tartják egyik következő előadásuk világpermierjét.

Vidnyánszky Attila Nemzeti Színház igazgatója 2016.05.06. Fotó: Horváth Péter Gyula

 Fotó: Horváth Péter Gyula

Említette a kaposvári osztályok hangsúlyos Nemzeti Színház-beli jelenlétét. Sikeresnek látja az együttműködésüket?
Sokan szkepszissel kezelték, hogy a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének színészosztályai bekacsolódnak a Nemzeti munkájába, itt végzik gyakorlatukat. Mára a repertoár fontos előadásaiban játszanak, jövőre a Cserhalmi György és az Eperjes Károly által vezetett osztályok fiataljai is bekerülnek a produkciókba, kezdik majd élesben is tanulni a színházi működést. A MITEM-en nemcsak nézőként, aktív közreműködőként voltak itt, mesterkurzusokon vettek részt. Fontosnak tartom, ismerjék meg, mi történik a világszínházban, de minden diák előtt nyitva áll a MITEM is, rendkívüli kedvezményekkel jöhettek. 

Zsótér Sándor már harmadszor rendez a Nemzetiben, lassan külön színház a színházban az ő ittléte. Minek köszönhető közös munkájuk?
A kölcsönös tisztelet, bizalom az együttműködés alapja. Gyilkosan ijesztő volna, ha ugyanazt gondolnunk a világról, éppen az a jó, hogy mindannyiunkat gazdagít, ha más nézőpontok is megjelennek, Zsótérnak pedig nagyon különleges és határozott a látásmódja. A színészek boldogan próbálnak vele, a nézők is nagyon szeretik. Mit kívánhatnék többet? És melyik budapesti színházban megy még három Zsótér-rendezés? 

A 2016/17-es évad, a Szenvedély évada után már záróetűdben gondolkodik?
Öt évre szól a megbízatásom, ami a 2017/18-as évadban lejár. Folytatom természetesen, ha élvezem a bizalmat. De nem szeretnék a Nemzetiből nyugdíjba menni, nem egészséges, ha egy ilyen intézményt valaki túl hosszú ideig vezet. Ráadásul nem tudom másképp csinálni, mint napi 24 óra ittléttel, és ez nem megy a végtelenségig. Tíz év alatt már ki lehet futtatni egy művészeti koncepciót. De most a közeljövő érdekel, a jövő évad, de még inkább a következő bemutatónk, a Cyrano – nagyszerű előadás lesz, remélem, a közönség is szeretni fogja.