Rendhagyó óévbúcsúztató koncertre készül a Csík zenekar december 28-án a Budapesti Kongresszusi Központban. Az Összetartozás című koncertet eredetileg tavaly, Trianon 100. évfordulóján tartották volna meg, de a koronavírus-járvány közbeszólt. Csík Jánossal, a Kossuth-díjas Csík zenekar vezetőjével többek között arról beszélgettük, miként reflektál e történelmi traumára a koncert, és arról is, mennyire elvárás, hogy a zenekar megmaradjon a feldolgozás-centrikus vonalon.
MÉNES MÁRTA – 061.hu
Hogyan reflektál a koncert erre a magyar nép számára oly tragikus eseményre?
Tavaly elkészítettem egy dalt Hazám, hazám címmel, amelynek a szövegét az egész magyar nyelvterületről való, válogatott versszakokból állítottuk össze, az alapja pedig egy moldvai dallam, amit egy kicsit korszerűsítettünk, a mai világ lüktetésére átdolgoztunk. Hál’ Istennek olyan sikeres felvétel lett, hogy majd egymillióan jeleztek vissza a YouTube-on is, hogy tetszik nekik. Koncerteken, rendhagyó órákon játszottuk ezt a dalt, amelynek bevezetésekor bizony el kellett mondanom néhány fontos információt Trianonról. A gyerekek, akár egy tanórán, mintha egy érdekes mesét hallanának, tisztelettel hallgatták, a felnőttek pedig meghatódottan, de minden esetben tapssal reagáltak, ami nekünk az egyetértésüket jelzi.
A magyar nép, a magyar nemzet, a történelem ilyen-olyan viszontagságai ellenére mindig itt volt, itt élt a Kárpát-medencében és most is itt van. Tennünk kell azért, hogy ez a jövőben is így maradjon. Vigyáznunk kell magunkra, tisztelnünk a létünket, hogy a gyerekeink, unokáink ugyanígy mondhassák, hogy van hazájuk. Bárhová is mennek a világban, legyen hová hazamenniük.
A pandémia egy újfajta gondolatiságot adhat ennek az óévbúcsúztató koncertnek, hiszen ebben a helyzetben különösen fontos, hogy összetartsunk, segítsünk egymáson. Ön is így látja?
Ebből a szempontból is valószínű, hogy fontos lesz, már az érdeklődés is nagyon meglepő volt számomra, hiszen a Csík zenekarnak van egy másik projektje: a tavaly megjelent lemezünket turnéztatjuk az LGT kiváló zenészeivel, és annak ellenére, hogy sokfelé járunk az országban ezzel a programmal, sokan váltottak jegyet erre a produkcióra is, ami a pandémia tükrében igen nagy dolog. Sok szervező panaszkodik, hogy neves magyar zenészeknek nehéz koncerteket szervezni, mert az emberek, félve a körülményektől, a maszkos jelenléttől, nem annyira járnak már koncertekre. Én minden koncert végén elmondom, hogy mindenkinek jó egészséget kívánok, és hogy vigyázzunk magunkra és egymásra. Azt viszont kicsit szomorúan látom, és több olyan ismerősöm és tanár kollégám van, aki elzárkózik az oltástól. Ha valamilyen szinten meg is értem az elgondolásukat, azt kevésbé, hogy előbbre tartják saját maguk ok vagy ok nélküli aggódását, félelmét, mint bármelyikünk érdekét, a magyarok érdekét.
Online is követhető lesz a koncert?
Igen, lesz online közvetítés, de felvétel is készül a koncertről, így aki nem tud jelen lenni, vagy nem tudja online követni a koncertet, az megnézheti később felvételről. Fontos megjegyeznem, hogy ez más jellegű koncert lesz, mint amit a zenekartól az utóbbi években megszokhattak. Ezúttal nem más zenekarok átdolgozásai lesznek a középpontban, hanem a magyar népzene, amivel kezdtük annak idején a muzsikálást. Magyar költők versei szólalnak meg Őze Áron színművész tolmácsolásában, magyar néptáncok jelennek meg a Magyar Állami Népi Együttes bemutatásában.
Közreműködik Pál István Szalonna, a Magyar Állami Népi Együttes zenei művészeti vezetője, aki egyébként egy fantasztikus prímás, és Kacsó Hanga is velünk lesz, aki népdalénekesként győztese volt a Felszállott a páva című tehetségkutatónak. A koncerten a hagyományos, falusi kultúrát mutatjuk be, amit mi valamikor harmincegynehány évvel ezelőtt már elkezdtünk átadni az embereknek. Az Összetartozás című műsor tehát tényleg a magyar nemzetről, a magyar népről fog szólni.
A népzenéhez szorosan kapcsolódik a táncházmozgalom, a népi kultúra iránt elkötelezettek mozgalma, amely a ’60-as, ’70-es évek ellenkultúra környezetében született meg. Ebben az időszakban minden olyan jelenséget, ami szembement a hivatalos értékrenddel, azt ellenkultúrának neveztek. A táncházmozgalom emiatt meg is kapta az ellenzéki, nacionalista jelzőket, és ez a mai napig jellemző. Mit gondol, miért mossák össze még mindig a népzenét a nacionalizmussal?
Érdekes a gondolata, mert valóban a hetvenes évek elején indult a mozgalom a Sebő-együttes Kassák Klub-beli táncházaival, viszont maguk, akik ezt megalkották, illetve részesei voltak, nem elsősorban a rendszerellenességüket akarták kifejezni ezzel. Ez egyfajta kultúrérték-rátalálás volt. Rátaláltak a fiatalok egy olyan kultúrértékre, ami életformává vált náluk.
Nem igazán volt ennek politikai célzata, egyszerűen ez egy izgalmas, élhető magyar kultúra volt számukra, ahol magyarul énekelhettek, magyarul táncolhattak. Az tény, hogy a 3T-rendszer a népzenére is állt, ez is része volt a dolognak, de ezt a zenét nem elsősorban politikai szempontból nem írták alá sokszor, ahogyan a mai világban sem, amikor már harminc éve másfajta rendszer működik Magyarországon.
Ennek a műfajnak mindig volt egy sajátos másodkézben tartása az emberek részéről. Ahogyan a magyar könnyűzenének is van egyfajta finom degradálása a klasszikus vagy magasabb szintű zene mellett, úgy a népzenének is volt egy olyan értelmezése, hogy ez a falusiak, és nem a magas szintű koncerttermek muzsikája. Ez igaz is, hiszen a falusi zenészek általában nem iskolákban tanult zenészek voltak, és nem biztos, hogy azokkal a hangszertechnikai tudással bírtak, mint a klasszikus zenészek.
De nem is a hangszeres tudáson kell, hogy legyen a hangsúly.
Valóban nem. Ezek a zenészek óriási értéket képviseltek, hiszen ez a muzsika tele van az emberek lelkével, generációk életének értékeivel, szájról szájra átadott érzésekkel. Egy “emberzenéről” van szó, aminek sodró ereje van, fájdalmas igazságai, elképesztően szép szövegértékei. És itt nemcsak a szimbólumokra vagy a szóképekre gondolok, amik a népdalokban vannak, hanem a pajzán gondolatok őszinte elmondására, vagy akár fájdalmaink költői elmesélésére. Mi is azért vagyunk a mai napig rajongói és átadói a népzenének, mert fontos értéknek tartjuk, tudva azt, hogy a társadalom sok szegmensében nem úgy szerepel, mint a mindennapok értékes története. Viszont azt is tudjuk, hogyha tesszük a dolgunkat, ez tovább él, sokakat érdekel és megérint. Hál’Isten egyre több ember tanítja a gyerekét művészeti iskolákban népzenére, hangszeres muzsikálásra.
Ha végignézem a koncertműsort – József Attila és Radnóti Miklós művei, Andrásfalvy Bertalan professzor gondolatai, Presser Gábor és az LGT muzsikája mind megidéződnek a koncerten. Egy nagyon komplex műsorral készülnek. Ez a fajta fuzionalitás, több stílusban való gondolkodás a Csík zenekar sajátja, főként az igazi népszerűséget meghozó könnyűzenei feldolgozások óta. Elvárás, hogy a zenekar megmaradjon a feldolgozás-centrikus vonalon?
Ahogy említettem, ez egy teljesen más műsor lesz, mint amit az utóbbi 10-15 évben a Csík zenekartól megszokhattak. Az LGT-től egy szám lesz a produkció zárásaként, a Miénk itt a tér. Ennek azért van jelentősége, mert habár a műsor mintegy száz évet ölel fel – egy, a Monarchia időszakát idéző muzsikával kezdődik a műsor – eljutunk napjainkig. A Miénk itt a tér a mai világot jelképezi, hogy itt élünk, itt lakunk, ez a mi hazánk. Ezen a koncerten tehát nem kapnak szerepet az alternatív rock, vagy bármilyen könnyűzenei a feldolgozások, de a következő műsorok ugyanúgy mennek majd tovább ezen az úton, hiszen a népszerűségünket ezeknek a feldolgozásoknak köszönhetjük, nagyon sokan ezért is szeretik a Csík zenekart. Az biztos, hogy azt a fajta kötelezettséget, amit ez a népszerűség ad, azt vinnünk kell. Játszanunk kell azokat a megszokott dalokat a jövőbeli koncertjeinken, amelyek miatt meghívnak minket muzsikálni.
A Dal a miénk című lemezen LGT-dalokat dolgoznak fel. Ezzel nem titkolt célja volt a zenekarnak, hogy megmutassa, hogy a tradicionális és a modern igenis megfér egymás mellett. Ez tehát épp azt a célt szolgálja, hogy a népzene kicsit közelítsen a mainstream felé, ugyanakkor egészen biztosan akadnak olyanok, akik azt mondják, hogy nem ez az útja, vagy nem ez a helyes útja a népzene népszerűsítésének. Mit gondol erről?
Nagyon jó a kérdés, és van benne egy csomó igazság, mert valóban sokan azért szerették meg a Csík zenekart, és jöttek el a koncertjeinkre, mert a legjobb, legtöbb tudásunkkal átadott népzenét szerették volna hallani tőlünk. És volt, aki elmarasztalta a zenekart amiatt, hogy tényleg ez-e a jó útja a népzene közvetítésének. Viszont a nagy többség elfogadta, hogy mi így közvetítjük a népzenét.
Hazudnék, ha azt mondanám, nem voltak ellenérzések. A mai napig vannak, és sokan elfordulnak a zenekartól. De ez benne van a pakliban.
A Csík zenekar egy projekt, ugyanakkor a zenekar tagjai más produkciókban is dolgoznak, tehát nem csak ennek a gondolatnak, ennek a zenei világnak a részesei. Az biztos, hogy ez egy igazán jól működő projekt – ennek az értékeit, a jó, illetve negatív oldalait érdemes vizsgálni, elemezni. Addig jó, amíg ezt kritikusan kezelik az újságírók és az emberek, mert az azt jelenti, hogy létezünk, foglalkoznak velünk, van tennivalónk.