Vigyázz, a kutya arat! – A Kutyák szigete című filmről

Anno a Macskafogó folytatásában nem volt köszönet, de most viszont itt van Wes Anderson Kutyák szigete című stop motion technikával készült blökis armageddonja, és itt itt vannak robokutyák, mint Ternovszky Béla kultfilmjében, ez is egy macska-kutya élethalálharc valami diktatúra árnyékában, itt is van japán szál, sőt, minden japán. 

PZL – 061.hu

Az egyéb hasonlóságok a Macskafogóval és a nagybetűs élettel pusztán a véletlen művei, ahogy a repülőgépet elkötő kamaszé is, aki a kutyáját akarja megkeresni egy szeméttel teli szigeten. Persze, eszünkbe juthat a 17 éves Mathias Rust, aki szintén egy szeméttel teli területen, a moszkvai Vörös téren szállt le 1987-ben, felgyorsítva ezzel a peresztrojkát. Ugyanakkor  a kádban fürdőző Kobayashi polgármesterről magára Brezsnyevre is gondolhatunk, illetve az összes ázsiai diktátorra is. Azt viszont már mi magyarázzuk bele, hogy a kis pilóta, Kobayashi nevelt fia úgy néz ki, mint a hetvenes évek végén az a bizonyos műanyag ejtőernyős játék, amit ha kilőtt a forrónadrágos alsós, fennakadt egy fán vagy szerencsésen landolt a szomszéd garázsának a tetején.

A film nem a sztoriban erős, hanem minden másban. Száműzik a társadalom ellenségének kikiáltott kutyákat egy szeméttelepre, és a kis pilóta elmegy, hogy megmentse az ő egykori őrkutyáját. Közben megismerjük a jófej kutyák bandáját, akik élet-halál harcot vívnak a háztartási szemét közé került ételmaradékokért. Anderson a kutyák jellemére fókuszál, és persze ha akarjuk, akkor ez egy MÉH-telepre telepített disztópia a totalitárius rendszerek manipulációiról, de a rendező nem nyom le a torkunkon egy erkölcsi tanmesét. Aki akarja egy felképezett publinak látja a filmet, míg mások egy kutyamenhely csufi kutyáira emlékeztető négylábúak túléléséről szóló mesének.

A Kutyák szigete valójában egy 90 perces kortárs képzőművészeti látomás, bemozgatott műalkotások egymásba játszása, egy olyan munka, amely nemcsak a populáris kultúra vizuális ornamentikáját használja: végre nem az art deco unásig elhasznált formavilágát idézi meg, hanem kortárs festészettel jófejeskedik. Persze, van itt minden, stop motion technikával elmesélt groteszk jelenetezés, Gorillaz klipjeit idéző karakterológia, eszelős brutalitás, mégis: a film egy komplex egész, egy zárt rendszer, ahol minden egyes szőrszál, csimbók úgy ki van dolgozva, mintha Dürert kérték volna fel, hogy rajzoljon storyboardot egy szürreális mangaképregényhez. A mozi tájköltészete éppúgy megidézi Csernobilt, mint a hetvenes évek romániai bányászvárosait, vagy éppen Erzsébetváros szemétben és mocsokban úszó bulinegyedét.