Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 436
  •  
    436
    Shares

Stílszerűen a kultikus Ifipark helyén épült Várkert Bazárban mutatja be július 15-én első magyar nyelvű, Budai Pop című lemezét a 60-as/70-es évek beat-zenéjét újrafogalmazó Ivan & The Parazol. A banda énekesével, Vitáris Ivánnal a Covid utáni felpörgésről beszélgettünk, de az interjúból az is kiderül, miért örök vita, hogy költészet-e a dalszerzés, és hogy miért most vették elő az egyik legszebb Korál-szerzeményt, a Homok a szélbent.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

Az új lemezt először decemberben akartátok bemutatni, utána tavasszal, a július 15. a harmadik időpont. Egy ilyen csúszás után nem távolodtok el az anyagtól? Vagy pont, hogy közelebb kerültök hozzá?
A színpadi tapasztalattól távolodtunk el, nem az anyagtól – attól, hogyan épül fel egy live produkció, hogyan állunk színpadra, mert ez az, amiben nem volt részünk az utóbbi másfél évben. Most egyébként volt egy-két koncertünk, és ezek nagyon kellettek a budapesti lemezbemutató előtt. Ha egyszer csak a semmiből azt mondták volna decemberben, hogy na, gyerekek, akkor mehet – az a koncert a Várkert gyomrában, a lenti nagyteremben lett volna, aminél szerintem még szimbolikusabb, szebb és extrább a szabadtéri helyszín -, az lehet, hogy necces lett volna. Teljesen más, amikor próbálsz és az, amikor élőben, közönség előtt játszol el valamit. A próbán, akármennyire is akarod, soha nem leszel ugyanazon az energiaszinten, mint egy koncerten. Lesznek még főpróbáink a jövő héten, de előtte nagyon kellett, hogy éles szituációkban is kipróbáljuk az új dalokat.

Úgy fogalmaztál valahol, hogy ez az a lemez, ahol levetkőztétek a megfelelési kényszereket. Kinek vagy minek akartatok megfelelni eddig? Illetve az, hogy most egy magyar nyelvű lemezt hoztatok ki, az nem egyfajta megfelelési kényszer? Nem volt elvárás felétek, hogy legyen magyar nyelvű albumotok?
Ilyen szempontból szerintem nagyon jó mentoraink, mestereink voltak, vannak, akik nem helyeztek ránk nyomást, csak egyfajta iránymutatást adtak. Itt említeném meg Bródy Jánost, aki írt nekünk egy szöveget, amit aztán a magunkévá tudtunk tenni, és úgy tudtuk előadni, mintha a szöveget is mi írtuk volna. Szerintem ez a csodálatos a dalszerzésben, hogy képes vagy olyan üzenetet átadni, ami univerzális.

Beck Zolitól kezdve Presser Gáborig sok mindenkitől kérdezgettük, hogy “na, ez milyen?”, “ehhez mit szólsz?”, “tetszik?” Nem hiszem, hogy ez megfelelési kényszer volt, vagy hogy így akartuk volna legitimizálni magunkat, de mindig kaptunk visszajelzéseket, amelyek alapján el tudtunk indulni egy úton.

Most sem az van, hogy csak úgy a semmiből, teljesen fogalmatlanul írtunk egy magyar lemezt, hiszen évekkel korábban már jelent meg olyan EP, amin volt általam írt magyar szöveg, vagy ott van a Jól áll nekem az élet, aminek gyakorlatilag együtt írtuk a szövegét. Szóval, ez az irány már ki volt jelölve. És akkor most elszpojlerezek egy dolgot: mielőtt elkezdjük a koncertet, lesz egy intro, amiben szerepelni fog egy Szabó Gábor interjú-részlet. Ez a Pulzus című műsorba készült, Dusán kérdezte Szabót, aki azt mondta, hogy mikor kiment Amerikába, hamar kiderült, hogy ott nekik az kellett, amit ő itthonról hozott. Amiatt lett ott jó és nagy, hogy ott is kimutatkoztak a gyökerei.

Tehát nem kell görcsösen kapaszkodni a nyugatba?
Nem.

Mi is nagyon sok fronton küzdöttünk, és küzdünk még most is azért, hogy a magyar könnyűzene felkerüljön a térképre, de arról le kellett tennünk, hogy megpróbáljunk olyanok lenni, mint a kinti zenekarok. És most lehetne viccesen mondani, hogy nektek tíz évetekbe telt, hogy erre rájöjjetek? Nem, nem tíz évünkbe telt, csak láttuk, mik azok a hozzáállásbeli dolgok, amikre tényleg szükség van, hogy egyről a kettőre tudj lépni, akár külföldön is.

Egy EU-turnén ne számíts arra, hogy bármennyit keresni fogsz belőle, hanem fektess be, és majd lehet, hogy az 5-10. alkalommal lesz belőle pénz. Szerintem annyi értékes nyersanyag van az országban, nemcsak a könnyűzenében, hanem minden művészeti ágban, legyen az tánc, film, festészet, színészet, hogy ezt a nyersanyagot kell a felszínre hozni, de egy olyan attitűddel kivinni nyugatra, amiről az előbb beszéltem.

Homok a szélben – óriási dal, egyben óriási felelősség. Egyértelmű volt, hogy ezt megcsináljátok, vagy ilyenkor elgondolkozik az ember, hozzányúlhatok-e  egyáltalán ehhez a dalhoz?
Annyira laza volt a folyamat, ahogy ezt kitaláltuk és megcsináltuk, hogy őszintén nem is számítottunk arra, hogy ekkora sikere lesz. A Korál és Balázs Fecó munkásságát mindenki nagyon szereti a zenekarból és régóta gondolkoztunk azon, hogy hozzá kéne nyúlni ehhez a dalhoz. Simi (Simon Bálint – a szerk.), a dobosunk mondta mindig a megbeszéléseken, hogy meg kéne ezt csinálni, vagy kicsit becsiccsentve a buszban ordítva énekeltük a Homok a szélbent. Aztán eljött az a felállás, és az a helyzet, amikor tényleg úgy éreztük, hogy ennek itt az ideje. Nagyon rövid idő alatt, egy-két próba alatt összeállt, mi az a plusz, amit bele szeretnénk tenni a dologba.

Aztán lementünk a Bem rakpart 6-ba feljátszani a dalokat egy live session keretében, és az a helyzet fogadott, hogy hátul hegesztett Kraft Tamás, a legendás road, mögöttünk meg ott volt a színpadon Fecó orgonája, mi meg csak ott álltunk, hogy most mi történik. Olyan ihletettségbe került ott a zenekar, hogy egy nagyon igaz és tiszta dolog született. Tényleg azt érzem, hogy úgy tudom ezt a dalt énekelni, mintha a sajátom lenne.

A beatkorszakból melyik az a momentum, koncert, zenekar, bármi, ami a legnagyobb hatással volt rád?
Hú, rengeteg ilyen van, de az új lemez miatt most az egyik kedvenc zenekaromat fogom kiemelni, a Locomotiv GT-t. A Mást vártam című dalunk kapcsán mostanában amúgy is sokat hasonlítgatnak hozzájuk, a billentyű témára szokták mondani, hogy az olyan LGT-s. Szerintem az LGT ékes példája annak, hogy egyrészt hogyan lehet párhuzamosan csinálni magyar és külföldi karriert, hogyan lehet úgy magadról beszélni, hogy az másokat is érdekeljen és hogyan lehet a zenei virtuozitást beleépíteni a dalokba úgy, hogy a lehető legegyszerűbbnek tűnjön kívülről, pedig kurvára nem az. Ez egy nagyon-nagyon előremutató és a mai napig igaz zenei formáció. Egy közeli példát mondok: egy esküvőn voltunk, ahol ment a buli, lötyögtek az emberek, és akkor a DJ körbenézett, és betette az Embertelen dalt. Onnantól megőrülés és ordítás volt, mindenki énekelt. Persze, lehet mondani, ahogy Menyhárt Jenő, hogy nekem minden egyformán popzene. De azon belül mégis rengeteg olyan trükkös hangszerelés, megoldás, fantasztikus éneklés, virtuóz zenélés van benne, amit te észre sem veszel, mert annyira koherens az egész produktum, hogy elvisz a sodrás. Én ezt tartom a legfontosabbnak nálunk is, hogy vigyen el a sodrás.

Ha már Menyhárt Jenőt említetted, mi a véleményed a szövegfókuszú zenéről? Nálad mi van előbb, a szöveg vagy a zene?
Itt most érdekes módon nagyjából egyszerre születtek a szövegek és a zenék. A legtöbb dalt Mátéval szereztük, de a Mást vártam szövegét például ő írta. Neki abszolút van tehetsége a szöveghez és a dalszerzéshez is. Szerintem egyébként mindkét út működik – a prozódia miatt persze jó, ha egy létező szövegre írsz, de fordítva is tud működni. Pont Karácsony James mesélte, hogy volt olyan, hogy megírta valamelyik dalhoz a zenei alapot, és rátolt valami kamu angolt, utána Dusán írta rá a megfelelő szavakat erre a prozódia kezdeményre. Ha meg azt kérdezed, hogy milyen a viszonyom a szövegközpontú zenével, nagyon sok olyan előadó van, akinél ez csodálatosan működik: az Európa Kiadónak is vannak olyan dalai, amelyeknél koncepciózusan előrébb van a szöveg, mint a zene, de igaz ez Cseh Tamásra is.

Én azt szeretem, ha a zene és a szöveg harmonizál, és elválaszthatatlan egymástól. Ezért is egy örök vita, hogy költészet-e a dalszerzés, mert szerintem ezek együtt működnek igazán jól.

Tátrai Tibusz mondta, hogy annak idején neki szakrális élmény volt fölrakni egy Pink Floyd vagy egy Jimi Hendrix lemezt. Ilyen nálad is van?
Persze. Elég nagy lemezgyűjteményem van, ezt a mai napig a legromantikusabb zenehallgatási formának gondolom. A Budai Pop lemez például csak bakeliten fog megjelenni, más fizikai formában nem is lesz elérhető. Tibuszra reflektálva, az egyik kedvenc lemezem az a The Dark Side of The Moon, ami különböző változatokban van meg nekem: elsőhöz közelítő angol nyomásban, indiaiban, stb. Szerintem ezek értékes és jó dolgok. A mai rohanó világban – és ez most totál boomer duma, de tényleg így van – zenehallgatásra nem igazán áldoznak időt az emberek. Én szeretem feltenni őket, a lemezhallgatás fontos helyet foglal el az életemben.

Fotók: Horváth Péter Gyula


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 436
  •  
    436
    Shares