A világ országai eddig 1200 törvényt hoztak a globális felmelegedés megfékezésére, két évtizede még csak 60 ilyen jogszabály létezett – közölte az ENSZ Klímaváltozási Keretegyezményének (UNFCCC) főigazgatója egy Bonnban kedden kezdődött tíznapos nemzetközi klímatanácskozás első napján.

MTI

Patricia Espinosa a London School of Economics (LSE) egy tanulmányát ismertette. A főigazgató szerint az adatok derűlátásra adnak okot, a legtöbb országban immár megvannak a jogi alapok a jövőbeni cselekvéshez. A 2009 és 2013 közötti “csúcsidőszakban” a világ országai évente mintegy 100 törvény fogadtak el a globális felmelegedés megelőzésére, a 2015 végén Párizsban aláírt nemzetközi klímaegyezmény elfogadása óta viszont csak 47 ilyen jogszabály született, ami visszaesést jelent – mondta el az ENSZ-illetékes.

Az LSE tanulmánya szerint 2009 és 2013 között főleg a fejlett ipari országok hoztak törvényeket a klímaváltozás ellen, például az üvegháztatást okozó gázok kibocsátásának csökkentéséről, de azóta szaporodnak az ilyen jogszabályok a fejlődő országokban is. Egyetlen klímatörvény sem létezik azonban néhány országban, például Szudánban, Szomáliában vagy a Comore-szigeteken.

Fotó: publichealthmatters.blog.gov.uk