Nagyvárad és Debrecen az idén is közös virágkocsit indít az augusztus 20-ai virágkarneválon – jelentették be a két város alpolgármesterei hétfőn sajtótájékoztatón a cívisvárosban.

MTI

Huszár István nagyváradi és Komolay Szabolcs debreceni alpolgármester emlékeztetett arra, hogy tízéves a karneváli együttműködés a két testvérváros között. A közös virágkocsi mellett nagyváradi táncosok is ott lesznek a debreceni karneváli menetben, augusztus 21-én pedig öt virágkocsi megy át Nagyváradra, a Nyitott ablak Európára című felvonulásra – ismertették a részleteket. Komolay Szabolcs kiemelte azt is, hogy az idén a korábbiaknál több, összesen 16 virágkocsi vonul majd fel a karneváli menetben, a kompozíciókat a Nagyerdei Stadion melletti kiállítótéren közelről is megtekinthetik az érdeklődők augusztus 20-án.

Bódor Edit, a karnevált szervező Főnix Kft. ügyvezetője elmondta: a karneváli hét programsorozata már augusztus 15-én megkezdődik és egészen augusztus 22-ig tart. A nagyerdei Békás-tónál lévő “értékszigeten” kézműves vásár és hajdú-bihari művészeti csoportok bemutatói várják a közönséget, a kicsiknek lesz “lurkóliget”, a nagyobbak koncerteket láthatnak-hallhatnak a szabadtéri színpadon, a “még nagyobbakat” pedig sörkarnevál várja a tóparton – ismertette a részleteket Bódor Edit. Elmondta azt is, hogy az idén először feldíszített babakocsik is felvonulnak majd augusztus 18-án a Galiba gyermekfesztiválon. Az ötletgazda Oláh Viktor, a Hajdú-Bihar Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház irodavezetője hozzátette: 30, virágokkal díszített babakocsival vonulnak majd fel a babák, testvéreik és szüleik Debrecen belvárosában.

Bódor Edit közlése szerint az augusztus 20-ai karneváli menetben a 16 virágkocsi mellett 12 ország művészeti csoportjait, köztük 19 magyar csoportot láthat majd a közönség. A 16 virágkocsihoz több millió szál élő és száraz virágot használnak fel készítőik. Este a Nagyerdei Stadionban a virágkocsi-parádé mellett mintegy kétezer hazai és külföldi fellépőnek tapsolhat a közönség. Mások mellett fellép Csemer Boggie, illetve Debrecen kedvenc mesemondója, a Kossuth-díjas Berecz András.

A látványos, kétórás gálaműsorban fellép a nemzetközi popélet közkedvelt előadója, Dr. Alban is. A virágkarneváli programokat az Egyetem téren tűzijáték, majd utcabál zárja augusztus 20-án. A sajtótájékoztatón érdekességként említették, hogy idén első alkalommal a gasztronómiai kínálatba is bekerülnek a virágok: a helyi Hotel Lycium Átrium éttermében a karnevál idején olyan ételeket kínálnak, amelyek elkészítéséhez virágot, például levendulát, rózsaszirmot, köröm- és búzavirágot is felhasználnak.