Visszakapja eredeti színét a németországi Drezda egyik leghíresebb hídja, a Kék Csoda (Das Blaue Wunder).

MTI

A budapesti Széchenyi lánchídhoz hasonló függőhíd a 19. század végén épült, nemhivatalos nevét a színéről kapta és arról, hogy építészeti remekműként tartották számon, mert  soha korábban nem sikerült az Elbán acélszerkezetű hidat építeni, amely a folyómeder közepén elhelyezett pillér nélkül íveli át a két part közötti csaknem 300 méteres távolságot. Az 1893-ban átadott építmény – hivatalos nevén Loschwitzi híd (Loschwitzer Brücke) – teljeskörű felújításra szorul, a munkálatok várhatóan 2030-ig tartanak és 40 millió eurót (12,4 milliárd forint) emésztenek fel.

A legfontosabb szakasz a 3800 tonnás acélszerkezet restaurálása, ezzel már 2020-ra végeznek. Számos deformálódott elemet kicserélnek, eltávolítják a rozsdát és a legutóbbi festékrétegeket, amelyeket az ország újraegyesítésének idején, 1988 és 1993 között vittek fel. Az előkészületek során feltárták a legelső rétegek maradványait, ezek nyomán az egész híd visszakapja régi színét, így a szászországi tartományi főváros egyik legfontosabb közlekedési műemléke néhány év múlva ismét az eredeti kékben pompázik majd – írta a Sächsische Zeitung című lap.

Kép: schoenesdresden