Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 60
  •  
    60
    Shares

Százhuszonöt éve, 1894. április 28-án született Molnár C. Pál festőművész, grafikus.

MTI

Apja, Molnár József gazdatiszt volt László László földbirtokos battonya-tompapusztai birtokán, Svájc francia részéről származó édesanyja, Jeanne Contat pedig nevelőnő volt a László család gyerekei mellett. Az uraság támogatásával műszaki pályára készült, de amikor az aradi reálgimnázium diákjaként megnyert egy országos ifjúsági rajzpályázatot, végleg a művészetek felé fordult. Művészeti tanulmányait 1915-ben Budapesten, a Magyar Képzőművészeti Főiskola rajztanári szakán kezdte. Megélhetését egy államtitkár fiának korrepetitoraként biztosította, a nyári szünidőben az intézmény igazgatója, a magyar impresszionizmus mestere, Szinyei Merse Pál vitte magával Fonyódra unokái mellé nevelőnek. 1918-ban az államtitkár családjával Svájcba utazott, ahol önképzéssel fejlesztette tovább tudását, s édesanyja rokonainak segítségével Lausanne-ban és Genfben sikeres kiállítást rendezett. Ekkor született képei plein-air stílusúak, de megfigyelhető rajtuk akkori példaképe, a svájci Ferdinand Hodler tájképeinek hatása is.

1921-ben Párizsba utazhatott, miután egy svájci asszony megbízta egy Louvre-ban őrzött Tiziano-kép lemásolásával. A múzeumban más régi mesterek műveit is másolta, és a kortárs irányzatokat is megismerte. Hazatérése után, 1923-ban állított ki először Budapesten a Belvedere Szalonban, s tette nevéhez az édesanyja családnevére utaló C betűt, így lett MCP a szignója. 1925-ben tagjai közé fogadta a modern művészeket tömörítő KÚT (Képzőművészek Új Társasága), ettől kezdve egyre gyakrabban vett részt csoportos kiállításokon. Azt Est-lapok (Est, Magyarország, Pesti Napló) illusztrátoraként különleges, általa rotációs rajznak nevezett technikát kifejlesztve készített lendületes tusrajzokat a pesti élet mindennapjairól. 1930-ban áttért a fametszésre, Fioretti (Szent Ferenc virágai) című fametszeteivel nemzetközi versenyeket nyert.

Molnár C. Pál: Olasz táj

Irodalmi műveket, többek között Kosztolányi Dezső, Megyery Sári, Bródy Lili és Szabó Lőrinc írásait illusztrálta. Grafikusi pályájának csúcsa Rostand Cyrano de Bergerac című drámájához 1932-33-ban készített fametszetsorozata, melyért az 1937-es Párizsi Világkiállításon Diplome d’honneur elismerést és Grand Prix aranyérmet kapott. A harmincas években az illusztrálás mellett plakáttervezéssel is foglalkozott, mégis inkább festőként vált ismertté. Az 1926-os egyházművészeti pályázatra beküldött Szent Ferenc a madaraknak prédikál című festményével a nagytekintélyű Gerevich Tibor professzor és kurátor javaslatára az elsők között nyert ösztöndíjat a római Collegium Hungaricumba, többek között Pátzay Pál szobrász, Szőnyi István és Aba-Novák Vilmos festő társaságában. 1928 és 1931 között három évet töltött Rómában, közben sokat utazott, festett és rajzolt szerte Itáliában.

A reneszánsz, a trecento és a quattrocento művészete volt rá a legnagyobb hatással, de fontos késztetések érték a szürrealista és a metafizikus festészettől is. Ekkor dolgozta ki egyéni technikáját, amely többek között világos színeiben, a lágy tónusátmenetekben nyilvánult meg, fő törekvése a fantasztikum és a realitás ötvözése volt. Hazatérve sorozatosan kapott fontos, elsősorban egyházi megbízásokat, sokszor párhuzamosan több munkát is végzett. A legjelentősebbek közé tartozik Budapesten a Városmajori templom Szent Imre oltárképe, a belvárosi Szent Anna-templom mennyezetfreskója, a Béke téri templom három szárnyas oltára és szülővárosa, Battonya plébániatemplomának Szentháromság szárnyas oltára. A korszerű egyházművészet egyik úttörőjeként szokatlanul merész és közvetlen stílusban nyúlt a szentek ábrázolásához, emberközelbe hozva őket.

Molnár C. Pál: Toscaniai táj alakokkal

1945 után “egyházi festőnek” minősítették, és kirekesztették a művészeti életből, 1959-ig csak egyházi megbízásokat kapott. Később a kultúrpolitika engedékenyebbé vált iránta, idehaza és külföldön is szerepelhetett önálló tárlatokkal, s egy sor nemzetközi seregszemlén nyert aranyérmet, majd 1974-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. Idővel képeinek stílusa megváltozott, témaköre szerteágazóvá vált: a szakrális tárgyú művek mellett főként aktokat festett, s jelentősek tájképsorozatai is. Festészetének sajátos része a női szépség ábrázolása, a nőben a lét titkainak hordozóját látta, és sok helyzetben festette meg a beteljesült boldogság jelképeként az örök nőt. Tájképei leginkább táj-improvizációk, de van köztük történelmi témájú alkotás és itáliai emlékkép is.

Jelentősebb művei: Angyali üdvözlet (1929), Vénasszonyok nyara (1928-30), Pulóveres madonna (1930) és A titkárnő (1968). Technikai tapasztalatait szakkönyvekben összegezte, önéletrajzi írásai 1994-ben jelentek meg. A változatos és gazdag életművet hátrahagyó művész 1981. július 11-én hunyt el Budapesten. Művei számos külföldi és hazai múzeum anyagában megtalálhatók, egykori budapesti műtermében, a Ménesi úti emlékmúzeumban állandó kiállítása látható. 1988-ban emlékére alapítványt hoztak létre, mely a magyar képzőművészet tehetségeit karolja fel. 1990-ben szobrot kapott szülővárosában, ahol emlékházat is berendeztek tiszteletére. Születésének 125. évfordulója alkalmából a Molnár C. Pál Műterem-Múzeum jubileumi emlékkiállításokat és programokat rendez.

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 60
  •  
    60
    Shares