Kétszáz éve, 1819. május 31-én született Walt Whitman amerikai költő, aki – Szerb Antal szavaival – “a múzsákat megtanította örülni”.
MTI
A “kozmosz, Manhattan fia” kilencgyerekes családban látta meg a napvilágot a New York állambeli West Hillsben. 1824-ben a család Brooklynba költözött, ahol az apa ácsmester vállalkozóként dolgozott, a kis Walt is itt végezte iskoláit. Jól tanuló, érdeklődő, mindenre fogékony gyerek volt, aki leginkább olvasni szeretett. Tizenkét évesen otthagyta az iskolát, és egy ügyvédi irodában, majd egy orvos mellett végzett kisebb-nagyobb munkákat. 1834-ben nyomdásznak szegődött, hogy megtanulja a betűszedést. Közben folyamatosan képezte önmagát, a szépirodalom mellett jogi és közigazgatási szakkönyveket is olvasott, és 1838-ban tanítóskodni kezdett Suffolk falusi iskoláiban.
Örökké nyugtalan természete miatt hamar abbahagyta a tanítást, visszatért a nyomdászathoz, majd újságíró lett. Huntingtonban saját lapot alapított Long Islander címmel, amelyet tíz hónap múlva eladott, majd Brooklynban szerkesztett lapot. Kíváncsisága azonban új utakra ösztökélte, 1848-1850-ben délen és dél-nyugaton kóborolt. Utazásai során bőséges tapasztalatokat szerzett a különböző társadalmi rétegek életéről, szociális helyzetéről, benyomásait, élményeit később verseiben rögzítette.
Határozott álláspontja alakult ki a társadalmi feszültséget okozó kérdésekről, helytelenítette a rabszolgaságot, síkra szállt a női egyenjogúság mellett, az egyén szabadságát a fejlődés, a haladás zálogaként dicsőítette. 1850-ben visszatért Brooklynba, kiadta a The Freeman című lapot, majd építkezési vállalkozásba kezdett. Jól megalapozott anyagi helyzete ekkor már lehetővé tette számára, hogy szabadon írhasson.
1855-ben saját kiadásában és a maga tervezte tipográfiával kis verseskötetet jelentetett meg Fűszálak címmel. A kötet kivételes költői képzeletről tanúskodó 12 versével búcsút mondott a kötött, metrikus formáknak, s csak a gondolatritmus által tagolt szabad verseiben páratlan, lüktető képekben, emelkedett, de közvetlen hangon szólaltatta meg az élet teljességét és saját felszabadult, érzéki egyéniségét. A kötet megjelenése után nem sokkal a neves filozófus és költő, Ralph Waldo Emerson a New York Tribune hasábjain írt dicsérő sorokat Whitman költészetéről:
“A legrendkívülibb, amit ez ideig az amerikai szellem és tudás adott.”
Ettől kezdve Whitman az érdeklődés homlokterébe került, de ebben nem mindig volt köszönet. Sok támadás érte, érzékiségéért, a felszabadult testiség örömét ünneplő alkotásaiért erkölcstelennek minősítették, a harmadik kiadásba bekerülő Calamus ciklus miatt homoszexualitással is vádolták. Ezt később azzal utasította vissza, hogy noha nem nősült meg soha, hat gyermeket nemzett.
A Fűszálakat – új ciklusokkal bővítve – időről időre ismét kiadták, az utolsó, kilencedik kiadás 1891-92-ben látott napvilágot. Újságíróként tovább járta az országot, s minden élmény verssé vált benne. A polgárháború kitörésekor katonai szolgálatra jelentkezett, ám kicsit túlkorosnak találták. Amikor egyik alezredesként szolgáló bátyja megsebesült, beállt szanitécnek, s három éven keresztül katonai kórházakban dolgozott. Háborús tapasztalatait Drum Taps (Dobpergés) című ciklusának verseiben örökítette meg, s itt található egyik rímes verse is, a Lincoln elnök halálára írott Ó, Kapitány, kapitányom! című, amelyet legtöbben a Holt költők társasága című filmből ismernek. A háború után Washingtonban a belügyminisztérium indián ügyekkel foglalkozó főosztályán dolgozott, de az erkölcstelennek ítélt Fűszálakért elbocsátották állásából. 1873-ban agyvérzést kapott, és részlegesen megbénult. Orvosai tanácsára hátat fordított a fővárosnak, és a New Jerseyben található Camdenben telepedett le.
A betegség sem vette el élet- és íráskedvét, folyamatosan dolgozott tovább a Fűszálak újabb kiadásain, kiterjedt levelezést folytatott irodalmár barátaival, 1882-ben pedig Specimen Days címmel megjelentette önéletírását is. 1888-ban November Boughs címmel kis kötete jelent meg prózai és verses műveiből, ezt követően azonban egy újabb szélütés következtében állapota súlyosbodott. Részlegesen felépült ugyan, s még arra is volt ereje, hogy előkészítse a Fűszálak kilencedik kiadását, de szervezete már nem viselte el a különböző betegségeket, s 1892. március 26-án meghalt.
Whitman jelentős hatással volt a versnyelvet megújító, a konvenciók ellen lázadó modern költészetre, honfitársa, a beatköltő Allan Ginsberg tudatosan választotta egyik mintaképének. Magyarországon a 20. század elején jelentkező avantgárd irodalom egyik ihletője volt, a többi között Pásztor Árpád, Kassák Lajos, Kosztolányi fordította le műveit, amelyekből Kassák lapja, A Tett is közreadott néhányat.
Fotó: Walt Whitman Initiative