Visszapillantó tükör – 25 éve halt meg Cziffra György 

Huszonöt éve, 1994. január 15-én halt meg Franciaországban Cziffra György virtuóz improvizációs képességű zongoraművész, akit gyakran emlegetnek Liszt Ferenc méltó, sőt egyetlen igazi zongorista örököseként. 

MTI

Cziffra György 1921. november 5-én született Budapesten. Cigányzenész családból származott, nélkülözésekkel teli gyermekéveit egy nyomorúságos angyalföldi barakktelepen töltötte. Tehetségét cimbalmos édesapja ismerte fel – nővére bérelt pianínóján játszott -, csodagyerekként már ötéves korában cirkuszban zongorázott, improvizált. A Zeneakadémiára egy házaló jóslata révén került, aki nagy jövőt ígért neki, és azt állította, hogy beajánlotta Dohnányi Ernőhöz. Ez nem volt igaz, ám a Zeneakadémia főigazgatója mégis meghallgatta és felvette a nyolcéves fiút. “Ez nem gyöngyszem, ez maga a Koh-i-Noor gyémánt” – mondta. Olyan mesterek kezdték el egyengetni az útját, mint Weiner Leó, Ferenczy György és Keéri-Szántó Imre.

Az ifjú Cziffra sikert sikerre halmozott, bár inkább a közönség körében, a kritikusok fanyalogva fogadták játékát. Megindult nemzetközi karrierje is, hiszen a harmincas években számtalan sikeres hangversenyt adott a skandináv országokban és Hollandiában. Tehetségét Istentől kapott adományként fogadta. Tanulmányait anyagi okok miatt nem fejezhette be, kénytelen volt bárzongoristaként keresni a kenyerét, miközben magánúton tanult tovább. A pesti éjszakai élet fellegvárának számító Arizona mulatóban is játszott, ahol megismerte Soleilkát, az egyiptomi származású táncosnőt, akit rövid idő múlva feleségül vett.

Feleségével, Soleilkával Rómában (kép: szeretlekmagyarorszag.hu)

 1943-ban kikerült a keleti frontra, ahol egyik alkalommal a Wehrmacht tisztjeinek kellett zongoráznia, és játékával annyira lenyűgözte őket, hogy felajánlották neki: elviszik Berlinbe, ahol karriert csinálhat. Ő ezt azonban származása miatt sem vállalta, hisz a nácik a cigányokat sem kímélték. A fronton hadifogságba esett, ahonnan 1946-ban tért haza. Újra kiskocsmákban és eszpresszókban lépett fel, miközben folytatta tanulmányait a Zeneművészeti Főiskolán Ferenczy Györgynél. 1950-ben feleségével és kisfiával együtt megpróbált disszidálni, de elfogták és kényszermunkára ítélték, a kemény fizikai munka miatt azonban csuklója maradandóan károsodott. 1953-ban szabadult, s bár kezei a durva munkát megsínylették, újra a zongorázással próbálkozott a pesti éjszakában.

1956. október 22-én Bartók II. zongoraversenyét játszotta a Zeneakadémián olyan tomboló sikerrel, hogy sokak szerint ennek a hangversenynek nem kis része volt az október 23-i hangulat alakításában. A forradalom idején családjával emigrált – pár héttel rá már koncertet adott Bécsben -, 1956 decemberében érkeztek Párizsba, és ott már első hangversenyével szinte üstökösként robbant be a világ zenei életébe. Zajos sikerrel szerepelt a világ nagy koncerttermeiben és fesztiváljain, többek közt a londoni Royal Albert Hallban és a New York-i Carnegie Hallban. Charles de Gaulle elnök meghívására játszhatott az Élysée palotában, majd amikor megkapta a francia állampolgárságot 1968-ban, feleségével Párizs közelében, Senlisben telepedtek le, ahol ünnepelt előadóművészként élt. 

Cziffra főleg a virtuóz jellegű romantikus zongorairodalomnak – Chopin, Grieg, Liszt, Schumann műveinek – volt a mestere, de játszotta saját Liszt-átiratait, a barokk és a bécsi klasszicizmus nagyjait is. Sokszor hasonlították Liszthez, nemcsak káprázatos improvizációs készsége miatt, hanem azért is, mert virtuóz átirataiban szinte kifejti a szerző vázlatosan maradt zenei gondolatait. Érett korára a 20. század legnagyobb pianistái, Rubinstein és Richter mellé emelkedett, elégedett azonban soha nem volt magával, állandóan tökéletesíteni igyekezett tudását. 1966-tól Chaise-Dieu-ben zenei fesztiválokat szervezett, 1969-ben ifjú zongoristák számára megalapította a versailles-i Cziffra György Zongoraversenyt, majd Senlisben, Párizs közelében 1977-ben létrehozta az ifjú művészeket felkaroló Cziffra Alapítványt. Megvett egy garázsnak használt 12. századi gótikus kápolnát, melyet a művészetek templomává alakíttatott át, és amelyet Liszt Ferenc Auditóriumnak nevezett el. 

Cziffra régészettel, a francia-magyar történelmi kapcsolatok kutatásával is foglalkozott, s évente fesztiválokat rendezett Festival du Graal néven. Fia, ifjabb Cziffra György is zenész, karmester lett, akivel annak 1982-es tragikus haláláig többször adott közös koncertet. Korai halálát apja nehezen viselte, zenekarral többé nem lépett fel és lemezfelvételt sem készített. Cziffra György munkásságát hazájában 1956-ban Liszt Ferenc-díjjal jutalmazták. 1973-ban látogatott először haza, hangversenyén tombolva ünnepelte a közönség. 1986-tól mesterkurzusokat vezetett a keszthelyi Helikon Zenei Fesztiválon. Tiszteletbeli elnöke volt a 100 tagú Budapest Cigányzenekarnak, 1986-ban Kőszeg díszpolgára lett. 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki, ugyanebben az évben megkapta a francia Becsületrend tisztikeresztjét is.

1994. január 15-én végzett vele a súlyos betegség egy Párizs környéki klinikán. Angyalföldön 2013-ban parkot neveztek el tiszteletére, ugyanebben az évben a nagytétényi kulturális központ vette fel nevét. 2015-ben Balázs János Liszt-díjas zongoraművész Cziffra György Fesztivált alapított, amely koncertsorozatból, mesterkurzusból és országos zenei versenyből áll. 2016-ban posztumusz Magyar Örökség Díjat kapott. 2018 márciusában megkezdődött a Cziffra György Roma Oktatási és Kulturális Központ kormányzati beruházása a Józsefvárosban. Önéletrajza magyarul Ágyúk és virágok címmel 1983-ban jelent meg. Ebben írja: “A küldetés nem más, mint a többi ember érzelmi forrásainak őrzése”.

 

2019-01-13T13:02:30+02:00 2019. január 13.|