Harminc éve, 1986. augusztus 31-én halt meg Henry Moore ír származású angol szobrász és grafikus.
MTI
1898. július 30-án született a yorkshire-i Castlefordban egy szegény bányászcsalád nyolc gyermeke közül hetedikként. Apja szüntelenül tanulásra biztatta, mert nem akarta, hogy gyermekei közül bármelyik is hozzá hasonlóan a föld alatt töltse életét. Moore ösztöndíjjal járta ki iskoláit, és már kiskorában fafaragással és agyagozással foglalkozott. Tizenegy évesen – amikor megismerte Michelangelo műveit – döntötte el, hogy szobrász lesz, tehetségének kibontakoztatásában egyik középiskolai tanára támogatta.
Tizennyolc évesen katonai szolgálatra jelentkezett, az első világháború francia frontján többször megsebesült. 1919-től Leedsben tanult szobrászatot, a húszas évek elején lett a londoni Royal College of Art ösztöndíjasa. A múzeumokban behatóan tanulmányozta a primitív művészetet, a tolték és maja szobrászatot, majd 1924-ben ösztöndíjjal Olaszországban Giotto, Masaccio, Michelangelo, Donatello és Giovanni Pisano alkotásait. Az absztrakthoz vonzódó Moore, aki az anyag egyenetlenségeit és a szerszám nyomait is belekomponálta alkotásaiba, szembekerült az akadémikus művészettel. Kiállításai lelkesedést és szörnyülködést váltottak ki, szobrait primitívnek és barbárnak bélyegezték, sőt a “csúfság kultuszával” is megvádolták.
Első kültéri szobrát, a Nyugati szél című domborművet 1928-ban a londoni földalatti központjának homlokzatára készítette. A felkérés nemcsak tehetségének elismerése volt, de megalkothatta azt a monumentális szobrot is, amelyet hosszú ideje tervezett. A következő évben elvett egy ukrán-lengyel származású festőnőt, egyetlen gyermekük 17 évvel később született. Moore tanított is, a Chelsea School of Art szobrász tanszékét vezette. Nem csak szobrászként alkotott maradandót, nagy hatásúak az épületekre készült, dekoratív kompozíciói, sőt grafikusnak is kiváló volt. A második világháborúban a londoni bombázások idején a metróba menekülő emberekről készített rajzokat.
Az úgynevezett Katakomba-rajzsorozaton nem egyének, hanem inkább testek, kiszolgáltatott, szenvedő tömegek jelennek meg. 1943-ban megbízást kapott a Madonna és gyermekének megmintázására, ezzel kezdődött a családi szoborcsoportok sorozata. Nőalakjainak monumentalitása az őserőt sugározza (Család, 1947; Anya gyermekével, Király és királynő, 1950; Haldokló harcos, 1957). Munkái az emberi lét korokhoz nem köthető szimbólumai, a bronzból kiöntött, fenséges nyugalmú, nagy lyukakkal megbontott, roppant méretű figurái legjobban természeti környezetben érvényesülnek.
Egyre rangosabb megbízásokat kapott, egyik híres, fekvő nőalakja a párizsi UNESCO-palota előtt látható. A legtöbb Moore-alkotást a londoni Tate Gallery őrzi, számos munkája található állandó kiállításon New Yorkban, de a világ legkülönbözőbb részein találkozhatunk szobraival. 1946-ban a New York-i Museum of Modern Artban retrospektív kiállítást rendeztek műveiből, 1948-ban a 24. Velencei Biennálén, 1953-ban a Sao Pauló-i Biennálén kapta meg a Nemzetközi Szobrász Nagydíjat. 1977-ben jött létre a Henry Moore Alapítvány, a művész halála előtt erre bízta birtokát, a műtermekkel és összes művével egyetemben.
Moore a 20. század szobrászatának meghatározó alakja, a modern művészet jelképe lett. Ars poeticája ez volt: “A művészet arra való, hogy mi, emberek felfogjuk – elsősorban az érzékeinken keresztül -, milyen csodálatos világban élünk.” Henry Moore 1986. augusztus 31-én, nyolcvannyolc évesen halt meg. A sajtó, amely fiatal művészként keményen bánt vele, a nekrológokban már dicsőítette. A Daily Telegraph azt írta: “Sir Winston Churchill óta a nemzetközileg leginkább elismert angol távozott, akit a világ minden civilizált országában tiszteltek.” Budapesten három alkalommal, 1961-ben, 1967-ben és 1993-ban rendeztek kiállítást műveiből. 2015-ben a londoni Bowman Sculpture galériában állították ki műveit. Alkotásai csillagászati összegekért kelnek el az árveréseken, Reclining Figure: Festival című alkotásáért júliusban 24 millió fontot fizettek, jelenleg ez a legnagyobb összegért elkelt brit szobor.