Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 1
  •  
    1
    Share

Ötven éve, 1966. január 11-én halt meg Alberto Giacometti svájci szobrász és grafikus, a 20. századi szobrászat egyik kiemelkedő mestere. 

MTI

1901. október 10-én született Borgonovóban az ismert posztimpresszionista festő, Giovanni Giacometti legidősebb fiaként. Ábrázolótehetsége és sajátos látásmódja már gyerekkorában megmutatkozott. A genfi képzőművészeti iskolában tanult, 1920-ban végiglátogatta Olaszországban a régi korok művészetét őrző városokat és képtárakat, megismerkedett az etruszk művészettel is. 1922-ben Párizsba utazott, ahol az ukrán Archipenko, később a Rodin köréhez tartozó Bourdelle tanítványa lett. Ebben az időszakban készült alkotásai tüntetően realisztikusak, valósághűek.

1925-ben Diego nevű öccsével – egyben legkedvesebb modelljével – közös párizsi műtermet béreltek. Ekkortájt kubista jellegű alkotások (Kanálasszony, 1926-1927) kerültek ki a keze alól, első kiállítása mérsékelt érdeklődést váltott ki. 1927-ben saját műtermet nyitott a Montparnasse közelében, s élete végéig itt dolgozott, mindössze az 1942 és 1945 közötti éveket töltötte Genfben, ahová a háború elől menekült. Az első elismeréseket sima, lapszerű szobraival vívta ki (Figyelő fej, 1927-1928).

Ekkor már teljesen felhagyott a valóság ábrázolásával, leegyszerűsített formákkal kísérletezett, kisméretű szobrokat készített. A harmincas évek elején erotikus motívumai már szürrealizmusba hajlottak, ide sorolható a Felfüggesztett golyó (1931), a sokkoló Elvágott torkú nő (1932), valamint a Palota hajnali négykor (1932) drótvázszerű plasztikája, amely Picasso korábbi műveivel mutat rokonságot. Giacometti szürrealista és dadaista kiállításokon szerepelt New Yorkban, Londonban és Párizsban.

A művészt 1936 és 1940 között az emberi fej megformázása, a tekintet kifejező erejének megragadása foglalkoztatta. Szobraiban megszállottan igyekezett visszaadni az egyedi valóságlátását tökéletesen kifejező alakokat, addig farigcsálta őket, míg körömvékonyak és cigarettásdoboz nagyságúak nem lettek. Egyik barátja így vélekedett erről: “Ha Giacometti szobrot készít rólad, a fejed a kés pengéjéhez lesz hasonlatos.” A genfi évek alatt bútorkészítőként és lakberendezőként tartotta fenn magát, megismerkedett későbbi feleségével, és tovább folytatta a miniatürizálást: itt született művei elfértek hat gyufásdobozban.

Párizsba visszatérve ábrázolásmódja inkább a tér valós dimenzióihoz igazodott, de alakjai megnyúltak, karóvékonyra, csontvázszerűre keskenyedtek. Ekkor készült rücskös felületű szobrai (Nagy figura, 1947, Három lépő férfi, 1949, A szekér, 1950) emblematikussá váltak. Szobrászként 1948-ban – barátja, az egzisztencialista filozófus, Jean-Paul Sartre ajánlásával – megnyitott New York-i kiállításán aratott átütő sikert, festészetét csak az 1950-es évek végétől kezdték értékelni. Az 1950-es évektől kizárólag modell után dolgozott, családját, barátait, ismerőseit örökítette meg, a Nagy Diego-fejet (1954) öccséről formázta. Ezzel egy időben, a Velencei Biennálén való részvétel reményében újabb egész alakos szobrok mintázásába kezdett. Velencei nők (1956) sorozatának alakjai a korábbi cérnavékony, látomásos figuráihoz képest testesebbek, robusztusabbak lettek.

Az 1950-es évek közepétől modelljeiről festménytanulmányokat készítve jutott el a kései, szuggesztív portrékig, melyeken a modell lehető legközvetlenebb megragadására törekedett. Így születtek meg az 1960-as években kései főművei, a feleségéről, Annette-ről, egy Caroline nevű modellről és Eli Lotar francia fotográfusról készült festményei és büsztjei. 1962-ben a Velencei Biennálé nagydíjával, 1964-ben Guggenheim-díjjal tüntették ki. Népszerűsége egyre nőtt, számos nagy kiállításon mutatkozott be. Időközben azonban egészsége megromlott, hatvannégy éves korában, 1966. január 11-én szívbetegségben halt meg a graubündeni Churban.

Az 1998-ban kiadott svájci százfrankos bankjegy Giacometti emléke előtt tiszteleg: címoldalán a művész képmása, hátoldalán A sétáló férfi, I (1961) című szobra látható. Halálának ötvenedik évfordulója alkalmából a londoni National Portrait Gallery (Nemzeti Arcképtár) Pure Presence címmel nyitotta meg első önálló Giacometti-kiállítását. 2004-ben a budapesti Szépművészeti Múzeum is tárlatot szentelt munkásságának. Alberto Giacometti a világ legdrágább szobrásza. A L’homme au doigt (A mutató ember, 1947) című életnagyságú alkotása 2015-ben rekordáron, 141 millió dollárért (38,6 milliárd forintért) cserélt gazdát, szobor soha ilyen drágán még nem kelt el.

Giacometti özvegye gondosan ápolta férje hagyatékát, amelynek sorsát 1993-ban bekövetkezett halála előtt nem tudta végleg rendezni, nem sikerült létrehoznia a tervezett alapítványt. Végrendelete értelmében Roland Dumas volt francia külügyminiszter lett a felbecsülhetetlen értékű örökség hagyatéki gondozója. Később azonban kiderült, hogy az Alkotmánytanács egykori – több korrupciós ügybe is belekeveredett – elnöke szemet hunyt afölött, hogy egy jó nevű aukciós ház tulajdonosa elárverezze a művész 18 művét, majd a bevételből egy jelentős összeget visszatartson, mert a pénzből Dumas-nak is juttatott. 2007 májusában mindkettejüket elítélték, fejenként 850 ezer eurót kellett fizetniük a 2003 decemberében létrehozott Giacometti Alapítványnak.

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 1
  •  
    1
    Share