Ötven éve, 1966. december 15-én halt meg Walt Disney amerikai rajzfilmrendező, producer, üzletember, minden idők legtöbb Oscar-díjjal kitüntetett filmes személyisége, akinek nevét több szórakoztató park is viseli.

MTI

A 1901. december 5-én született Walt Elias Disney gyerekkora nélkülözések közepette telt, így nem csoda, hogy 1917-ben, amikor az Egyesült Államok belépett az első világháborúba, azonnal jelentkezett a seregbe. Miután zsenge kora miatt – 16 éves volt – elutasították, a vöröskereszthez ügyeskedte be magát sofőrnek. Rajzmániája már ekkor megmutatkozott, a fronton mentőautójára álcázás helyett képeit festette. Hazatérve egy Ub Iwerks nevű, hozzá hasonlóan koldusszegény grafikussal társult, de együtt sem jutottak egyről a kettőre. Disney azt vette a fejébe, hogy filmrendező lesz, minden stúdióhoz bekopogott, de mindenhonnan kidobták. Végül Oszvald, a nyúl című sorozatát megvették, de csak azért, hogy ellopják; a jogokat csak halála után tudta az immár mamutcég Disney visszavásárolni.

Disney nem csüggedt: egy vonatutazás közben találta ki Miki egér figuráját, aki két némafilm után 1928. november 18-án a Vili gőzös című filmben meg is szólalt, mégpedig Disney hangján. A kedves rágcsáló pillanatok alatt a közönségkedvence lett, Disney pedig 1932-ben egyszerre két Oscar-díjat kapott: egy “rendeset” az első színes rajzfilmért és egy különlegeset Miki egér megalkotásáért. A rajzoló ezután – nem törődve azzal, hogy Hollywoodban mindenki bolondnak tartja – elkészítette a világ első egész estét betöltő rajzfilmjét, méghozzá színes kivitelben. A példátlanul nagy összegbe, másfél millió dollárba kerülő Hófehérke és a hét törpe átütő sikert aratott: csak 1938-ban nyolcmillió dollárt hozott a konyhára. Disney elvéhez hűen, amely szerint “nem azért készítek filmeket, hogy pénzt keressek, hanem azért keresek pénzt, hogy jobb filmeket gyárthassak”, a bevételből új stúdiót épített.

Hamarosan bemutatták a Pinokkió, a Bambi, a Dumbó című rajzfilmjeit, figurái pedig olyan kedvencekkel gyarapodtak, mint Donald kacsa, Plutó és Goofy. Igaz, sok kritikus ekkor már “Disney-giccsről” beszélt. A második világháborúban a Disney-stúdió is haditermelésre állt át, Donald kacsa például elsőként jelentkezett a hadseregbe. A harcok elcsitultával Disney újabb és újabb ötletekkel állt elő: az egész estés szórakozás érdekében rövid rajzfilmeket “csomagolt” össze, mozikba került az Alice Csodaországban, a Pán Péter, a Hamupipőke, a 101 kiskutya, műsorai hetente jelentkeztek a tévében. 1955-ben megnyitotta kapuit a Disneyland, később szórakoztató park létesült Floridában, Japánban és Franciaországban is.

Walt Disney 1966. december 15-én hunyt el tüdőrákban, hamvait a Csendes-óceánba szórták. Hagyatéka több mint 400 rövid, 22 hosszabb rajzfilm és tucatnyi játékfilm, továbbá 26 Oscar-díj, ami világrekord (a kitüntetésre 62 alkalommal jelölték, ami szintén rekord). Disney rajzolónak legfeljebb közepes volt (még híres aláírását is egyik munkatársa tervezte), de üzletembernek zseniális. Titka a kedves és megkapó alakok mellett a műveiből sugárzó optimizmus, figurái kiállnak igazukért, sohasem vesztik el bátorságukat, és a végén győznek – ugyanúgy, mint alkotójuk. Íratlan szabálya volt, hogy semmi erőszak, semmi megoldhatatlan konfliktus és semmi szex.

Fotók: disneyinternational.com