Ma hatvanéves Christoph Waltz kétszeres Oscar-díjas osztrák színész, aki a Becstelen Brigantyk gonosz SS-tisztjeként él a köztudatban. Jóllehet hosszú és sikeres színházi karriert tudhat magáénak, a nagy áttörés a film világában csak ötvenes éveiben sikerült neki.

MTI

Családjában szinte mindenki életét a színház határozta meg: nagyanyja a bécsi Burgtheater neves színésze volt, nagyapja Freudtól tanult pszichológiát, osztrák anyja jelmeztervező, német apja díszletépítő volt. Érdekesség, hogy Oscar-díja után osztrák színészként ünnepelték világszerte, ő maga is osztráknak tartja magát, de valójában akkor még apja után német állampolgár volt: az osztrák állampolgárságot csak ekkor, gyorsított eljárásban szavazta meg neki a bécsi kormány.

Az angolul és franciául is folyékonyan beszélő színész operaénekesnek készült, majd a hetvenes évek végén egy időre New Yorkba költözött, ahol Lee Strasberg híres színi iskolájában képezte magát. A világot jelentő deszkákra először szülővárosában, Bécsben lépett, ezután szerepelt a zürichi Schauspielhausban, a bécsi Burgtheaterben, a Salzburgi Fesztiválon, évtizedeket töltött Bécs, London és Németország színpadain.

A szerepek, főleg a kedvencének számító Shakespeare-alakok nem hullottak az ölébe, Londonban kezdetben akcentusa miatt sem boldogult könnyen. A színház mellett elvállalt egy-egy televíziós filmszerepet, főként sorozatokban. A kamera elé először 1981-ben állt, de tíz év alatt csak öt filmet forgatott. Az angol nyelvű filmek világába nem sikerült betörnie, több kudarcban volt része, mint elismerésben.

A sors végül összehozta a rendező Quentin Tarantinóval, aki szerepet ajánlott neki a Becstelen Brigantyk című alkotásában. Waltz nem sok reményt fűzött a meghallgatásokhoz, jóllehet Tarantino rögtön biztos volt abban, hogy a velejéig gonosz, könyörtelen és gátlástalan zsidóvadász Hans Landa SS-ezredes figuráját csak ő játszhatja el.

Az osztrák színészt első amerikai filmje sztárrá tette: alakításáért 27 kitüntetést zsebelt be, átvehette a Golden Globe- és a BAFTA-díjat, végül a 2009-es Oscar-díjat is magához szoríthatta. (A Brigantyk nyolc Oscar-jelölést kapott, de csak Waltz tudta az aranyozott szoborra váltani a lehetőséget.) Ajtaján ezután sorra kopogtattak a producerek. A Vizet az elefántnak forgatásán Reese Witherspoon partnereként dolgozott, Az öldöklés istene című, Roman Polanski jegyezte fekete komédiában Jodie Foster és Kate Winslet partnere volt, A három testőrben az intrikus Richelieu bíborost játszotta.

Tarantino 2012-ben ismét megkereste, és a Django elszabadul című westernjében ajánlott neki testhez álló szerepet. A német származású, fogorvosból lett fejvadász, dr. King Schultz megszemélyesítéséért ismét megkapta a Golden Globe-díjat és második Oscar-díját, ezúttal is a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. 2013-ban a Terry Gilliam rendezte Zéró elmélet című sci-fiben, a következő évben a Tim Burton Nagy szemek című drámájában alakított főszerepet.

Tavaly a 24. James Bond-film, A 007 Spectre – A Fantom visszatér főgonoszaként ármánykodott Daniel Craig ellen, idén a Tarzan legendája című filmben is hasonló szerepet bíztak rá. Jövőre kerülhet a mozikba a Tulipánláz című, 17. században játszódó romantikus kosztümös dráma, amelyben egy idősödő kereskedőt alakít.

A színész számtalan elismerés birtokosa, 2014 novemberében megkapta a 2536. csillagot a hollywoodi Hírességek Sétányán, 2015-ben az Európai Filmakadémia az Európai hozzájárulás a világ filmművészetéhez elnevezésű díjat ítélte oda neki, megkapta a Cannes-i Filmfesztiválon a legjobb alakítás és az amerikai színészcég díját is.

Waltz kétszer nősült, első felesége egy amerikai pszichiáter volt, a házasságból három gyermeke született. Második felesége egy német jelmeztervező, tőle egy lánya van. A színész későn jött sikeréről így nyilatkozott: “Nagyon sokféle szerepajánlattal keresnek meg, és annyira boldog vagyok, hogy későn ért utol az elismertség. Már elég idős vagyok, hogy igazán értékelni tudjam. Ha ez huszonöt évesen történik velem, helytelenül azt gondolhattam volna, mindez rólam szól. Most, hogy idős vagyok, nem követem el ezt a hibát”.

Fotó: kurld.com