Január 1-jén lenne hetvenéves Polgár László Kossuth-díjas operaénekes, aki basszusszerepekben nyújtott emlékezetes alakítást, s aki a közönség tapsát tartotta a legszebb zenének.
MTI
Somogyszentpálon született, középiskoláit a budapesti Madách Gimnáziumban végezte. Eisen Irénnél kezdett énekelni tanulni, Kutrucz Éva és Révhegyi Ferencné növendékeként 1972-ben diplomázott a Zeneakadémián. Tudását két nagyformátumú énekesnél, Moszkvában Jevgenyij Nyesztyerenkónál és Bécsben Hans Hotternél tökéletesítette. Az Operaházban Verdi Rigoletto című operájának Sparafucile szerepében debütált 1971-ben, ugyanebben az évben megnyerte a Karlovy Vary-i Dvorák-versenyt. 1972-ben a Magyar Állami Operaház ösztöndíjasa, 1973-tól magánénekese lett, s hamarosan a színház vezető basszistájaként tartották számon. 1974-ben a zwickaui Schumann-énekversenyen, 1976-ban a budapesti Erkel-versenyen és a Magyar Rádió dalversenyén ért el első helyezést, majd 1980-ban megnyerte a bécsi Wolf-, a következő évben Philadelphiában a Pavarotti-versenyt.
Külföldön 1978-ban mutatkozott be, Mozart Szöktetés a szerájból című operájában Ozmin szerepét énekelte Hamburgban, négy évvel később Brüsszelben a Luisa Miller Walter grófját, ő maga innen számította nemzetközi debütálását. Párizsban találkozott Jean-Pierre Ponnelle neves operarendezővel, aki rábízta A varázsfuvola Sarastrójának szerepét Salzburgban. (Az Ünnepi Játékokon 1985-től lépett fel rendszeresen.) Az egyiptomi főpap szerepét énekelte Mozart halálának 200. évfordulóján, 1991-ben is Zürichben. Fellépett többek között a milánói Scalában, a londoni Covent Gardenben, Firenzében, Bolognában, Berlinben, Brüsszelben és Párizsban, rendszeresen szerepelt a bécsi Állami Operaházban, hangját az amerikai közönség is megcsodálhatta.
1983-ban kapta meg pályája egyik fontos szerepét, Gurnemanzot Wagner Parsifaljában, a bemutató Ferencsik János karmester utolsó munkája volt. 1991-ben Alexander Pereira igazgató – a milánói Scala jelenlegi intendánsa – hívására a Zürichi Operaház társulatának tagja lett. Lágy, meleg árnyalatú, mégis erőteljes, zengő hangja és a megjelenéséből áradó méltóság olyan jelentős basszus karakterek megformálására képesítette, mint Fülöp király (Verdi: Don Carlos) vagy Leporello (Mozart: Don Giovanni). Sokan őt tartják minden idők egyik legnagyobb Kékszakállú hercegének Bartók Béla egyetlen operájában, a szerepet 1981-ben énekelte először a szintén akkor debütáló Hamari Júliával. Kiváló hangi adottsága mellett remek színészi képességekkel is rendelkezett. Nemcsak opera-, hanem koncerténekesként is nagy nemzetközi hírnevet szerzett.
A sokoldalú művész a legkülönbözőbb korszakokban, stílusokban és nyelveken íródott művek szerepeit egyaránt kiválóan alakította. Olyan kitűnő karmesterek dolgoztak vele, mint Claudio Abbado, Daniel Barenboim, Riccardo Chailly, Christoph von Dohnanyi, Nikolaus Harnoncourt, Lorin Maazel, Ricardo Muti vagy Kent Nagano. 1999-ben Grammy-díjat kapott A kékszakállú herceg vára felvételéért, partnere Jessye Norman, a dirigens Pierre Boulez volt. Sok zenekritikus ugyanakkor a Fischer Iván vezényletével, Komlósi Ildikóval és a Budapesti Fesztiválzenekarral rögzített felvételét tartja mértékadónak.
A világhírű basszus hangját a kritikusok sötét árnyalatokban gazdagnak és bársonyosnak tartották, amit ő születésével kapott ajándéknak nevezett. Művészetét az elegancia, a partitúra iránti végtelen alázat, a szerzővel való partneri viszony jellemezte. A sikeres pályához a tehetségen és szorgalmon kívül nélkülözhetetlennek tartotta a szerencsét is. Az állandó megújulás híve volt, és az elfeledett vagy ritkán előadott művek újrafelfedezésére is nyitott volt. A legszívesebben a Kékszakállú, Sarastro és Leporello ruháját öltötte magára a színpadon, szerepálmát, Massenet Don Quijotéjét azonban már nem tudta valóra váltani. Az éneklés mellett tanított is. 1978-tól három éven át a Zeneakadémián oktatott, majd a zürichi konzervatórium tanáraként tevékenykedett. Pályája későbbi szakaszában itthoni szereplései alkalmával szabadidejében – térítés nélkül – újra magántanítványokkal foglalkozott.
Művészete elismeréseként 1986-ban Liszt Ferenc-díjjal, 1990-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 1987-ben érdemes művész lett. 1991-ben vette át a Melis Györgyről elnevezett művészeti kitüntetést (a kiváló énekest tartotta példaképének). 1997-ben beválasztották a magyar halhatatlanok közé. 2010-ben Budapest díszpolgára lett. 2009-2010-ben zongoraművész Judit lányával több magyar városban is előadták Schubert Téli utazás című dalciklusát. Budapesten utoljára 2010 júniusában, az évadzáró-nyárköszöntő gálaesten lépett fel az Operaházban. Polgár László 2010. szeptember 19-én halt meg Zürichben. Tiszteletére 2010 novemberében emléktáblát avattak a Dohány utcai zsinagógában.
Kép: Origo