Hetven éve, 1947. április 12-én született Tom Clancy amerikai bestseller író, a népszerű Jack Ryan-regények szerzője. 

MTI

Három gyerek közül a középsőként látta meg a napvilágot a Maryland állambeli Baltimore városában, apja postás, anyja hitelügyintéző volt. Egy jezsuiták által fenntartott középiskolába járt, majd a katolikus Loyola Egyetem angol szakán tanult. Hallgatóként tartalékos tiszti képzésre jelentkezett, de rövidlátása miatt elutasították. 1969-ben megszerezte diplomáját, és biztosításai ügynökként helyezkedett el, évekkel később megvette a céget, amelyet első felesége nagyapja alapított. 1993-ban, immáron vagyonos íróként beszállt egy befektetői csoportba, és megvásárolta a Baltimore Orioles baseballcsapatot. 1998-ban majdnem a Minnesota Vikingsnek is tulajdonosa lett, de akkoriban vált el első feleségétől, és a vagyonmegosztási egyezség miatt feladta tervét, hogy az amerikai futballba is bevásárolja magát.

Még biztosítási ügynökként kezdett írogatni – idézte vissza a múltat egy interjúban. Minden vágya az volt, hogy egy haditengerészetről szóló könyve bekerüljön a Kongresszusi Könyvtár katalógusába. Alapos felkészülés után, 1982-ben kezdett bele első regényébe, amely két évvel később Vadászat a Vörös Októberre címen jelent meg. Hitelességével a szakértőket is meglepte, jóllehet a kiadó kérésére számos technikai részletet ki kellett hagynia a végső változatból. Abban reménykedett, hogy ötezer példányt is eladnak a művéből, de már az első kiadásból 45 ezer példány fogyott. Olvasói között volt Ronald Reagan akkori elnök is, aki elismerően nyilatkozott a regényről, ezután az eladási szám kétmillió fölé emelkedett. A dezertálásra készülő szovjet atom-tengeralattjáróról szóló bestsellerből a kapitányt játszó Sean Connery és a CIA-szakértő Jack Ryant alakító Alec Baldwin főszereplésével készült nagy sikerű film 1990-ben.

Clancy ettől kezdve három évtizeden át írta bestsellereit, amelyek külön univerzumot alkotnak, középpontjában a lojális és hazafias Jack Ryannal, aki egyetemi oktatóként lesz hírszerzési elemző, később a CIA helyettes igazgatója, majd nemzetbiztonsági tanácsadó, alelnök, végül az Egyesült Államok elnöke. Erre az Elnöki játszma című regényben kerül sor, amelyben egy bosszúszomjas japán pilóta a Capitolium épületébe vezeti Boeing gépét, kioltva a teljes amerikai politikai elit tagjainak életét. A regény hét évvel a 2001. szeptember 11-i terrortámadás előtt jelent meg, az Amerikát megrázó események után az író azt mondta: “Hátborzongató, ha a fikció valósággá válik.” A Ryan-regények közül ötöt vittek filmvászonra, a főhőst Alec Baldwin mellett Chris Pine, Harrison Ford és Ben Affleck is megszemélyesítette.

Clancy republikánus volt, könyveit gyakran ajánlotta konzervatív politikusoknak, köztük Ronald Reagannek. 1986-ban egy televíziós interjúban azt nyilatkozta, hogy az unalmas hétköznapok elől szökik a kalandok és politikai thrillerek világába. Bár életműve nagy részét a Ryan-széria teszi ki, három önálló regényt is írt, köztük az 1986-ban megjelent Vörös vihart, amely a Szovjetunió és a NATO összecsapásáról szólt. Tolla alól non-fiction könyvek is kikerültek az amerikai hadsereg és a különleges erők működéséről, történetéről, szerkezetéről és parancsstruktúrájáról, illetve több harci járművet mutatott be részletesen.

Nevét adta (a borító szerint társszerzőként) számos techno-thriller regénysorozathoz, amelyet az ő regényeiben található események alapján írtak. Ilyen volt a Net Force, az Op-Center, az EndWar és a Power Plays sorozat. 1996-ban alapította a Red Storm Entertainment – a név második könyvéből, a Vörös viharból származik – nevű céget, amely a regényeinek világához igazodó számítógépes játékokat fejleszt. A vállalatot 2000-ben vásárolta fel az Ubisoft, amely nyolc évvel később – feltehetően tekintélyes összegért – a Tom Clancy nevet is megvásárolta játékai számára.
Clancy könyvei több mint százmillió példányban jelentek meg nyomtatásban világszerte, regényei közül tizenhét kapaszkodott fel a New York Times bestseller listájának élére. Command Authory című utolsó regényének kiadását már nem érhette meg, a néhány évvel korábban bypass-műtéten átesett író rövid betegség után, 2013. október 1-jén meghalt.

Kép: ABC News