Április 6-án lesz hetvenöt éves Barry Levinson Oscar-díjas amerikai forgatókönyvíró,  rendező, akinek legismertebb filmje a Jó reggelt, Vietnam! és az Esőember.

MTI

Baltimore-ban született, és ott is nőtt fel, a marylandi város számos alkotásának helyszíne. Ilyen első rendezése, az 1982-ben készült önéletrajzi ihletésű Az étkezde, az 1987-ben Danny DeVito és Richard Dreyfuss főszereplésével készült Bádogemberek, amely alumínium épületburkolatot árusító üzletemberek történetét meséli el, az Avalon, amelyben egy bevándorló család életén átszűrve a városé a főszerep, és a gyermekkorát idéző Szabad a szerelem.

Egyetemi évei után Los Angelesbe költözött, ahol színészként is kipróbálta magát, és televíziós sorozatokat írt. A film világába forgatókönyvíróként tört be, nevéhez fűződik a komikus Mel Brooks Bombasiker című (néma)filmje. Forgatókönyvíróként háromszor jelölték Oscar-díjra: 1979-ben Az igazság mindenkié, 1982-ben Az étkezde és 1990-ben az Avalon című filmért, és bár nem tüntették fel nevét, ott volt a díjesőben részesült Aranyoskám című komédia írói között is.

Rendezőként Az étkezdével tette le névjegyét, ezt követte a Bernard Malamud novellája alapján készült baseball-film, az Őstehetség, amelynek főszerepét Robert Redford alakította. 1987-ben az év egyik legnépszerűbb filmje lett az általa rendezett Jó reggelt, Vietnam! A keserédes háborús vígjátékban, amely a hatvanas évek több nagy slágerét újra népszerűvé tette, Robin Williams alakította a különc katonai rádiós műsorvezetőt.

Pályafutásának legnagyobb sikere a következő évben bemutatott Esőember. A drámai road-movie központi figurája egy önző és arrogáns fiatalember (Tom Cruise), aki hiába számít többmillió dolláros örökségre, az összeg apja másik, általa nem ismert fiára száll. Mint kiderül, bátyja (Dustin Hoffman) egy intézetben élő autista zseni, és ő úgy dönt, hogy elrabolja, és csak akkor engedi vissza, ha megkapja az örökség szerinte neki járó részét. A film hitelesen dolgozza fel a csalódott aranyifjú és autista testvére csöppet sem hétköznapi kapcsolatát, a folyamatot, ahogy érzelmi kötelék alakul ki köztük.

Érdekesség, hogy az autista zseni szerepét eredetileg Bill Murraynek szánták, Hoffman pedig a Tom Cruise által megszemélyesített aranyifjút játszotta volna. A filmben rövid időre Levinson is felbukkan egy doktor szerepében. A filmet nyolc kategóriában jelölték Oscar-díjra, négyet meg is kapott, többek között a legjobb filmnek járó elismerést, Levinson pedig a legjobb rendezőnek járó aranyszobrocskát vehette át.

A rendező 1991-ben Warren Beattyvel forgatta a Bugsy című gengszterfilmet, amelyért ismét Oscar-díjra jelölték a legjobb rendező kategóriában. 1994-ben készítette a Zaklatás című erotikus thrillert, Michael Crichton regénye alapján Michael Douglas és Demi Moore főszereplésével. A film a munkahelyi zaklatás témáját dolgozza fel, de némi csavarral: ezúttal a női főnök üldözi férfi beosztottját. Két évvel később mutatták be Sleepers – Pokoli lecke című drámáját, ebben Robert De Niro, Brad Pitt, Kevin Bacon és Dustin Hoffman is szerepelt. A morális kérdéseket boncolgató alkotás négy fiúról szól, akik gondatlanságból elkövetett emberölés miatt kerülnek javítóintézetbe, ahol egy szadista felügyelő teszi pokollá életüket, majd tíz évvel később alkalmuk nyílik a bosszúra.

A rendező 1997-ben forgatta az Amikor a farok csóválja című politikai szatírát, amelyben az elnökválasztás előtt szexbotrányba keveredett amerikai elnök egy stúdióban rendezett háborúval próbálja visszaszerezni népszerűségét. A 2001-es Banditák könnyed krimi-komédia, amelyben Bruce Willis, Billy Bob Thornton és Cate Blanchett játszott.

A Jó reggelt, Vietnam! hősével, Robin Williamsszel dolgozott 2006-ban Az év embere című mozin. A történetben egy késő éjszakai politikai talk-show házigazdája indul az elnökválasztáson, nem mintha nyerni akarna, csupán fel akarja rázni a politikai közvéleményt. Két évvel később készült a Minden azzal kezdődött, amely Hollywood kulisszái közé kalauzolja a nézőt, bizonyítva: a csillogás mögött ugyanolyan hétköznapi emberek élnek, ugyanolyan problémákkal küszködnek, mint bárki más.

2010-ben Dr. Halál címmel az HBO csatorna számára Jack Kevorkian patológusról, az eutanázia amerikai szószólójáról készített életrajzi filmet. Kevorkian saját bevallása szerint 130 embert segített az önként választott halálba. 2013-ban Bill Murray, Bruce Willis és Kate Hudson is szerepelt Rock the Kasbah című komédiájában, amely egy kiégett rockmenedzserről szól, aki útlevél nélkül találja magát Afganisztánban, és a sivatag közepén találja meg következő nagy felfedezettjét.

Nemrég fejezte be a The Wizard of Lies című tv-dráma forgatását Robert de Niróval és Michelle Pfeifferrel egy Wall Street-i szélhámosról, aki piramisjáték segítségével 65 milliárdot keresett. A rendezőnek saját produkciós cége is van, számos tévésorozatnak producere is, és több sorozatban rendezőként is szerepet vállalt. A washingtoni American University díszdoktori címmel jutalmazta a kommunikáció területén elért eredményeiért, a filmkészítésben, valamint a televíziózásban játszott meghatározó szerepéért, és az amerikai forgatókönyvírók céhének életműdíját is megkapta.

Fotó: BBC America