December 31-én lesz hetvenöt éves Sir Ben Kingsley, az egyetlen ázsiai származású színész, aki legjobb férfi főszereplőként megkapta az Oscar-díjat.
MTI
Krishna Pandit Bhanji néven jött a világra egy északkelet-angliai faluban egy kenyai születésű, indiai származású orvos és egy angol színésznő-modell gyermekeként. A színházzal tizenévesen ismerkedett meg, pályaválasztásához a döntő lökést a Royal Shakespeare Company III. Richard-előadása adta, és ekkor vette fel zanzibári fűszerkereskedő nagyapja angolos Kingsley nevét.
Színpadra először 1966-ban lépett egy darabban, amelyet Brian Epstein, a Beatles-együttes menedzsere rendezett. Mivel a mű zenéjét is ő szerezte, emellett remekül énekelt és gitározott is, Epstein felcsillantotta előtte a lemezszerződés lehetőségét. Kingsley mégis a világot jelentő deszkákat választotta: 1967-től volt a Royal Shakespeare Company tagja, a társulattal debütált 1971-ben a New York-i Broadwayn.
A filmvásznon már 1972-ben szerepelt, de a nagy áttörésre egy évtizedet kellett várnia: 1981-ben szinte ismeretlenül választotta ki Richard Attenborough a Mahátma Gandhi életéről szóló szuperprodukció főszerepére, Gandhit huszonhárom éves korától hetvennyolc éves koráig formálta meg. A film óriási sikert aratott, Kingsley – aki a szerep kedvéért csaknem tíz kilót fogyott, és Gandhi könyvtárnyi életművét is áttanulmányozta – megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat. A bemutató óta Indiában, ahol a függetlenség napján minden évben levetítik a filmet, Kingsleyt igen nagy tisztelet övezi.
A jellegzetes arcú, alacsony, törékeny alkatú színész elsősorban karakterszerepekben nyújt kiváló alakításokat, átváltozó képessége határtalan, és műfaji határokat sem ismer. Szerepelt horrorban (A lény), vígjátékban (Vízkereszt, vagy amit akartok), akciófilmben (A sakál árnyéka), thrillerben (A bevetés szabályai, Viharsziget).
Megszemélyesítette Dmitrij Sosztakovics zeneszerzőt (Testimony), volt könyörtelen gengszter (a Bugsy mellékszerepéért Oscar-díjra jelölték), a sakkzseni Bobby Fischer türelmes edzője (A bajnok), amerikai alelnök (Dave), és feltűnt a Robert Redford rendezte Komputerkémekben is. 1993-ban Steven Spielberg Schindler listája című alkotásában a zsidómentő gyáros könyvelőjét, a koncentrációs tábort is megjáró Itzak Sternt formálta meg, a rendező később rá bízta az AI: Mesterséges Intelligencia narrátori szerepét is. Többször dolgozott együtt Roman Polanskival is: A halál és a lányka című, egy dél-amerikai diktatúrában játszódó alkotásban egy kínvallatásokban részt vevő orvost alakított meggyőzően, majd a Twist Oliverben kapott szerepet.
A Szexi dög című filmben nyújtott alakításáért 2001-ben ismét Oscar-díjra jelölték, amelyet ugyan nem kapott meg, de az Európai Filmakadémia díját igen, az Anna Frank című amerikai tévéfilmsorozatban Otto Frank szerepéért Emmy-díjjal jutalmazták. Oscar-díjra negyedszer tizenöt éve, a Ház a ködben című filmdráma főszerepéért jelölték: ebben egy volt iráni ezredest alakított, aki családjával Amerikában telepedik le.
2010-ben forgatott először Indiában, a Három kártya című thrillerben egy matematikust játszott, és Bollywood után Hollywoodban is feltűnt, a Perzsia hercege: Az idő homokja című fantasztikus filmben. Bár az elmúlt évtizedben több gyengébb produkciót is elvállalt (kétszer a legrosszabb filmeknek járó Arany Málna-díjra is jelölték), több emlékezetes alakítást is nyújtott. Ilyen volt a Philip Roth regénye nyomán készült Elégia című dráma főszerepe, a Martin Scorsese által rendezett, több Oscar-díjjal kitüntetett A leleményes Hugó. Az utóbbi években csaknem két tucat munkája volt, a Walking with the Enemy című, igaz történeten alapuló második világháborús drámában Horthy Miklós kormányzót alakította, a War Machine-ban Hamid Karzai afganisztáni elnököt, A végső hadművelet című történelmi drámában Adolf Eichmannt, a náci holokauszt fő szervezőjét formálta meg, A dzsungel könyve című Disney-produkcióban a párduc Bagirának kölcsönözte a hangját. A hírek szerint a katalán szürrealista festőről szóló új életrajzi alkotásban ő személyesíti meg Salvador Dalít.
Televíziós produkciókban is remekelt, 1989-ben elismerést aratott A gyilkosok köztünk vannak: A Simon Wiesenthal-történet főszerepében. Pályája során több Mózes történetét feldolgozó filmben is szerepet vállalt – Mózes (1995), Exodus: Istenek és királyok (2014), narrátora volt a Tízparancsolat című animációs alkotásnak -, és irodalmi művek tévés változatában is játszott (Bűn és bűnhődés, Alice Csodaországban).
A nagy Shakespeare-rajongó Kingsley a színpadhoz sem lett hűtlen: 1984-ben nagy elődjét, Edmund Keant alakította kirobbanó sikerrel a Broadwayn egy monodrámában, kedvenc szerepe a Hamlet.
A színészt II. Erzsébet királynő a színjátszásban nyújtott elévülhetetlen érdemeiért 2002-ben lovaggá ütötte, így kijár neki a Sir megszólítás, és ő ragaszkodik is ahhoz, hogy e három betűt kiírják neve elé. Oscar-díja mellett annak angol megfelelőjével, a brit Bafta-díjjal, Emmy-, Golden Globe- és Grammy-díjjal is büszkélkedhet, csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek Sétányát.
Fotó: independent.co.uk