Kilencven éve, 1927. május 25-én született Robert Ludlum amerikai író, aki 27 regényt írt, és mindegyik felkerült a New York Times bestseller-listájára, az ő művei alapján készültek a Jason Bourne-filmek.

MTI

Apja sikeres New York-i üzletember volt, gyermekkora anyagi biztonságban telt. Az egyetem elvégzése után húsz éven keresztül színészként és színházi producerként dolgozott, különösen mély hangja számos reklámban is hallható volt. Színészként csak kisebb szerepeket kapott, de producerként ő indította el Alan Alda színész karrierjét. Negyvennégy éves korában, 1971-ben jelentette meg első regényét, a Scarlatti-örökséget, amely rögtön az eladási listák élére került. A páratlan sikert még huszonhatszor sikerült megismételnie, műveit 40 országban, 32 nyelven, több mint 290 millió példányban adták ki, valamennyi megjelent magyarul is.

Később úgy vélekedett, hogy színházi gyakorlata segítette a cselekmény élvezetes bonyolításában. Művei bővelkednek a váratlan, sokak szerint a logikátlanság határait súroló fordulatokban. Az olvasó soha nem lehet biztos abban – kivéve persze a főhőst -, hogy ki áll a jó, ki a rossz oldalon, a szerepek többször is felcserélődnek. Gyakran és szívesen építette regényeit történelmi alakok és megtörtént események köré, mindig elmélyült, aprólékos kutatómunkával gyűjtött anyagot.

Az első laptól az utolsóig feszültséggel teli – és mind hosszabb és hosszabb – regényeiben szinte kivétel nélkül a kémkedés, a kormányzati korrupció és az egész emberiséget fenyegető veszély, egy világméretű összeesküvés körül forognak az események. Többek között témaválasztásának köszönheti, hogy – számos kollégájával ellentétben – nem maradt “kenyér” nélkül a hidegháború elmúltával sem. Noha regényei milliós példányszámban keltek el, a kritikusok nem rajongtak érte. 

Gyakran kárhoztatták stílusa miatt, melynek – az ítészek szerint – elviselhető elemeit pályatársaitól, Tom Clancytől és John Le Carrétól kölcsönözte, amit viszont kárhoztattak műveiben, azt a saját leleményének tulajdonították. Szövegei bővelkednek esetlen közhelyekben, nevetséges dialógusokban, dőlt betűkben és felkiáltójelekben, ennek ellenére még a kritikusok is egyhuzamban – hajnalig fennmaradva – olvasták el a később porig alázott könyveket. 

Ludlum amilyen nehezen vágott bele, olyan szenvedéllyel és töretlen optimizmussal művelte a regényírást. A rendkívül termékeny író harminc éven át átlagosan másfél évente jelentkezett új könyvvel, emellett még Jonathan Ryder és Michael Shepherd néven is publikált. Bár élete végén súlyos szívműtéten esett át, két évvel halála előtt tizenöt könyvről szóló szerződést írt alá kiadójával, amely regényenként négymillió dollárt fizetett neki. Ehhez járultak még a filmjogok, mert Hollywood is hamar felfigyelt rá. 

1988-ban készült el legismertebb regénye, A Fantom első filmváltozata, amelyben Richard Chamberlain alakította az amnéziás titkos ügynök, Jason Bourne szerepét. Az újabb változat 2002-ben Matt Damonnal a főszerepben készült el, és idővel egész sorozattá terebélyesedett, az ötödik részt tavaly mutatták be. Nálunk is vetítették az Osterman hétvégét, Michael Caine-nel a főszerepben, ez volt Sam Peckinpah utolsó rendezése.

Az írót 2001. március 12-én floridai otthonában érte végzetes szívroham. Esetében bizonyossá vált, hogy van élet a halál után: több csaknem befejezett regény maradt utána, amelyek a következő években egymás után jelentek meg.

Fotó: Alchetron