Ma ünnepli 55. születésnapját Brad Pitt, akinek karrierje több mint negyed százada töretlen. A hollywood-i sztár nem csak színészként sikeres, produkciós cége munkái között szerepelt a Tégla, a 12 év rabszolgaság és a Holdfény is, jelenleg pedig a Weinstein-botrányról szóló filmen dolgozik.

061.hu

William Bradley Pitt egy fuvarozó cég igazgatójának fiaként 1963. december 18-án született az Oklahoma állambeli Shawneeban. Édesanyja, Jane Etta középiskolai tanácsadóként dolgozott. Bradley testvéreivel Douggal és Julie Neallel nőtt fel szigorú baptista neveltetésben a Missouri államban lévő Springfieldben. A kis Brad, ha éppen nem sportolt vagy énekelt, akkor szabadidejét a templomban töltötte. Idővel, ahogy külleme is sejteni engedi, az ifjú Brad a tipikus amerikai srác filmbe illő életét élte: a gimi sportcsapata mellett a diákbizottság elnökeként is feltűnt, illetve az iskolai színjátszásban is kipróbálta magát. A középiskola elvégzése után a Missouri Egyetemre vették fel, ahol újságírást és reklámozást tanult. Amikor rájött, hogy valódi szerelme a színészkedés, elköltözött Hollywoodba, annak ellenére, hogy már csak egy karnyújtásnyira volt a diplomától. Félve szülei reakciójától azt mondta nekik, hogy Pasadenába ment az ottani Főiskolába. Kaliforniában színjátszó órákat vett, s közben olyan munkákat vállalt el, ahol többek között sztriptíztáncosnőket fuvarozott, pincérkedett, vagy óriáscsirke jelmezt viselt egy helyi éttermet reklámozva.

Az alkalmi munkák lehetővé tették számára, hogy színészképzőbe járjon. Végül a legendás Dallas című telenovellában tűnt fel egy rövidke szerepben, majd az alacsony költségvetésű 1989-es Kivégzős című thrillerben. 1991-ben azonban egy csapásra előlépett az ismeretlenségből, amikor jelentéktelen szerepei után megkapta J.D., a magányos vándor szerepét a Thelma és Louise-ban. A körülbelül 15 perces szerep nem pusztán 15 perces hírnevet hozott Brad számára és a szerepek lassan, de biztosan megtalálták őt.

A gyorsan jött népszerűségét később olyan filmekben kamatoztatta, mint a Robert Redford rendezte 1992-es Folyó szeli ketté, majd az 1994-es Szenvedélyek viharában. Mindkét szerepben egy szabadszellemű, erősakaratú lázadót játszott, de ez utóbbiban nagyobb lehetőséget kapott, hogy tovább fejlessze titokzatos karakterét. A film megjelenése után a People magazin megválasztotta a világ legszexisebb férfijának. Ez a cím ugyan behatárolta lehetőségeit, de Pittnek nem kellett sokáig izgulnia, a továbbiakban több lehetősége is adódott, hogy bemutassa a kiemelkedő tehetségét. Ezek után sorra követték a sikerfilmek, például az Interjú a vámpírral Tom Cruise és Antonio Banderas oldalán.

A kritikusok is elismerték tehetségét a Hetedik című thrillerben, melyben megismerte akkori kedvesét Gwyneth Paltrow-ot, aki 2 és fél évig volt a partnere. A 12 majom című sci-fiben nyújtott alakításáért már Oscarra és Golden Globe-díjrara is jelölték. Ez utóbbit meg is kapta. Ezt követően 1996-ban ügyvédként jelenik meg a Pokoli lecke című drámában és szerepel Harrison Forddal Az ördög maga thrillerben, ahol IRA terroristát játszik, és hogy alakítása hiteles legyen, a szerep kedvéért megtanulta az ír akcentust is. A Hét év Tibetben című filmjét azonban már botrányok övezték, Brad Pittet egy életre kitiltották Kínából. Azonban ez sem törte meg a sikerszériát, s folytatta a jobbnál jobb filmek készítését. 1999-ben az excentrikus és különc Tyler Durdenként kiemelkedő alakítást nyújtott a Harcosok klubja kultuszfilmben . 

Brad Pitt számára a 2000-res évek Guy Ritchie thrillerével, a Blöff című filmmel kezdődtek, majd egy évvel később megkapta Robert “Rusty” Ryan szerepét az Ocean´s filmek remakejének első felvonásában, amely az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi címet kapta. Mindkét film hatalmas kasszasiker volt. 2001-ben A mexikói című filmben Julia Roberts oldalán láthattuk, és még ugyanebben az évben Budapesten leforgatta a Kémjátszma című akció-thrillert. 2002-ben a jó barát, George Clooney első saját rendezésű filmjében, az Egy veszedelmes elme vallomásaiban vállalt egy kisebb szerepet. 2003-ban a Szindbád – A hét tenger legendája animációs filmben kölcsönözte a hangját a főkarakternek, Szinbádnak.

2004-ben Akhilleuszt formálta meg a Trója című történelmi drámában, mely egyúttal az egyik legnagyobb kasszasiker volt az évben. Szintén 2004-hez az Ocean´s Twelve – Eggyel nő a tét című film, melyben egy francia koronázási ékszert loptak el. 2005-ben John Smith-t alakította a Mr és Mrs Smith akciófilmben, egy évvel később pedig a Tégla producereként irányította többek között Leonardo DiCaprio, Matt Damon és Jack Nicholson munkáját. 2007-ben a Velencei Filmfesztivál díját érdemelte ki a Jesse James meggyilkolása a tettes a gyáva Robert Ford című filmjének köszönhetően. Szintén erre az évre datálható az Ocean´s Thirteen – A játszma folytatódik, melyben Al Pacino kaszinóját rabolták ki Oceanék, Brad Pitt ezúttal is főszerepet kapott. Ugyanebben az évben producere volt Angelina Jolie politikai drámájának, a Hatalmas szívnek.

2008-ban David Fincher fantasy romantikus drámájában játszott főszerepet, amely a Benjamin Button különös élete címet kapta. A film nagy sikert aratott, tizenhárom Oscar-díj jelölést kapott, azonban csak hármat ítélt meg az Akadémia. Brad Pitt-nek ez volt a második jelölése. 2009-ben Aldo Raine hadnagyot alakította Quentin Tarantino által rendezett Becstelen brigantyk című történelmi drámában, melyben egy hírhedt nácivadász alakulatot vezetett, akiknek az volt a célja, hogy minél több nácit öljenek meg. 2011-ben két filmje jelent meg, Az élet fája, mely három Oscar-jelölést érdemelt ki, és Brad Pitt a produceri teendőket is ellátta valamint Michael Lewis könyvéből készült Pénzcsináló. Utóbbi egy sportdráma, melyben Brad egy baseball managert alakított, és amely alakításért ismételten Oscar-díjra jelölték. Maga a film hat jelölést kapott, ám az Akadémia egyet sem ítélt meg. 2012-ben az Ölni kíméletesen thrillerben játszott főszerepet.

Három filmje is megjelent 2013-ban: a Z Világháború akció-horrorban egy ENSZ riportert alakított, aki az egész világon keresztülutazik versenyt futva az idővel, hogy megállítsa az embereket zombivá alakító járványt, A jogász thrillerben egy bünözőként láthattuk viszont és a 12 év rabszolgaság drámában pedig egy kanadai asztalost játszott. 2014-ben a Harag című második világháborús tank drámában egy harcedzett őrmestert alakított, aki Fury nevű Sherman tankjával és annak 5 fős legénységével egy halálos küldetésre indult az ellenséges vonalak mögé, a náci Németország szívébe.

2015-ben felesége oldalán játszott annak harmadik rendezésében, A tengernél című romantikus drámában, melynek forgatkönyvét is Angelina Jolie írta. A 2005-ös Mr. & Mrs. Smith óta ez volt az első közös munkájuk. Ugyanebben az évben láthattuk A nagy dobás című életrajzi vígjáték-drámában, melynek egyben producere is volt. A film kritikailag és nézőszámot tekintve is sikeres lett, 102 millió dolláros világbevételt hozott, és öt Oscar-díjra jelölték, melyből a 2016-os gálán végül a legjobb adaptált forgatókönyvnek járót vehette át. 2016 őszén került bemutatásra a Szövetségesek című, a II. világháború idején játszódó romantikus thriller, melyben Marion Cotillard volt a partnere. 2017-ben a Netflix szatírikus vígjátékában, a War Machine-ban szinte fehérre szőkített hajjal tűnt fel, majd a  The Jim Jefferies Show öt epizódjában láthattuk. 2019-ben az  Ad Astra című sci-fiben szerepel majd, emellett a World War Z 2. részében ismét Gerry Lane szerepében láthatjuk; bár a film előkészületei még el sem kezdődtek, a hivatalos bejelentés már megtörtént.

Brad Pitt magánéletével mindig bőven szolgáltatott témát a bulvársajtó számára. 1990-ben a Too Young to die? című film munkálatai alatt összejött Juliette Lewis színésznővel, kettejük között tíz év a korkülönbség, amikor összejöttek, Juliette még csak 16 éves volt, Brad pedig 26. Gwyneth Paltrow-val a Hetedik című film forgatásai alatt ismerkedtek meg, majd később egy párt is alkottak, 1996. december 20-án Brad megkérte a színésznő kezét, ám az esküvő elmaradt. Jennifer Aniston-nal egy vakrandi keretében ismerkedtek meg, amelyet az ügynökük szervezett meg, hamar egymásra találtak, és 2000. július 29-én összekötötték az életüket. Házasságuk tündérmeseként indult, ám 5 év együttélés után mégis elváltak. Brad ekkor már Jon Voight lánya, Angelina Jolie partnere volt, akivel a Mr. és Mrs. Smith forgatásán ismerkedett meg. A pár azóta is boldogan él, hat gyereket nevelnek együtt. Maddoxot, Zaharát és Paxot adoptálták, kislányuk, Shiloh 2006-ban látta meg a napvilágot, ikreik, Vivienne Marcheline és Knox Leon pedig 2009-ben születtek. 2012 április 12.-én bejelentették eljegyzésüket. Két évvel később, 2014. augusztus 23.-án a dél-franciaországi Chateau Miraval városában szűk családi és baráti körben házasságot kötöttek. Az esküvőn természetesen mind a hat gyermekük jelen volt, a Angelina két legidősebb fia, Maddox és Pax oldalán sétált az oltárhoz. Zahara és Vivienne lányuk virágszirmokat szórtak, míg Shiloh és Knox a gyűrűket vitte. 2016-ban robbant a hír, hogy a sztárpár elválik.

Brad Pitt produkciós cége, a Plan B jelenleg a Weinstein-ügyről szóló filmen dolgozik, amely a The New York Timesban októberben megjelent tényfeltáró riport nyomán készül.