Április 15-én ünnepli hatvanadik születésnapját Emma Thompson kétszeres Oscar-, valamint Emmy-, BAFTA- és Golden Globe-díjas angol filmszínésznő.

MTI

Londoni színészcsaládba született, apja Eric Thompson színész, akitől humorát, szavakkal való mesteri bánásmódját és a kitartó munka iránti szeretetét örökölte. Anyja Phyllida Law híres skót színésznő, vele később számos tévésorozatban és filmben is szerepelt. Húga, Sophie szintén a színészelődök nyomdokába lépett. A középiskola után a Cambridge-i Egyetem angol irodalom szakára járt. Tagja, később elnökhelyettese lett az egyetem híres Footlights Groupjának, amely revü és kabaréműsorok színrevitelével vált ismertté. Társaival – Stephen Fry, Hugh Laurie és Tony Slattery – a későbbiekben is többször szerepelt együtt. 1980-ban diplomázott, pályafutása a szórakoztatóiparban indult, majd tévésorozatokban tűnt fel. Az első komolyabb elismerését a londoni West End felújított musicalje, a Me and My Girl főszerepéért kapta 1985-ben. A következő évben a Fortunes of War című sorozathoz szerződött, ahol partnere Kenneth Branagh lett. A munkakapcsolatból szerelem szövődött, 1989-ben összeházasodtak. A következő években fontos szerepet kapott színész-rendező férje filmjeiben (V. Henrik, Meghalsz újra, Szilveszteri durranások, Sok hűhó semmiért), és gyakran lépett fel a férje által alapított Renaissance Theatre-ben is.

Filmes pályája csúcsára James Ivory műveiben játszott szerepeivel jutott. Az 1992-ben forgatott Szellem a házban meghozta számára a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat, a Golden Globe-ot, a BAFTA-t és az “olasz Oscart”, a David di Donatello-díjat; ez utóbbit a Kazuo Ishiguro regényéből készült Napok romjaiban nyújtott alakításáért is átvehette 1994-ben. Miss Kenton megformálását a Premier Magazin minden idők legjobb száz alakítása közé választotta 2006-ban.

A világhír 1995-ben újra szárnyra kapta, ekkor ismét, immár másodszor, övé lett a sokak által hőn áhított Oscar-szobor az Értelem és érzelem forgatókönyvéért, amelyen öt éven át dolgozott. Munkájáért Golden Globe-díjat is nyert a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában. Színészi teljesítményéért is megjutalmazták, az Értelem és érzelemben játszott főszerepéért BAFTA-díjat kapott. Ő az egyetlen, aki az Oscar-díjat forgatókönyvíróként és színészként is átvehette. Forgatókönyvíróként jegyzi a Fekete angyal (2001) és a Nanny McPhee – A varázsdada (2005) című filmeket is, mindkettőben színészként is feltűnt. 2002 egyik legnagyobb sikere az Igazából szerelem című romantikus komédiája, amelyben mások mellett Alan Rickman, Hugh Grant, Colin Firth, Keira Knightley és Liam Neeson voltak a partnerei.

Alakításai változatosak, a palettán a drámáktól kezdve vígjátékokon át a gyerekfilmekig sok minden szerepel, így a világhírű Harry Potter és az azkabani fogoly (2004), valamint a Harry Potter és a Főnix Rendje (2007). 2008-ban az Utolsó látogatás című drámában és a Szerelem második látásra című romantikus alkotásban láthatta a közönség, majd egy évvel később újabb vígjátékkal, a Rockhajóval lepte meg a mozilátogatókat. 2013-ban Tom Hanksszel a Banks úr megmentése című filmben tündökölt, amely Walt Disney és P. L. Travers találkozásáról, valamint a Mary Poppins című film születéséről szól. A kritikusok által szirupos giccsnek minősített filmet Thompson fergeteges játéka mentette meg.

Az utóbbi időben főként vígjátékokban vállalt szerepet. 2015-ben Bradley Cooperrel Az ételművészben, 2016-ban Renée Zellwegerrel a Bridget Jones babát vár című filmben aratott közönségsikert. 2017-ben A szépség és a szörnyeteg élőszereplős filmváltozatában Mrs. Potts bőrébe bújt. Ugyanebben az évben a cannes-i filmfesztiválon mutatták be a The Meyerowitz Stories (New and Selected) című vígjátékot, amelyben Adam Sandler és Dustin Hoffman oldalán jelent meg. A The Children Act című drámában Stanley Tuccival játszott, majd 2018-ban Rowan Atkinson kémvígjátékának harmadik epizódjában, a Johnny English újra lecsapban a miniszterelnök-asszonyt alakította. Nemrég került a mozikba A hiányzó láncszem című rajzfilm, melyben Yeti Eldernek kölcsönözte a hangját. Szintén az idén érkezik a filmszínházakba a Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül című sci-fi vígjáték újabb része, amelyben ismét magára ölti O ügynök jelmezét.

1995-ben elvált férjétől. 1996 óta Greg Wise brit színész a partnere, akivel az Értelem és érzelem forgatásán ismerkedtek össze, közös kislányuk 1999-ben született. 2003-ban férjével informálisan örökbe fogadták a ruandai származású, ma már emberjogi ügyvédként dolgozó Tindyebwa Agabát, akinek apja AIDS-ben halt meg, anyját és húgát pedig az 1994-es ruandai mészárlás után eltűntnek nyilvánították. Emma Thompson harcos környezetvédő és aktivista. Támogatja a Greenpeace-t, Elton John AIDS Alapítványát, emellett lelkes nőjogi aktivista. A Skydance készülő Luck című animációs filmjében azért mondta le a szereplést, mert a korábban helyteleníthető szexuális viselkedéssel vádolt John Lasseter vette át a stúdió vezetését.

Számos kitüntetése mellett csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek Sétányát. 2018-ban a lovagi cím női megfelelőjének számító, a Dame előnév viselésére feljogosító elismeréssel, a Brit Birodalom Rendjével tüntették ki.

Fotók: ContextUs, Stylist, Parade, Getty