Március 19-én lesz hetvenéves Glenn Close Golden Globe-, Emmy- és Tony-díjas amerikai színésznő, aki nemcsak a filmvásznon, hanem televíziós és színpadi szerepeiben is maradandó alakításokat nyújt. 

MTI

A Connecticut állambeli Greenwichben született 1947-ben. Nagyapja híres természettudós volt, orvos apja Belga-Kongóban nyitott kórházat. Így gyerekkorát az afrikai kontinensen töltötte, majd tinédzserként egy szigorú svájci internátusban nevelkedett. A visszahúzódó kamaszlány Amerikába hazatérve egy folkegyüttes énekesnője lett, hozzá is ment a gitároshoz, de nemsokára férjét is, az együttest is otthagyva beiratkozott az egyetem dráma és antropológia szakára. A Broadway színpadain töltött hat év és két tévéfilm után 1982-ben kapta meg első főszerepét a Garp szerint a világ című filmben. Bár ő inkább a feleség szeretett volna lenni, végül a nála csak négy évvel idősebb Robin Williams anyjának szerepét osztották rá, alakításáért a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjra jelölték.

A következő két évben is ott izgulhatott a gálán, A nagy borzongás, illetve Az őstehetség című filmek miatt. Ezután a Kicsorbult tőr című krimiben a gyilkossággal gyanúsított Jeff Bridges védőjét játszotta, aki szerelmi kapcsolatba bonyolódik ügyfelével. Andie MacDowellt is ő szinkronizálta egy Tarzan-filmben, a modellből lett színésznőnek ugyanis akkoriban erős déli akcentusa volt. Az igazi kiugrást 1987 hozta meg számára: a Végzetes vonzerő című erotikus thrillerben egy bosszúálló nőt formált meg, aki nem hajlandó beletörődni abba, hogy az egyéjszakás kaland után családos partnere (Michael Douglas) már nem akar semmit tőle. A producerek nem találták elég “szenvedélyesnek”, és csak azután keresték meg, hogy Debra Winger, Barbara Hershey, Miranda Richardson és Sharon Stone is nemet mondott.

Fotó: ABC news

Close nem a karakter megszállottságát domborította ki, hanem azt, hogyan épül le a rögeszme rabjává vált személyiség, jutalma újabb Oscar-jelölés lett, ezúttal a legjobb színésznő kategóriában. A következő évben is nominálták a Veszedelmes viszonyok unatkozó, gonosz, saját és környezete életét is romba döntő, intrikus Merteuil márkinőjének megformálásáért. Az erős mezőnyben ötödször is szobrocska nélkül távozott. Ezért mondta némi öngúnnyal: “Sokan kevernek össze Meryl Streeppel, de sajnos soha nem az Oscar-díjátadón.”

Kiválóan alakít öntudatos, erős asszonyokat, de ördögien gonosz nőket is, ahogy tette Szörnyella de Frászként a 101 kiskutya című családi filmben és folytatásában. A legnagyobb rendezőkkel dolgozott együtt: Zeffirelli Hamletjében a körszakállas, szőkére festett (tőle mindössze kilenc évvel fiatalabb) Mel Gibson anyját alakította. Kisebb szerepet játszott a Spielberg rendezte Hookban, A cuki hagyatékában Robert Altman instruálta, és az Isabel Allende regényéből Bille August rendezésében készült parádés szereposztású, több nemzedék történetét elmesélő Kísértetházban is szerepelt.

Az elnök különgépe című akciófilmben ő volt az amerikai alelnök (a felkérésre állítólag csak Bill Clinton akkori elnök unszolására mondott igent), a Ha hallgattál volna című drámában egy leszbikus ezredes bőrébe bújt, majd két vígjátékot forgatott (Válás francia módra, Stepfordi feleségek). Saját bevallása szerint a magánéletben normális, a filmvásznon azonban őrült és meggondolatlan dolgokat is művelhet. Magyar művészekkel is dolgozott: főszereplője volt Szabó István Találkozás Vénusszal című, a zenészvilágban játszódó filmjének, a Koltai Lajos által rendezett Estében a női főszereplő egyik kérőjének édesanyját alakította.

Társproducere és forgatókönyvírója is volt a 19. századi Írországban játszódó Albert Nobbs című alkotásnak. Ebben olyan nőt alakított, aki szembeszáll a férfiak uralta társadalommal, és megpróbál munkához jutni; jutalma 2011-ben a hatodik Oscar-jelölés lett. A nézők a tévé képernyőjéről is ismerhetik az arcát: 2005-ben Az oroszlán télen című tévéfilmért Arany Glóbusz-díjat vehetett át, több sorozatban is emlékezetes alakítást nyújtott: Kemény zsaruk, A hatalom hálójában, az utóbbi széria manipulatív ügyvédnőjeként Emmy- és Golden Globe-díjat is kapott, hangját adta A Simpson családnak. A színésznőt három alkalommal nevezték Grammy-díjra, s jelenleg is több mozifilmje áll bemutató előtt. 2009 óta csillaga díszíti a Hírességek sétányát.

Sikeres színházi pályafutást is maga mögött tudhat, több alkalommal is elnyerte a színházi Oscarnak nevezett Tony-díjat, a prózai szerepek mellett 1995-ben Andrew Lloyd Webber Alkony sugárút című musicaljében is díjazták. 2014-ben a Broadwayn a Kényes egyensúly című Albee-dráma felújításában játszott főszerepet. Londonban is színpadra lépett, 2002-ben a Royal National Theatre A vágy villamosa című előadásában volt látható (Blanche szerepét New Yorkban is nagy sikerrel játszotta), tavaly a West Enden lépett fel az Alkony sugárútban, jelenleg a darab Broadway-felújításában szerepel.

A színésznő többször emelte fel a szavát a kisebbségek érdekében. A New York Mets baseball csapatának rajongója, mérkőzéseik előtt több alkalommal is ő énekelte az amerikai himnuszt. Nagy természet- és állatbarát hírében áll, utóbbi témában blogot is vezet, az énekesek közül Madonna, a színészek közül Katharine Hepburn a kedvence. Legkedvesebb filmjei között a Ne bántsátok a feketerigót és az Egy ember az örökkévalóságnak című, a hatvanas években készült alkotásokat tartja számon.

Kép: Huffinton Post