Április 6-án lesz ötvenéves Kovács Ákos Kossuth-díjas énekes-előadóművész. 

MTI

Budapesti jogászcsaládban született, a közgazdaságtudományi egyetemen 1992-ben végzett külgazdaság szakon. 1987-ben a Csillag születik című tehetségkutatóra alakította meg Hauber Zsolttal és Menczel Gáborral a Bonanza Banzai nevű zenekart, amelyben az éneklés mellett dalszövegíróként és zeneszerzőként is dolgozott. A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége által alapított Arany Zsiráf-díjak első átadásakor három kategóriában is nyertek (Az év koncertje, Az év popzenekara és Az év poplemeze). Ákos 1993-tól szólókarrierbe kezdett. Első önálló albuma, a Karcolat, smelynek nemcsak zeneszerzője és szövegírója, hanem producere és kiadója is volt, aranylemez lett. Az angol nyelvű változat So Much Larger címen jelent meg és abban az évben a U2 előtt léphetett fel a Népstadionban. 

Szinte évente jelentetett meg új nagylemezt. Első koncertalbuma, az Élő dalok 1996-ban, első remixalbuma, az ÚjRaMIX a következő évben, első válogatáslemeze, az Ismerj fel 1999-ben jelent meg. Eddig huszonegy magyar nyelvű és hat angol albumot készített. Az éneklés mellett gitáron, basszusgitáron, szintetizátoron és dobon játszik. Számos országjáró turnéja volt, fesztiválok rendszeres fellépője, az összes jelentős hazai koncertszínpadon megfordult már. Fellépett Londonban, Groningenben, Barcelonában, Moszkvában, Rómában, Párizsban, Amszterdamban, Erdélyben, Felvidéken és Brüsszelben is. Eszenyi Enikő felkérésére 1995-ben zenét írt Bertolt Brecht Baal című darabjához a Vígszínházban, 1998-ban a Madách Színházban az Oliver! című musical egyik főszerepét játszotta.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A következő évben elkészítette a Tarzan című Disney-film Phil Collins-dalainak magyar fordítását és Leslie Mandoki müncheni stúdiójában énekelte a számokat lemezre. Az ExperiDance társulat Revans című táncprodukciójában 2003-ban a Nemzeti Színházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon többször élőben énekelte a finálédalt, amelynek szövegét is ő írta. Ákos 2002-ben a budapesti Terror Háza Múzeum, 2006-ban a hódmezővásárhelyi Emlékpont múzeum kiállításához szerzett tárlatvezető zenét, 2013-ban a megújuló közmédia rádióinak komponált és rögzített adóazonosító zenéket. A sokoldalú zenész maga rendezi videoklipjeit, filmleveleket írt egy mozimagazinba, filmes kurzust tartott az ELTE-n.

A Nagy Könyv című televíziós akcióban az 1984 című Orwell-regényt népszerűsítő kisfilm narrátora, főszereplője és zeneszerzője volt. Irodalmi felolvasó esteken lép fel, verseket ír, eddig öt kötete látott napvilágot, 2001-ben jelent meg A hét parancsszó című hangjátéka, amelyet saját verseiből készített Kaszás Attilával és Balázsovits Edittel. 2008-ban Krúdy Gyula novelláiból készített hangoskönyvet, a Kaland a régi királlyal című kiadványhoz maga válogatta az írásokat. A hangfelvételt Szigethy Gábor irodalomtörténész rendezte, akivel rendszeresen tart Krúdy-estet, egyebek mellett az Andante Borpatikában, amelyet 2005-ben harmadmagával hozott létre. 2017-ben jelent meg Arany János verseiből készített Arany-hangoskönyve, amelynek színpadi változatát a Nemzeti Színházban mutatta be. Saját stúdiójában dolgozik, saját produkciós, menedzsment és zeneműkiadó cége van.

Munkásságát számos díjjal ismerték el: többszörös Arany Zsiráf- és Fonogram-díjas, 1994-ben megkapta a Huszka Jenő-díjat, , 1999-ben és 2004-ben az eMeRTon-díjat, 2004-ben az Artisjus-díjat. 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2006-ban a Polgári Magyarországért díjjal tüntették ki. 2008-ban a VIVA Comet A magyar könnyűzenéért életműdíját, 2011-ben a Budapestért díjat vehette át. 2012-ben Kossuth-díjat kapott “stílusteremtő zeneszerzői, előadóművészi tevékenységéért, az igényes pop-rock magyarországi térnyeréséhez való tevőleges hozzájárulásáért, műfajgazdag és sokoldalú, a zene, a próza, a vers és a színház világában egyaránt maradandót alkotó, nagy népszerűségnek örvendő művészi munkássága elismeréseként”. 2015-ben Józsefváros díszpolgára lett, 2016-ban elnyerte a közmédia Petőfi Zenei Díját Az év koncertje kategóriában. Ákos ötvenedik születésnapját és pályafutásának harmincadik évfordulóját – egy év koncertszünet után – Ákos 50 című jubileumi koncertsorozattal ünnepli, amely a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében április 7-én dupla fellépéssel indul a Müpában.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula