Március 20-án lesz hatvanéves Spike Lee tiszteletbeli Oscar-díjas amerikai filmrendező, producer, az afroamerikai közösség legismertebb filmes alakja. 

MTI

Shelton Jackson Lee Atlantában született, de a család hamarosan Brooklynba költözött. Anyja művészetet és afroamerikai irodalmat tanított, apja dzsessz-zenész volt. A Spike becenevet kiskorában kapta anyjától, aki a film iránti rajongást is beleoltotta, mert válása után a fiát vitte magával kísérőként minden mozielőadásra. Tömegkommunikációból szerzett diplomát az afroamerikai diákok számára létrehozott Clark Atlanta Egyetemen, második diplomáját a New York-i Egyetem művészeti karán kapta meg film- és televíziószakon, az intézménybe később tanárként is visszatért. Első filmjét főiskolásként forgatta, a Joe’s Bed-Stuy Barbershop: We Cut Heads volt az első diákfilm, amelyet a Lincoln Center új filmesek fesztiválján levetítettek, és diák Oscar-díjjal jutalmazták.

Első mozifilmjét, egy romantikus vígjátékot 1985-ben készítette Nola Darling (She’s Gotta Have It) címmel, a főszerepet is ő játszotta. A bemutatóra a Cannes-i Filmfesztiválon került sor, műve később elnyerte az elsőfilmesek rangos díját, az Independent Spirit Awardot. 1989-ben a Szemet szemért című filmjéért már igazi Oscar-díjra jelölték a legjobb forgatókönyv kategóriában. Máig ez a legismertebb és legelismertebb filmje, sokan vélekednek úgy, hogy ezzel kezdődött az új amerikai fekete film. Műve a legjobb film díjára is esélyes volt, de azt a Miss Daisy sofőrje nyerte meg, amelyről Lee azt nyilatkozta, hogy jobban fájtak kínos sztereotípiái, mint az, hogy nem az ő nevét olvasták fel.

Az Amerikai Filmakadémia és Lee közötti feszültség az évek folyamán csak erősödött. Következő filmjei: az 1990-ben készült Mo’Better Blues című dráma, az 1991-es Dzsungelláz, a muzulmán fekete vezető életét és halálát feldolgozó Malcolm X 1992-ben, és a 2002-es Utolsó éjjel rangos filmfesztiválokon arattak sikert, de csak a Malcolm X keltette fel az Akadémia érdeklődését, Denzel Washingtont a legjobb férfi főszereplő kategóriában Oscar-díjra jelöljék. Négy kislány című dokumentumfilmjében az Alabama állambeli Birminghamben 1963. szeptember 15-én történt bombamerényletet -melynek négy fekete lány esett áldozatául – dolgozta fel.

Alkotását 1997-ben Oscar-díjra jelölték. Másik híres dokumentumfilmje, a Rekviem a hurrikánról a New Orleans városára 2005 nyarán lesújtó Katrina szélvihar következményeit dolgozta fel, elkészítésére azért szánta el magát, mert a katasztrófa sújtotta város lakosságának kétharmada afroamerikai. Filmjében azt kutatta, vajon megelőzhető lett volna-e a pusztítás, és milyen felelősség terheli a hivatalos szerveket az események miatt. Az eredeti cím (When The Levees Broke – Amikor átszakad a gát) utalás egy híres blues-dalra is, amelyet 1929-ben a Mississippi árvize ihletett, és amelyet később a Led Zeppelin is feldolgozott.

Lee nagy sikere volt 2006-ban a Belső ember című bűnügyi dráma, kirándulás a kommersz filmek világába, ismét Denzel Washingtonnal a főszerepben. 2013-ban forgatta a dél-koreai Park Csan-Vuk Oldboy (2003) című thrillerének remake-jét, a görög sorsdrámákat idéző, kíméletlenül erőszakos film főhősének szerepére fehér színészt, Josh Brolint kérte fel. Az Amerikai Filmakadémia 2015-ben jelentette be, hogy Spike Lee életműve elismeréseként tiszteletbeli Oscar-díjat kap. Az intézményhez fűződő viszonya ettől nem sokat javult, a fekete öntudat híres szószólójaként számon tartott rendező a következő évben – Michael Moore filmrendező, valamint a színész házaspár Will Smith és Jada Pinkett Smith és mások társaságában – bojkottot hirdetett az Oscar-gála ellen a kisebbségek rendszeres mellőzése miatt. Bizonyítékként azt hozta fel, hogy a Filmakadémia két éven keresztül csak fehéreket jelölt a négy színészkategóriában.

Pályája során sikeres televíziós reklámokat is rendezett, a legismertebb közülük Michael Jordan Nike Airje, valamint a Converse, a Jaguar és a Taco Bell hirdetései. Legújabb dokumentumfilmje a popsztár Michael Jackson életútját kíséri végig a kezdetektől, a Jackson 5 együttestől az Off the Wall című szólóalbuma megjelenéséig. Magánéletét nem övezik botrányok, több mint húsz éve a jogász végzettségű Tonya Lewis a felesége. Az Oscar-gálán tiszteletbeli díjának átvételekor mondott köszönőbeszédében úgy fogalmazott: pályáját Tonya előtti és Tonya utáni időszakra osztja. A házaspárnak két gyermeke született.

Kép: Black Like Moi