Tizenhét év szünet után jövőre – egyetlen önálló koncert erejéig – újra színpadra áll az idén decemberben 25 éves, kultikus hazai doom metal banda, a Mood.

061.hu

A hazai  szcéna alapvető és nemzetközileg is (el)ismert zenekara nyolcéves pályafutása alatt négy nagylemezt jelentetett meg, legutóbbi, a The Fourth Ride of Doomanoids 2001-ben, a Hammer Records gondozásában látott napvilágot. A sort az utolsó koncertről kiadott hivatalos bootleg DVD, a The Last Ride Of Doomanoids zárta, a tagok a Magma Rise, Stereochrist és Wall of Sleep zenekarokban vitték tovább a banda szellemiségét – olvasható a metalbanda közleményében.

“Az elmúlt 16 évben már jó néhányszor felmerült annak az ötlete, hogy jöjjünk össze, leginkább mások szorgalmazták. Volt, hogy egészen közel jutottunk a megvalósításhoz, de aztán mégsem realizálódott. Most viszont, azzal, hogy december 18-án lesz 25 éve annak, hogy a Mood megalakult, úgy gondoltuk, hogy ez megfelelő alkalom arra, hogy tisztelettel emlékezzünk meg az elhunytról, és legalább a tetszhalál állapotába hozzuk vissza, egy időre. Így aztán 17 év után, jövő év elején színpadra áll a Mood. Egyetlen önálló hazai koncertről van szó, amennyiben viszont olyan lehetőség adódna, elsősorban külföldön, amely annak idején, mivel nem léteztek még tematikus fesztiválok, nem is merülhetett fel még lehetőségként sem a zenekar számára, azzal természetesen élni szeretnénk. Néhány hónapot szánunk erre, azután lezárul a történet, ez a terv. Nagy örömmel térünk vissza… egy időre. Raise the flag of doom high!”

– írják. A január 4-i koncert alkalmából újra elérhetőek lesznek a Mood-albumok, a Barba Negra-buliról pedig koncertfelvétel is készül. Az együttes Facebook-oldala ITT, a koncert FB-eseménye pedig ITT található, jegyeket ITT lehet rendelni.