A Nemzet Színésze közel két év kihagyás után vállalt színészi munkát, a nézők azonban csak a hangját hallhatják.

061.hu

Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyászky Attila nemrég azzal a kéréssel keresték fel a kétszeres Kossuth-díjas színésznőt, hogy játssza el Faulkner Míg fekszem kiterítve című művének színpadi változatában az édesanyát – írja a Bors.

A történet szerint az anyának egy kívánsága van öt fiához, hogy együtt vigyék ki a koporsóját a sírjához, ha meghal. A dolog pikantériája, hogy Törőcsik csak hangban lesz jelen a színpadon.

“Még nem készítették el velem a felvételt, de beszéltünk róla a fiúkkal. Nagyon szeretem őket és nagyon tetszik a megkeresés. Ha akkor olyan állapotban vagyok, akkor megcsinálom, de ezt csak később tu­dom biztosan megmondani”– mondta szűkszavúan a színésznő a lapnak.

Az előadást a tervek szerint a Sztalker Csoport virtuális társulata az Ördögkatlan Fesztiválon, majd augusztus 9-én a Szentendrei Teátrumban mutatja be.