Harvey Weinstein bukott hollywoodi filmmogul ügyvédje arra kérte az illetékes New York-i bíróságot, hogy ejtsék az ügyfele ellen szexuális bűncselekmények miatt emelt vádakat. Benjamin Brafman pénteken benyújtott 159 oldalas beadványában egyebek között tucatnyi intim e-mailre hívta fel a figyelmet, amelyet ügyfele és az egyik áldozat váltott egymással.

MTI

Harvey Weintein határozottan tagadja, hogy részt vett volna bárkivel nem közös megegyezésen alapuló nemi aktusban, különösen az ügyben érintett három vádlóval. A kérdéses vádiratot Weinstein ellen még a tárgyalás előtti szakaszban ejteni kell, mivel jogilag erőtlen – írta az Egyesült Államok egyik leghíresebb védőügyvédje, aki 2011-ben Dominique Strauss-Khant képviselte egy hasonló bírósági ügyben New Yorkban, elérve a volt IMF-vezér felmentését.

Brafman beadványában mintegy 40 e-mailt idézett, amelyeket a vádlott és egyik vádlója váltottak hetekkel, hónapokkal, sőt évekkel az állítólagos 2013-ban történt nemi erőszak után, és amelyek szerinte “meleg, baráti viszonyt tükröznek” a felek között. “Szeretlek téged, mindig szerettelek, de gyűlölöm, hogy úgy érzem magam mint egy egyéjszakás kaland áldozata” – írta a nő Weinsteinnek 2017 februárjában. Az üzenetek az ügyvéd szerint arról is árulkodnak, hogy a nő tíz éven át volt jó viszonyban Harvey Weinsteinnel.

A bukott filmmogul ellen három nő sérelmére elkövetett szexuális ragadozóként elkövetett erőszak, szexuális zaklatás, erőszakos nemi közösülés, szexuális bántalmazás, miatt emelt vádat a manhattani ügyészség. A 66 éves filmproducer május 25-én feladta magát a New Yorki rendőrségen. Még aznap egymillió dollár óvadék ellenében szabadon engedték, de elektronikus nyomkövetőt kell viselnie és nem hagyhatja el New York és Connecticut államot.

Ha bírósági tárgyaláson az esküdtszék Weinsteint bűnösnek találja, akár életfogytiglan tartó börtönbüntetést is kiszabhatnak rá, ha “szexuális ragadozóként elkövetett erőszakban” bűnösnek találják, ez a legsúlyosabb vád ellene.