Május 25-én tartjuk az eltűnt gyermekek világnapját. A WellHello Retúrjegy című új számával és a dalhoz készült lyric videóval hívja fel a figyelmet  a problémára, és emlékezik meg a hazavárt fiatalokról és hozzátartozóikról. 

061.hu

A nemrég megjelent Város szemei után a duó egy új, tőlük szokatlanul komoly témával foglalkozik a tegnap megjelent Retúrjegy című dalukban, amely a nyoma veszett gyermekek és családtagjaik sorstragédiáját dolgozza fel. A szám szövegét Fluor írta, a zenét Diaz szerezte és hangszerelte, a refrén dallammenetét Szakács Gergely közreműködésével alkották. A Retúrjegy egyes részeit a Vass Lajos Kamarakórus segítségével rögzítették a Magyar Rádió 8-as stúdiójában. Diaz így nyilatkozott a közös munkáról: „Fantasztikus érzés volt hallani, ahogy a kórus ereje megsokszorozza a refrén hatását. Ez volt az első alkalom a WellHello történetében, hogy egy énekkarral dolgozhattam együtt, és nagyszerűen sikerült a munka. Írtam már érzelmes dalokat, de a Retúrjegy  mindegyiknél nagyobb hatással van rám.”

Fluorban is mély nyomott hagyott a dal. Amszterdamban, a kirakatban táncoló örömlányokat látva gondolkozott el az egyes életutakon:  „Kétlem, hogy bárki azt rajzolná a gyermekkori foglalkoztató füzetébe, hogy prostituált szeretne lenni, ha felnő. Az eltűnt gyerekek nagy része intézetből szökik meg, majd kerül ki papírok, segítség és jövőkép nélkül külföldre.”A számhoz készülő videoklip koncepciója is eltért a véglegesről: „A lyric videóban eredetileg eltűnt fiatalkorúak, kiskorúak lettek volna, de ez jogilag nem engedélyezett. Azért így is bízunk benne, hogy ha mást nem, kis érzelmi támaszt tudunk nyújtani a dallal és legalább annyit fog jelenteni a közönségnek, mint nekünk. A szám többek között a június 3-ai Budapest Parkos szezonnyitó koncerten is hallható lesz majd, ahol a kamarakórus is fellép az együttessel.