December 16-a van, ma lenne 135 éves Kodály Zoltán. A zeneszerző és népdalgyűjtő emlékére 2017-ben Kodály-emlékévet tartanak. A róla szóló könyveket, feljegyzéseket olvasva sokszor találkozunk azzal a megállapítással, hogy Kodály igazán különleges ember volt, sokan hasonlítják a Zeneakadémiát alapító Liszt Ferenchez, nagy formátumú személyiségként említik. Valóban, a nagy elődhöz hasonlóan Kodály is évtizedeken át dolgozott azért, hogy magasabb szintre emelje, és elterjessze a jó és színvonalas zenét, közben támogatta a fiatal tehetségeket és segített, akin csak tudott. Azok a zenészek, akik fiatal korukban még tőle tanulhattak a mai napig legendákat mesélnek Kodály tudásáról, emberségéről és pedagógiai érzékéről. De vajon van még, amit nem tudunk Kodályról? Összegyűjtöttünk tíz érdekességet, szemezgessenek közülük.
L.T. – 061.hu
Mindennek Schneider Fáni az elindítója
Az indíttatást az új nevelési rendszer megalkotásához állítólag – a Kodály által többször is felidézett anekdota szerint – egy „megrázó zenei élmény” adta 1925-ben: „A zenei kultúra politikáért részben a szakzenészek felelősek, mert mindenkor az õ meghallgatásukkal intézték. Hogy a szakzenészeknek mennyire nincs fogalmuk az iskola zenei életéről és szükségletéről, a magam esetével bizonyíthatom. Egy ideig é n is a szakzenészek rendes életét éltem, azaz semmit sem törődtem az iskolával, abban a hiszemben, hogy ott minden rendben van, tesznek, amit tehetnek, s akinek nincs hallása, az a zene számára úgyis elvezett. Ebből az illúzióból egy véletlen eset rázott föl. Egy szép tavaszi nap a budai hegyekben egy kiránduló lánycsapatra akadtam. Daloltak, s én megálltam egy félórára, és a bokrok közül hallgattam őket. Attól, amit daloltak, egyre jobban elszörnyedtem, csak annyit mondok, hogy a műsoruk koronája – a Schneider Fáni de azt mondta kezdetű dal volt. Megtudtam, hogy egy pesti tanítóképző növendékei, s hirtelen megláttam, hogy a jövő nemzedék nevelői és anyái az analfabétaságánál is rosszabb, teljes zenei züllöttségben nőnek felé. Ma hálásan gondolok Schneider Fánira, mert az kényszerített, hogy gondolkodjam, mit kellene tenni.” – mesélte egyszer Kodály Zoltán.
Nemzetközi kézjegyek
Sokan a szolmizálást, a hangok „elmutogatását” gondolják a Kodály-módszer lényegének. S bár maga, a pedagógiai nevelés ennél sokkal többet jelent, tény, hogy újdonságot hozott a zenei életbe. A relatív szolmizálás egy olyan módszer, amelynek segítségével bármilyen hangrendben írt darabok kottái könnyen és biztonsággal válnak elolvashatóvá. Az angol elemekkel is rendelkező rendszer lényege, hogy egy alaphangsort állít fel, amely bármilyen dúr vagy moll darabot szolmizálhatóvá, ezáltal tisztán és biztonsággal visszaadhatóvá tesz. Ez az alaphangsor nem más, mint a mindannyiunknak ismerős Dó, Ré, Mi, Fá, Szó, Lá, Ti és Dó. A könnyebb szolmizálás érdekében és azért, hogy az iskolai tanításban is könnyebb legyen a módszer megvalósítása, Kodály létrehozott egy egységes kézjelsorozatot is, amelynek segítségével a tanár bármennyi ember előtt tud egyértelmű segítséget adni az éneklőknek a pontos szolmizálásban. A kézjegyek máig az iskolai tananyag alapjait képezik.
Több, mint hangok mutogatása
A Kodály- módszer lényege, hogy mindent akkor és úgy kell tanítani a gyerekeknek, amikor a legfogékonyabbak rá. Nem konkrét tantervet dolgozott ki, de lefektette annak alapjait. Különösen fontosnak tartotta azt, hogy már az óvodai nevelésben, majd később az iskolában is legyen zenetanítás, hiszen ez biztosítja azt, hogy a zenei nevelés tökéletes lesz, amely az emberek egész életére pozitívan hatnak majd. A tudást, tanulást mindennél jobban becsülte, diákjaitól elvárta a széleskörű tájékozottságot, és ez nemcsak a zenére vonatkozott. Pártolta és támogatta a nyelvtanulást és hitt abban, hogy a zenetanulás, az éneklés és a kottaolvasás elsajátítása nagyban segíti a többi tantárgy könnyebb megértését is. Megtanított egy nemzedéket énekelni, zenélni, zenét élvezni és zenét hallgatni.
A jól ismert szolmizációs kézjegyek
A Kodályi idea összetevői
Kodály eszméje szerint a jó zenész kellékei négy pontból állnak: kiművelt hallás, kiművelt értelem, kiművelt szív és kiművelt kéz. Ennek a négy elemnek párhuzamosan kell fejlődnie, folyamatos egyensúlyban. Kodály úgy gondolta, minél sokoldalúbb a gyakorlati zenei tevékenység, annál tehetségesebb lesz valaki. A kamarazene és karéneklés elsajátítása nélkül senkiből sem lesz jó zenész. Kodály azt hirdette, hogy a zene lelki táplálék, semmi mással nem pótolható örömforrás, melynek birtokában jobb, harmonikusabb, fegyelmezettebb, teljesebb emberek leszünk.
Sok mindent felesége feljegyezéseiből tudunk
A 76 éves Kodály Zoltán 1958. november 28-án öt évtizedes házasság után veszítette el feleségét, Sándor Emmát. A nála 19 évvel idősebb asszony halála nagyon megviselte. Szimbiózis-szerűen szoros kapcsolatban éltek. Kodály 23 éves korában Bartók Bélával egyszerre ismerte meg a zongoraművésznőt, aki a két tehetséges fiatalembertől zeneszerzés órákat vett. Emma férjes asszony volt, középkorú, nem is túl szép, – viszont művelt volt, vonzó személyiségű és feltűnően jó humorú. Bartók és Kodály is elkezdett udvarolni neki. Emma Zoltánt választotta, és 1910-ben, miután elvált férjétől, házasságot kötöttek. A jelentős korkülönbség miatt a barátok nem jósoltak nagy jövőt a kapcsolatnak, de nem lett igazuk. A házaspár egész életében magázódott egymással, de mély szeretet, tökéletes megértés uralkodott otthonukban. Az asszony szókimondó, élénk természete jól kiegészítette Kodály komoly, zárkózott egyéniségét. Emma maga is gyűjtött népdalokat, komponált is, és akkurátus jegyzetelési kedvének köszönhető, hogy szinte mindent tudunk a zeneszerző életéről. Nemcsak azt jegyezte fel, hogy aznap mit főztek, hanem azt is, kik jártak náluk vagy milyen munkán dolgozott aznap. Nagyon sok mindent az ő feljegyzéseiből tudunk Kodály Zoltánról. Felesége halála után Kodály összeomlott, elveszítette munkakedvét is. Életkedve csak akkor tért vissza, amikor megismerte a nála több mint 50 évvel fiatalabb Péczely Saroltát, akit később feleségül is vett. Sokan nem jósoltak nagy jövőt a házasságnak, de nem lett igazuk. Kodály utolsó éveinek szerzői munkáját Sarolta inspirálta. Férje 1967. máricus 6-án bekövetkezett halála óta özvegye mai napig ápolja Kodály életművét, de közreműködött a Sándor Emma emlékének szentelt koncert szervezésében is.
Kodály Zoltán a Háry János próbáján, a háttérben második felesége, Sarolta (Fotó: Zeneakadémia)
Csodás könyvtára volt
Kevesen tudják, hogy Kodály Zoltán íróasztalát Erdélyben készítették, és hogy Bartók Bélának pontosan ugyanilyen asztala volt. Nemcsak az íróasztal, hanem Kodály dolgozószobája is káprázatos volt. El tudnak képzelni egy csaknem 7000 kötetesre rúgó házi könyvtárat, amely Kodály lakásának egyik szobáját szinte teljesen elfoglalja? A zeneszerző hét nyelven beszélt, a polcokon pedig olyan ritkaságok sorakoznak, mint Voltaire műveinek első kiadásban megjelent kötetei.
Felkérték egy új himnusz írására is
Egy ismert anekdota szerint a szocializmus idején Rákosi Mátyás pártfőtitkár megbízta Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt egy másik, „szocialista” himnusz szerzésével, mondván: „Az mégsem lehet, hogy a dolgozó nép himnusza, vagy bármely ünnepség az Isten nevével kezdődjön.” E célból magához kérette Kodály Zoltánt azzal a felszólítással, hogy írjon másikat, a szocializmushoz illőt. Kodály rövid választ adott: „Ahhoz sem hozzátenni, sem abból elvenni nem lehet.” Rákosi nem nyugodott. Illyés Gyulát is magához intette, aki akkor a költészet, a haladó magyar gondolkodás legnagyobb vezéreként volt számon tartva itthon is, külhonban is, különösen Franciaországban. Írjon egy új himnusz–szöveget, mondta Rákosi, majd keresünk hozzá zeneszerzőt. A felszólításra Illyés ennyit válaszolt csupán: „Meg van az már írva.”
Nagyon szigorú tanár volt
Majd’ mindenki ridegnek, morcosnak, zárkózottnak, komornak, ingerültnek ítélte. “Nem volt könnyű ember” – így tartották róla. Azt is mondták: “Nem volt udvarias; alaphangja volt az irónia.” Mérhetetlenül szigorú tanárként emlékeznek rá, állítólag az szerint az érzékenyebb idegrendszerű tanítványai le is morzsolódtak: nem bírták elviselni iróniáját. Állítólag dicséret ritkán hagyta el ajkát. Többen mondták: ha nem szólt, már elismerésnek számított. Ha biccentett, vagy még azt is mondta: jó; akkor ez már dicséretnek számított. Ritkán mondta: nagyon szép.
Kodály Zoltán (Fotó: Zeneakadémia)
Imádott túrázni
Kevésbé köztudott, hogy a fiatal zeneszerző maga is szívesen vállalkozott embert próbáló hegyi túrákra: az első világháborúig sokat barangolt nyaranta a svájci Alpokban. Feltehetően az itt gyűjtött élményanyag is hozzájárult a „Hegyi éjszakák’ című, női karra írt kórusművének megszületéséhez. A vadregényes hegyvidék iránti vonzódás Kodály esetében több volt felüdülést nyújtó időtöltésnél: edzést, fizikai felkészülést jelentettek ezek a túrák az élethivatásként választott zenei „túrákra,” azaz a népdalgyűjtő körutakra. A zeneszerző-zenetudós 1905-től 1950-ig csaknem húsz nagy népdalgyűjtő úton vett részt. Könnyű belátni, hogy ehhez a munkához nem volt elegendő a magas szintű zenei képzettség. Egy íróasztal vagy hangszer mellett ülő, négy fal közé kényszerített életmódhoz szokott zeneművész különleges előkészület nélkül nem lett volna képes ezekre az erőpróbára. Kiváló fizikai kondícióra, állóképességre is szüksége volt Kodálynak ahhoz, hogy újra és újra felkerekedve fáradhatatlanul vándoroljon faluról falura a történelmi Magyarország vidékein azért, hogy addig ismeretlen magyar és szomszédos népektől származó dallamokat rögzítsen fonográfjával.
A Lukácsban saját szabályok szerint úszhatott
Ahogy a hegymászást és a kirándulást, úgy más sportokat, így például az úszást is nagyon szerette és szívesen művelte Kodály. A Lukács fürdő vendége volt rendszeresen. S bár a vízben mindenki egyenlő, azért a Lukácsban is mindig voltak egyenlőbbek. Ezt azonban nem politikai érdemekkel lehetett kivívni. Az egyik legnagyobb becsben tartott vendég, Kodály Zoltán a legenda szerint azt a kiváltságot is kiérdemelte, hogy egyedül neki volt szabad szabálytalanul – azaz nem a sávokkal párhuzamosan – úsznia. Állítólag élt is a cikcakkban haladás szabadságával.
Még bárki bekapcsolódhat a játékba
A Kodály évfordulóhoz kapcsolódva egyedülálló, határokon átívelő, hagyományos feladatokat és fiatalok körében is népszerű szórakoztató-kulturális elemeket tartalmazó országos zenei játék vette kezdetét októberben, amelybe akár még most is bekapcsolódhatunk. A vetélkedő központjában a 135 éve született Kodály Zoltán és az általa felépített zenei örökség áll. A Kodály nyomában címet viselő vetélkedő fő célja, hogy minél szélesebb körrel ismertessék a zeneszerző életét és munkásságát, felkeltse az érdeklődést művei iránt. A játék összesen három fordulóból áll, amelyet egy nagyszabású gálaest zárja. Különleges kvízjátékban kell helyt állniuk a versenyzőknek, lesz, ahol a kreativitás kerül előtérbe. Várhatóan rengeteg Kodály Zoltán által gyűjtött népdal kerül feldolgozásra, melyekhez új szöveget, vagy dallamot kreálnak a részt vevők. Aki szeretne bekapcsolódni, ezen az oldalon megteheti.