Több mint tíz vadonatúj egészestés animációt és közel kétszáz rövidfilmet, a világ animációs termésének legjavát láthatja a közönség az idei Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon. A november 23–27. között az Urániában, a Puskinban és az Art+ mozikban zajló vetítések várhatóan egyik legnagyobb szenzációja a Disznók királya rendezője, a koreai Yeon Sang-ho legújabb filmje, a kíméletlenül társadalomkritikus Szöul, végállomás lesz.

061.hu

Az Anilogue öt napja alatt több mint tíz vadonatúj egészestés animációt és közel kétszáz rövidfilmet mutatnak majd be. Az idei Cannes-i Filmfesztiválon zajos sikert aratott Vonatút Busanba című film alkotója, Yeon Sang-ho animációs zombifilmje, a Szöul, végállomás is szerepel az Anilogue idei programjában. A film épp az élőszereplős Vonatút Busanba animációs előzménye. A koreai rendező ebben a filmjében is egy sötét és brutális emberiséget mutat be, ahol a közöny, a gonoszság és a kicsinyesség hajtja a szereplőket.

zomb

A film kisebb embercsoportok túlélési próbálkozásait követi nyomon egy Szöul belvárosában kitört zombijárvány idején, de ez a katasztrófa inkább csak ürügy az emberben rejlő bűnök megvilágítására, mint a hatalom, az önzés vagy az elnyomás kérdése, a prostitúció, a hajléktalanokon való átnézés vagy a technika által uralt életforma. Az egészestés filmek közül különösen izgalmasnak ígérkezik még Claude Barras svájci rendező Életem Cukkiniként című szívszorító alkotása, melyben egy kisfiú alkoholista anyja halála után intézetbe kerül.

cukki

A kezdeti nehézségek után Cukkini igaz barátokra lel, akiknek köszönhetően megtanul szeretni és bízni önmagában és másokban, így élete új fordulatot vesz. A közönség láthatja továbbá Bill Plympton vadonatúj egészestés animációját, a Kaliforniai bosszút (Revengeance) is, melyben Rod Rosse, a kisstílű fejvadász hatalmas kalamajkába keveredik, mikor a Halálarc névre hallgató, birkózóból lett szenátortól kap megbízást.

k

A fesztivált a japán Ghibli Stúdió első európai koprodukcióban készített rajzfilmje, az Oscar-díjas holland Michaël Dudok de Wit A vörös teknős című műve nyitja meg. Az Anilogue idei vendége Dánia lesz, emellett Svájctól Japánig a világ számos animációs fesztiválja és filmiskolája is bemutatja idei legjobb filmjeit, kifejezetten a budapesti közönség számára készült összeállítások formájában. A fesztivál nemzetközi vendégei számos animációs műhellyel és előadással készülnek, néhány filmet pedig ingyenesen nézhetnek majd meg az animáció szerelmesei. A legfiatalabb fesztiválozók számára a Rutkai Bori Banda animációt és zenét ötvöző Pizsamátor koncerttel készül.