Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Négy cirkusz témájú bábelőadás egyetlen jeggyel, felnőtteknek sem csak gyerekkísérettel. A Trafó május 11-én kezdődő háromnapos cirkuszi minifesztiválját ajánljuk, ahol vetésforgóban egyszerre mind a négy előadás megtekinthető. Csupán a játékos kedv a kötelező kellék.

CSETE BORBÁLA– 061.hu

Lassan 15 éve játsszák, közben folyamatosan fejlődött, érett, s immár egészen más a Petit cirque/ Kis cirkusz előadás, mint a premier környékén. A folyamatosan alakuló performansz zenész alkotója, Laurent Bigot a muzikalitásból kiindulva elsősorban a hangzást célozta meg, ehhez alakította ki a látványvilágot. Cirkuszi számok követik egymást: kis játékok sorakoznak, ezek a mechanikus apróságok adnak ki hangokat, zörejeket, teremtenek ritmust, zenét. Sokszor improvizációt is rejt az előadás, hiszen a kis “művészek” a véletlennek köszönhetően elég meglepő dolgokra képesek.

Itt nem a vizualitás, hanem a zene a központi szervező elem. A művész kedvenc közönsége a család. Játékos kalandra hív, a tárgyak kiadta hangok életre keltik hangszerüket: állatok sorjáznak, artisták, zsonglőrök bűvölnek. Bigot most készülő projektje is zenei alapú: egy bár talált tárgyaiból kialakítható ritmusok megzenésítése, utazás a véletlenszerűen keletkező hangok körül. Ez utóbbi premierje május végén Bourgogne-ban lesz egy kis falusi fesztiválon.

 

A magyar Tintaló Társulás varázslatos alkotásának segítségével a publikum bepillantást nyerhet egy miniatűr vándorcirkusz csöppet sem monoton hétköznapjaiba. Kiderül, szokott-e pihenni a cirkuszigazgató, melyik sarokban üldögél a láthatatlan ember, vagy hogyan sziesztáznak az akrobaták. A Tintaló Társulás minicirkusza 2009 óta turnézik, porondjukon pedig folyamatos a változás.

 

Sokunk kedves gyerekkori meséje volt térbeli képpé nyíló könyv. Az olasz fesztiválvendég  egy letisztult, hófehér mesekönyv briliáns kivágásain keresztül repíti mesevilágába a köré gyűlteket. A Teatro delle Briciole ezzel az új vízióval állt elő a gyerekszínházban: újra felfedezte a kihajtós könyvet; a felbukkanó figurákat a színpadon bábszínészek arckifejezései teszik elevenné. A papírtörténetekből a szavak ugyan hiányoznak, de nincs is rájuk szükség – a színek, a figurák, a ritmus és a hangok magukért beszélnek a produkcióban. A régi kétdimenziós játék és az új ötlet találkozik a mesterfokon mesélő produkcióban.

 

A +1 előadás egy filmvetítés: Alexander Calderről és az ő minicirkuszáról, amelyben dugóhúzóból készített artisták mutatnak be igazi mutatványokat. Calder, akinek épp most szentelt látványos kiállítást a londoni Tate Modern, a 20-as években kezdte avantgárd munkásságát, melyet olyan hírességek ismertek el és támogattak, mint Jean Cocteau, Joan Miró, de Le Corbusier, vagy André Kertész. Ez a Trafó-jegy egy európai picirkusz-bérlet inkább, belőhető általa, mennyi maradt a felnőttben a meglepetésre éhes gyerekből, és kik lennének ma Bagaméri bolhacirkuszának társművészei.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •